Egyéb kategória

Hazai tervezők, nemzetközi hírnévvel: magyar dizájnerek meséltek külföldi sikereikről

Egyesek szerint könnyebb, mások szerint nehezebb dolguk van azoknak, akik magyarként próbálják elérni, hogy külföldön is ismerjék a nevüket. Most a GLAMOUR Women of the Year Az év divattervezője és Az év kiegészítőtervezője kategóriák jelöltjei közül három hazai tervező mesélte el, ők milyennek találják a magyar és a nemzetközi helyzetet divatfronton.

vous - 2017.03.02.
Hazai tervezők, nemzetközi hírnévvel: magyar dizájnerek meséltek külföldi sikereikről

Áron Eszter divattervező a tudatos kezdés mellett azt is fontosnak tartotta karrierje indításakor, hogy egy nívós New York-i ügynökséggel is szerződést kössön. A magyar nőkön kívül így rögtön az amerikai és a japán hölgyek is rákaphattak az Áeron termékeire, azóta pedig a legtöbben az ázsiai és a Benelux országokból vásárolnak tőle.

„Rengeteg tehetséges magyar tervező van Magyarországon. Mi szerencsések vagyunk, hiszen egy szuper csapat állt össze mögöttünk erős menedzsmenttel. Hálásak vagyunk azért is, mert befektetők támogatnak minket az előfinanszírozásban, aminek hiányától sajnos sok tervező szenved itthon. De azt tapasztaljuk, mindenképpen érdemes külföldre is terjeszkedni, mert kifejezetten pozitív a fogadtatás még az egészen távoli országokban is. Nagyon egzotikusnak találják külföldön Budapestet és a város számunkra is egy fontos bázis, hiszen itt történik a tervezés, a háttérmunka és a gyártásunk is kizárólag Magyarországon zajlik” – mesélte Áron Eszter.

Molnár Nini Az év kiegészítőtervezője kategória egyik esélyes jelöltje, tehetségét pedig szerte a világon elismerik. Olyannyira, hogy egészen távoli kontinensek divatrajongói is hordják a kiegészítőit, legyenek épp Kanadában vagy Japánban. Ő is tudatosan készült arra, hogy határon belül és kívül hogyan tudna hatásosan kilépni a divatpiacra, de úgy látja, a külföldi vásárlók meghódítása sokkal nagyobb kihívásokkal járhat.

„Én úgy gondolom, mindenképp nehezebb külföldön érvényesülni a nagyobb verseny és a magasabb költségek miatt is. Nekem óriási élmény volt, hogy az elejétől fogva kaptunk külföldi megrendeléseket. Még mindig ámulattal tölt el, ha felfedezik a táskáimat a világ legtávolibb pontjairól, mint például az Egyesült Államokból, Japánból vagy Kanadából. A Nini Molnar Bagset az elejétől fogva a nemzetközi és a magyar piacra is szántam. Semmiképpen sem szeretnék különbséget tenni a hazai és a külföldi vásárlóim között, sőt: inkább a magyar lányokat is arra szeretném buzdítani, hogy merjenek önmaguk lenni, merjék követni azt a divatot, ami nekik tetszik” – mondta Molnár Nini.

Az év divattervezője kategória egyik jelöltje, Daubner Anna is rögtön nemzetközi babérokra tört. Szerinte itthon könnyebben érvényesülhetnek a divatvilág szereplői a kisebb piac és a sokkal barátságosabb légkör miatt. Viszont úgy látja, különböző típusú ruhadarabokra vágynak a magyar és a külföldi nők.

„Azonnal nyitottunk külföld felé, mert mindig is célunk volt, hogy ne csak itthon, hanem más országokban is elérhetőek legyenek a kollekciók. De figyelünk a különböző igényekre, külföldön például még mindig sokkal kevésbé érdekli az embereket mások véleménye, fontosabb az, hogy nekik maguknak mennyire tetszik egy adott darab. Itthon mindeközben az egyszerűbb vonalvezetésű, kényelmes, nem nagyon feltűnő darabok működnek jobban. Emellett azt tapasztalom, hogy itthon sokkal jobb a kisebb márkák helyzete ma, mint pár évvel ezelőtt. Felnőtté és fizetőképessé vált egy olyan nemzedék, akiket izgat az egyediség, a különleges gondolkodásmód és a design. Sokkal nyitottabbak lettek az emberek a kisszériás, nem tömegtermékekre” – mesélte tapasztalatait Daubner Anna.

Szavazzatok ti is a kedvenceitekre, valamint a GLAMOUR Women of the Year 2017 további jelöltjeire IDE KATTINTVA!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.