Azt hiszem, nem csak a magam nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy életmódváltás előtt nem kevés félelemmel kellett szembenéznem, amikor úgy döntöttem husis tiniként, elkezdek sportolni. A váltás tényleg előbb kezdődik annál, mint hogy elsétálunk a közeli edzőterembe, és lenyomunk egy köredzést vagy egy zumbát.
A valódi akadály, amit először le kell küzdeni – azért, hogy egyáltalán képesek legyünk belevágni a testmozgásba –, az a következő gondolat, ami tőlünk származik, ráadásul elég agresszívan beissza magát a tudatunkba:
Mit fognak szólni a tökéletes testű emberek, ha meglátnak?
És ez tényleg egy komoly aggályt tud jelenteni annak, aki a túlsúlyosabb szintről próbálja felküzdeni magát a pehelysúly felé, vagy ne adj' Isten, pálcika testalkatból szeretne egy vaskosabb, izmosabb testet. Simán betársulnak mellé még olyan gondolatok, hogy:
Ezeket azért tudom ilyen jól, mert én is átestem rajtuk. Ráadásul engem nemcsak a kilóim tartottak vissza, hanem a mozgássérült bal kezem is, amin eléggé látszott, hogy más. Rettegtem attól, hogy kilógjak a többiek közül a termetemmel, azzal, hogy nem tudok minden gyakorlatot ugyanúgy végigcsinálni, meg csak úgy egyáltalán attól, hogy megnéznek miatta. Nem tudtam eldönteni, hogy amikor rám néznek, mi járhat a fejükben. Aztán egyszer csak elkezdtem eljárni sportolni, és leszűrtem néhány tanulságot.
Miért gondolunk rosszakat a kondisokról?
Anna szerint a tévhitek tévhite, hogy csak olyanok járnak konditerembe, akiknek egyetlen agysejtjük van, és az is nagyon magányos. Szerinte ezeket az embereket az ambíció hajtja előre, és nem ostobák, nem bunkók, és végképp nem sötétek. Szerinte a kondisok jó arcok, és ebben a cikkben azt is pontosan leírja, hogy miért, pedig valamikor ő is előítéletes gondolatokkal közeledett feléjük.
Az emberek nem ítélnek meg a testetek alapján
Úgy értem, tényleg! Noha azt hinnétek, hogy pont egy olyan helyen, ahol a test kerül előtérbe, ott nagyon is számít, hogyan néztek ki, de ez nem igaz. A legtöbb ember azért jár edzeni és sportolni, mert szereti csinálni, mert pluszizomtömeget akar, vagy mert kevesebb úszógumit szeretne látni magán. És miközben kőkeményen dolgoznak ezekért a célokért, nincsen idejük azt mustrálni, hogy kinek milyen a feneke, urambocsá', nem a legmenőbb márkás hacukában jár edzeni. Inkább arra koncentrálnak, hogy kivitelezzék a helyes gyakorlatot, figyelnek a saját testükre, megpróbálnak levegőhöz jutni egy nehéz kör után.
Sőt, felnéznek rátok!
A tapasztalatom azt mutatja, hogy azok, akik már megdolgoztak a saját testükért, pontosan tudják, milyen munka áll azok előtt, akik még nem tartanak ott. Éppen ezért nem ítélkeznek, sőt, nagy a valószínűsége, még segítenek is. Elismerik, ha már látszódik rajtatok a változás, én például találkoztam már olyan tekintettel, ami azt suggalta, hogy tiszteli azt, hogy fél kézzel is megpróbálkozok egy-egy gyakorlattal.
Ne féljetek hát belevágni, nem fogjátok megbánni!
Az sem kifogás, hogy nincs időtök, hiszen már léteznek éjjeli edzőtermek is!
