Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy igazán káprázatos menyasszonyi ruhákat csak külföldön tudnak készíteni, pedig néhány magyar tervező ruhája simán versenybe szállhatna a legnevesebb márkákkal is. Például Benes Anita – a Daalarna tervezője – vagy Sármán Nóra álomszép ruháit még a mesebeli tündérek is megirigyelnék. Most azonban olyan magyar tervezőket mutatok be, akikről talán eddig még nem hallottatok, pedig érdemes megismerni a nevüket.
Ha 2019-ben mentek férjez, valószínűleg már nagyban az esküvői ruhákat nézegetitek. A következő válogatást azoknak ajánljuk, akik szívesen térnek el a hagyományos, hófehér verziótól, és a vagányságot szeretnék képviselni életük egyik legszebb napján is.
Bohém, vidám és magas rezgésű ruhák – ez a Süel, amely sokat tett azért, hogy a magyar kötött ruhákat ne azonosítsuk unalmas, öreges darabokkal. A márka azonban ennél sokkal több: a társadalmi felelősségvállalás komoly mozgatórugó náluk. Részt vesznek a Fashion Revolution kampányban, hogy megmutassák, kik készítik a Süel ruhákat. A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján pedig jótékonysági műhelyvásárt tartanak – sorozatban ötödik éve. A márka tervezőjével, Csillag Zsuzsival beszélgettem.
2018-ban december 2-án, vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, így még nem késtetek el semmivel, ha nincs otthon adventi naptáratok. De biztosan, hogy a csokival teletömött, csillogó naptárak hoznak bennünket ünnepi hangulatba? Szerintünk van jobb módja is annak, hogy felkészüljetek az ünnepekre. Mutatunk négy adventi naptárat, amely visszahozza a csodát a hétköznapokba.
Nem gondoltuk, hogy a hasitasi lesz az a trend, aminek a visszatérését tapsikolással fogadjuk. Pedig de! Az övtáska ugyanis nemcsak újjászületett, hanem – lássuk be – meg is szépült. Bőrből, vegán bőrből szuperelegáns, nagyon nőies darabok készülnek a kedvenc magyar tervezőinknél is.
A szeptember igazi újév a divatban: új színek, új fazonok, új minták. Az összes portál, magazin az őszi-téli kötelező darabokkal rukkol elő, régen látott trendeket üdvözölhetünk újra, és egyszerre olyan trendek után is vágyakozni kezdünk, amelyeket 5-10-20 éve utáltunk. Az őrült vásárlás, a gardrób felfrissítése helyett mi azt javasoljuk: nézzetek szét a saját szekrényetekben, és nézzetek körül a hazai tervezőknél is.
Szerintünk mindig óriási elismerés, ha magyar divattervező egy-egy ruháját viseli egy világhírű sztár. Éppen ezért nagyon örülünk Kis-Juhász Fábián sikerének. A fiatal tervező maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része – tudtuk meg egy sajtóanyagból.
Mérő Péter esküvői kollekciója láttán valószínűleg belőletek is kiszalad majd néhány „hű!”, „wow!”, „azta!”, „de jó!”. Az idei év egyik legnagyobb meglepetése szerintünk, hogy az alkalmi ruháiról, nőies vonalairól ismert tervező beszáll az „esküvőzésbe”. Ezek a ruhák karakteres menyasszonyokért kiáltanak.