Egyéb kategória

7 ok, hogy egyetek étcsokit minden egyes nap!

Ha ti is annyira szeretitek a csokit, mint én, akkor a következő hírnek nagyon fogtok örülni: jót tesz a testünknek, ha mindennap eszünk egy kis étcsokit!

vous - 2017.02.03.
7 ok, hogy egyetek étcsokit minden egyes nap!

Ha eddig bűntudatotok volt azért, mert gyakran majszoltatok csokoládét, most végre megnyugodhattok. Ha ugyanis magas kakaótartalmú étcsokit esztek, azt a testetek még meg is fogja hálálni! A következő jótékony hatásokat például mind az étcsokinak köszönhetjük:

1. Az étcsoki boldoggá tesz

És nemcsak azért, mert finom, hanem azért is, mert triptofánt tartalmaz. (A triptofán egy aminosav, melynek fontos szerepe van a hangulatunkat és a szervezet stresszválaszát befolyásoló melatonin és szerotonin termelésében.) Tehát csoki = boldogság. 

2. Jót tesz az agynak

Ha sok étcsokit esztek, az felturbózza az agyat és segít elhárítani a demenciát. Egy négy évtizedes tanulmány megállapította, hogy azok az embereknek, akik gyakrabban esznek csokit, jobban szerepelnek a gondolkodáson alapuló tesztek megoldásában – írja a Huffington Post.

Objektum doboz

3. Jót tesz a szívnek

Az étcsoki fogyasztása csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Egy tanulmány kimutatta, hogy aki öt vagy ötnél több alkalommal eszik csokit egy héten, annál az ilyen betegségek kialakulásának esélye 57%-kal csökken.

4. Nyugodtabbak lesznek tőle a babák

Egy finn tanulmány szerint azoknak az anyáknak, akik több csokit ettek a terhesség alatt, boldogabb, kevésbé nyűgös babájuk született. 

Objektum doboz

5. Csökkenti a vérnyomást

Az étcsoki flavonoidokat, vagyis növényi alapú antioxidánsokat tartalmaz, amik csökkentik a vérnyomást és a koleszterinszintet.

csoki függő

Egy csoki őszinte levele egy csokifüggőhöz

Vannak helyzetek, amikor szeretünk szemet hunyni afölött, hogy hányszor is nyúlunk édesség után vagy nyalunk bele a mogyorókrémbe, csak úgy, random, két saláta között. De játsszunk el a gondolattal, milyen lenne, ha a csokoládék beszélni tudnának? Vajon hogyan látnak bennünket ők?

Andi cikkét ide kattintva elolvashatjátok.

6. Megvédi a bőrt

Az étcsoki még a leégéstől is megvédhet, hála két antioxidánsnak, a fenoloknak és a katekineknek. 

7. Oldja a stresszt

Az étcsoki csökkenti a stresszhormonokat, így rendszeres fogyasztása megnyugtat titeket.

Objektum doboz

ITT pedig olyan íncsiklandó forró csokikat találtok, amikbe azonnal belekortyolnátok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.