Az egész ország ujjong, hiszen a Saul fia után ismét büszkén dagadhat a magyar szív, Oscar-díjat kapott Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje. Én is iszonyúan örülök, első dolgom volt rákattanni az internetre, és megnézni a rövidfilmet, ám kicsit szomorú lettem a végére.
Nem újdonság számotokra, hogy hallássérült vagyok, hiszen többször is írtam már ebben a témában nektek. Hallássérülésemmel pedig együtt jár az is, hogy ha tévét szeretnék nézni, akkor kizárólag azokat a csatornákat választhatom, amelyek feliratozva vannak, és azon belül is csak azokat a műsorokat, melyek alá kerül felirat.
Bevallom őszintén, én nem nézek tévét, így nem érdekel különösebben, hogy van-e felirat, vagy nincs, más forrásból szerzem be az információkat, inkább utánaolvasok, tudatosan fogyasztom a híreket, nem azt nézem és olvasom, amit rám erőltetnének – ennek fontosságáról ebben a cikkben írtam nektek.
A külföldi sorozatokat és filmeket is sikerül – ha olykor később is – megnéznem feliratos verzióban, ám a hazai filmek és sorozatok, rövidfilmek már nehezített pálya.
Egyszerűen lehetetlen megnézni őket feliratosan.
Jelenleg ha egy hallássérült fogyasztó magyar filmes alkotást szeretne megnézni, akkor azt csak akkor teheti meg, ha azt valamelyik közszolgálati csatorna vagy a nagyobb nézettségi csatornák leadják.
Kiss Edit, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársa kérdésemre elmondta, hogy a Médiatörvényben meghatározottaknak megfelelően járnak el.
„A közszolgálati csatornákon minden műsor feliratozása kötelező, valamint a két legnagyobb nézettséggel rendelkező csatornával (TV2, RTL Klub) is megállapodás született a teljes műsoranyag feliratozásáról. A médiatörvény betartását a Médiahatóság ellenőrzi. Hallássérült feliratelemzőket alkalmaznak erre a feladatra, abból a célból, hogy a lehető legtöbb hiba felszínre kerüljön.”
Mi, hallássérültek más szempontok alapján nézzük a műsorokat, mint a hallók, és az érintettek jobban el tudják mondani a problémákat, az olyanokat is, amit a hallók észre sem vesznek.
A kormánynak a közszolgálati csatornákra van ráhatása, az idegen tulajdonban lévő csatornákra nincs.
Ezért ezeken az adókon kötelező a feliratozás, a többiektől csak kérni lehet. Ha magánszorgalomból megteszik a műsoraik feliratozását, az nekünk jó és köszönet érte, de utasítani nem lehet őket. Most a műsorok mennyisége megfelelő, a minőséggel vannak problémák.”
És tényleg, az elmúlt évek alatt történt fejlődés, mind a feliratozásban, mind a műsorok, csatornák számát illetően is, de még mindig úgy érzem, gyér a felhozatal. Nemrégiben a csatornák átvariálásánál például aki feliratosan nézte a kedvenc sorozatát a TV2-n, ami átkerült a SUPER TV2-re, ott már nem feliratozták. Erre már jó előre ki kellett volna találniuk a szolgáltatóknak egy megoldást.
Diszkriminatívnak tartom azt is, hogy nem jutnak a hallássérültek annyi csatorna műsorához felirathiány miatt, mint amennyit a halló emberek megkapnak. A hallássérült előfizető is megfizeti ugyanazt a szolgáltatói csomagot értékkülönbözet nélkül, mint a halló előfizető, de hiába, hiszen a csomag műsorai között alig talál feliratosat.
Szinte halványan merem csak idepötyögni, hogy vagy az előfizetői díjat kéne csökkenteni, vagy a feliratozott csatornák számát növelni.
Röviden, tömören: ezért nem nézek tévét.
Nyílt levél azoknak, akik azt hiszik, a siketekkel ordítani kell
„Kedves te, aki ordítani kezdesz, ha megmondom, nem hallok. Azért írok neked, mert míg én nagy ívben teszek rá, hogy hányféle módon alázol meg, és csípőből védem ki a csapásaidat, vannak sorstársaim, akik még nem tartanak itt. Nekik nagyon nem mindegy, hogy te mit mondasz és mit teszel” – kezdi Andi a levelét, ami tele van igazsággal, szomorúsággal és kéréssel. Olvassátok el a folytatást itt, hogy legközelebb tudjátok, hogyan kell a hallássérültekkel beszélnetek.
Ami pedig a hazai filmeket illeti, volt már rá példa, hogy szívesen megvettem volna egy film DVD-változatát, extrákkal, de még azon sem volt biztosítva magyar felirat. Értem, hogy csak a külföldieknek kell fordítani – szerintük, de szerintem a magyar hallássérülteknek is kellene biztosítani választási lehetőséget. Tudom, mondhatnátok, hogy lessem a feliratozó csatornákat, hátha leadják valahol, de őszintén, gondolkodjunk már el:
Egy halló bármikor megnézhet egy adott filmet, egy hallássérült nem. Ez szerintem eléggé diszkriminatív. Engem elszomorít, hogy korlátozva vagyok, miközben kis hazánk kultúráját szeretném magamévá tenni a saját anyanyelvemen.
Ugyanebbe a helyzetbe kerültem a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilm kapcsán is. Mindenhol elérhető gyakorlatilag a teljes kisfilm–- ahogyan sok magyar film is -– tehát bárki, bárhol, bármikor megnézheti a hallássérülteken kívül. Persze, utánaolvastam, miről szól – spoilerező cikkek után kutattam, vicc –, és megnéztem felirat nélkül, rátapadva a szájakra, de elég szenvedős volt az a huszonöt perc, amíg értelmet kerestem a jelenetekben. Nem mondom, vizuálisan is lenyűgözött, de keserédes íz maradt a számban utána.
A köztévé egyszer leadta, feliratozták teletexen, de lemaradtam róla. Többször nem tervezik a tudomásom szerint leadni, a tulajdonjog pedig a HBO-nál van, tehát a Médiatörvényt sem nagyon lehet meglobogtatni, hiszen az internetes tartalmakra és az adott csatornára nem terjed ki a hatálya, így csak kérni és reménykedni lehet, hogy feliratozzák valahol. És ez nagyjából így van a hazai filmekkel is, évek óta, ami csak egy érzést erősít meg bennem, de azt nagyon:
Egyre kevésbé érdeklődöm a hazai filmes alkotások iránt, mert annyira ellehetetlenítik a fogyasztásukat. És ez az érzés egyáltalán nem tetszik, de a döntés nem az én kezemben van.
Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett.
