Ha még friss a párkapcsolatotok és épp mostanság kezdtek el hosszab időt eltölteni a másik lakásán, akkor nem árt, ha tisztában vagytok néhány szabállyal azért, hogy minden rendben alakuljon továbbra is köztetek.
1. Rendtartás, rendrakás
Úgymond „joga van arra”, hogy ő rendetlenséggel fogadjon titeket a lakásában, igaz, ez nem túl pozitív dolog. De ennek ellenére ti nem engedhetitek meg, hogy a saját holmijaitokat széthagyjátok, mindent pakoljatok el magatok után. A fürdőben például szedjétek ki a lefolyóból a hosszú hajszálaitokat, és a tükör előtti polcra ne tornyosítsátok fel a szépségápolási termékeiteket.
2. Beköltöznötök csak engedéllyel lehet
Ne is induljatok útnak a kézipoggyászotokkal, csak annyi ruhát, kencét, tisztálkodási szert pakoljatok, amennyit haza is hoztok. Nem fogtok már az első alkalmak valamelyikén beköltözni hozzá, várjátok meg, hogy ő ajánlja fel, vagy kérjen meg rá titeket, különben lehet, úgy ráijesztetek, hogy felhúzza a nyúlcipőt.
3. Az ő dolga nem a tiétek (még)
Nagyon lazának, akár szexinek is tűnhettek a pizsamájában, de nem biztos, hogy díjazni fogja, ha elveszitek tőle, ráadásul szó nélkül. Ugyanez vonatkozik például a mamuszára vagy a törölközőjére. Azt már csak a higiénia szempontjából sem lenne túl jó ötlet.
4. Legyetek tekintettel az időbeosztására
Ha például péntek estére hívott át titeket, és ott is alszotok nála, még aznap vagy másnap kérdezzétek meg, van-e valamilyen programja, elmenjetek-e haza. Nem szabad azt feltételeznetek, hogy egész nap az ágyban fogtok sziesztázni.