Otthon

Házi folyékony szappan – minek venni, ha csinálhatunk is?!

Egy rakás olyan holmi van, amit hónapról hónapra, újra és újra megvásárolunk, miközben ugyanannyi időbe telne elkészíteni ezek házi verzióját, mint elmenni a közeli drogériába. Arról nem is beszélve, hogy a vásárlások alkalmával egy plusz műanyagflakonnal terheljük a bolygót, meg újabb pár száz, vagy akár ezer forinttal a pénztárcánkat. A házi mosógél után most a folyékony szappanra mutatunk alternatívát.

vous - 2017.04.20.
Házi folyékony szappan – minek venni, ha csinálhatunk is?!

Nemrég kevesebb, mint ötszáz forintból készítettem másfél liter mosógélt. Egy ideje már saját készítésű öblítőt használok, gondoltam, akkor miért is ne menne ugyanilyen jól a mosószerrel. Jelentem, ez is remekül bevált!

Készítsetek környezetkímélő mosógélt házilag, fillérekből Mojzes Nóra

Készítsetek környezetkímélő mosógélt házilag, fillérekből

Mosópor, mosógél, öblítő, fehérítő, folteltávolító – és még sorolhatnám, mennyi mindent használunk feleslegesen, a környezetet kicsit sem kímélve, miközben elképesztően egyszerűen, hatékonyan és kíméletesen is moshatnánk, ha rászánnánk egy kis időt az életünkből, és házilag készítenénk el ezeket!

Úgy döntöttem, továbbmegyek és elkészítem a saját folyékony szappanomat, amit ráadásul kedvemre illatosítottam, emellett pedig egy kevés olívaolajat is csempésztem bele, így nemcsak szupertiszták, de szuperhidratáltak is lesznek majd a kezeim. Az egész procedúrára pedig összesen húsz percet és nagyjából száz forintot költöttem.

Első kísérletnek gondoltam, nem készítek túl nagy mennyiségben, de alapból háromszáz forintból nagyjából két és fél liter jön ki.

Ha ti is szívesen kipróbálnátok, mutatom, mire lesz szükségetek, és hogyan „vegyészkedjetek”!

Amire szükségetek lesz

  • 1 bögre szappanreszelék
  • 8-10 csepp illóolaj (levendula, citromfű, vagy akár narancs)
  • 1 ek. olívaolaj
  • 2,5 l desztillált víz

eszközök

  • flakon
  • lábas
  • tölcsér
  • keverőkanál
  • evőkanál
  • bögre

Forrás:
Hámori Zsófia

Elkészítése

  1. Reszeljétek le a szappant, majd tegyétek egy lábosba – lehetőség szerint olyanba, amit nem használtok főzésre.
     
  2. Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia
  3. Öntsétek fel desztillált vízzel, majd mehet a tűzhelyre.
     

    Forrás:
    Hámori Zsófia

     

  4. Főzzétek alacsony lángon. Nem kell forralni, csak éppen addig hagyjátok a tűzön, míg fel nem oldódik a vízben a szappan. Közben néha kevergessétek meg.
     
  5. Vegyétek le a tűzről, majd ha már egy kissé lehűlt, keverjétek át újra.
     

    Forrás:
    Hámori Zsófia
  6. Adjatok hozzá pár csepp illóolajat és egy kevés olívaolajat, keverjétek át újra, majd töltsétek át a kihűlt folyékony szappant ásványvizes palackba, vagy bármilyen flakonba.
     

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    7. Minden használat előtt rázzátok fel a keveréket!

Forrás:
Hámori Zsófia
Ajánlott cikkek