Nyitott szemmel szeretni

Forrás:

Alexandra

Tudjátok, amikor szerelembe estek, és mindenetek a pasi. A világ beszűkül, tejfehér köd borul mindenre, amiben nem láttok a pasin kívül mást, tapogatózva meg túl nehéz járni, így maradtok otthon, a pasin csüngve, vagy mellette két milliméterrel. Ha feláll, akkor a nyomába eredtek, kérdezve, kicsit félősen, hogy de hova mész? Mintha attól félnétek, hogy ha nem csimpaszkodnátok folyton egymás nyakán, akkor az első tavaszi szél elfújna benneteket egymás mellől. Tavasszal könnyedén megeshet ilyesmi.

Ha hívnak a barátok, akkor kifogásokat kerestek, hiszen most ért haza Peti, az esték a mieink, de a hétvégék? Te jó ég, hát egész héten nem látom, hétvégén nem mehetek el itthonról! A barátok azért próbálkoznak, rendszeresek a hívások, hol egy mozi (nem lehet, azt Petivel terveztük megnézni), hol egy shopping, hol egy kávé. Aztán, ha mégis beadjátok a derekatokat, akkor csak ültök a kávé felett, nézitek a másik mozgását, de az eszetek máshol jár. Petiknél, Bencéknél, Laciknál, hogy vajon most éppen mit csinálnak?

Meg ugye az sem segít a dolgon, hogy Luca azt szajkózza folyton, hogy ez nem élet, amit éltek, a social life fogalma kihalt az agyatokból, pedig azért még nem tarthattok itt ennyi idősen. Ennyi idősen az ember lánya még él: nagykanállal falja az életet pasi mellett is, kiállításokra jár, a barátaival találkozik, önmegvalósít, karriert épít, hobbija van. Meg igazából később is ez lenne a normális, hogy nem kizárólag a pasi van a kör közepén.

Forrás:

Depositphotos

Aztán nektek szegezik a kérdést: mikor nyúltál utoljára a fényképezőgépedhez? Próbáltok válaszolni – persze régen –, és válasz helyett inkább felcsattantok, hogy hagyjanak már ezzel a hülyeséggel, hát a fotózást is meg lehet unni. Kitrappoltok az ajtón, durcázva, talán még be is csapjátok magatok után. Kívülről harcos az arcotok és elszánt, de belül átsuhan egy érzés, miszerint ezt talán mégse kéne. Ha baj lesz Petivel, akkor csak Lucára számíthatnátok. De szörnyen hangzik ez így átgondolva. Meg hát milyen gondolat ez is már? Hát ennyire nem bíztok a pasiban?

„Lehet, hogy rossz vele, de nélküle még rosszabb lenne” – mindent a kapcsolatfüggőségről

Vajon miért van az, hogy olyan sok rosszul működő párkapcsolatot lát az ember, amiben egyesek egy életen át együtt maradnak? És aztán ott vannak mások, akik az első hullámvölgyben kimondják az ég áldjont. Miért nem dolgoznak az egyikben azért, ami elveszett, és miért maradnak benne egy másikban, egy lelket, testet, gyerekeket megtépázó boldogtalanságban? És  lehet a család szentségére, az utódokra, az anyagi biztonságra hivatkozva függésben létezni? Mariann egy korábbi cikkében ezekre a kérdésekre kereste a választ! 

Ha pedig beüt a baj, amikor furcsa érzés telepszik meg a mellkasotokon, valamilyen gyanú, akkor azt Petivel nem lehet megbeszélni. Luca meg már nincs. Vagy lehet, hogy van, de nem meritek kipróbálni. Nem emlékeztek már, hogyan kell kezdeményezni. Az örvény pedig húz egyre lejjebb, a poros fotómasinátokat szorongatjátok a kezetekben, rátoljátok az ujjatokat a nyomógombra. Fura érzés, régen volt már. Elfelejtette az agyatok azt az automatikus mozdulatsort, ahogyan belenéztek a keresőbe. Már nem emlékeztek, mit szerettetek benne régen. Luca biztosan tudná. Vagy Reni. Mennyi mindent átbeszéltetek régen. Talán írni kéne Lucának. Talán válaszolna? Ő szokott modellt állni a gép előtt.

Egyszer legalább átesik mindenki ezen a fázison, és ezzel szerintem nincsen baj. Meg kell tanulni, hogy hol vannak a határok, mennyi időt jó együtt lenni, hol vagytok ti, meg az életetek, ami a pasi előtt volt. Megélni az érzést, hogy attól, mert a pasi nincs mindig szem előtt, még ott van. Létre kell hozni azt a képzeletbeli kis zsinórt kettőtök között, amit áthurkoltok egymás derekán, és amiről tudjátok, hogy mindig visszataláltok egymáshoz. Ezt úgy hívják, hogy kötődés, és a bizalmon, a kölcsönösségen alapul.