Egyéb kategória

Ezért valószínű, hogy SOHA nem fogtok alvó elefántot látni

A legtöbben imádunk aludni. Valljuk be, néha legszívesebben egész nap ki sem kelnénk az ágyból. Ha pedig kevesebb mint öt órát alszunk éjszaka, akkor másnap várhatóan ingerlékenyebbek leszünk, és a hangulatunk is rosszabb lesz. Az elefántok ennél azonban jóval kevesebb alvással is beérik...

vous - 2017.03.04.
Ezért valószínű, hogy SOHA nem fogtok alvó elefántot látni

A kutatók a bostwanai Chobe Nemzeti Park elefántjait tanulmányozták, aminek során kiderült, hogy az afrikai elefántok mindössze két órát alszanak egy nap – már ha egyáltalán alszanak, ugyanis van, hogy pár napig egyáltalán nem is hajtják álomra a fejüket – írja a Hello Giggles.

no-kave-tea-bogre

HOGY MI!? A legújabb luxuskávé elefántkakit tartalmaz

Ha hétfő, akkor kávé. Ha korán van, akkor kávé. Ha túlórázunk, akkor kávé. Ti is hasonlóan gondoljátok? Ez a fekete, folyékony csoda ugyanis erőt ad akkor is, ha úgy érezzük, ki sem tudunk kelni az ágyból. Na de azt tudtátok, hogy van olyan kávé is – ráadásul a világ egyik legdrágább kávéja –, ami ELEFÁNTKAKIBÓL készül?!

A teljes cikket ITT megnézhetitek.

„Két okból fontos, hogy megértsük, hogyan alszanak a különböző állatok – magyarázza Paul Manger professzor.

Először is segít abban, hogy megértsük magát az állatot, és olyan információkra jöjjünk rá, melyek talán segítenek az állat fejlesztésében, másrészt pedig az, hogyan és miért alszanak a különböző állatok, segíthet megérteni azt is, hogyan és miért alszanak az emberek.

Forrás:
pexels.com

A tanulmány továbbá azt is megállapította, hogy az elefántok alvását sokkal inkább befolyásolja a hőmérséklet és az, mi folyik körülöttük, mint a napkelte és a napnyugta. Ha például úgy érzik, veszélyben vannak, mert például egy ragadozó leselkedik rájuk, akkor simán kihagyják az éjszakai alvást. Ráadásul sokkal ritkábban álmodnak, mint mi, emberek.

Szóval, ha egyszer valamilyen csoda folytán megláttok egy alvó elefántot, semmiképp ne ébresszétek fel, hadd aludjon! 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.