Test

„Se munka, se barát, se közösség” – Szuper Levente könyvéből az is kiderül, milyen a sportolófeleségek élete

Szuper Leventéről még az is hallott, akit nem érdekel a sport, hiszen a magyar jégkorongozó volt az első, akit az NHL (National Hockey League, egy profi jégkorongliga) szerződtetett. Levente lehetett volna színész is, mégis az élsportot választotta. 34 évesen, elképesztő élettapasztalattal, történettel, sok-sok sikerrel a háta mögött könyvet írt, amely nem csak a rajongóit érdekli majd.

vous - 2016.12.21.
„Se munka, se barát, se közösség” – Szuper Levente könyvéből az is kiderül, milyen a sportolófeleségek élete
Szuper

Szuper
Forrás:
Alexandra

Biztosan ti is kíváncsiak vagytok arra, milyen lehet egy sztársportoló feleségeként élni. Idén korábban Dárdai Pál könyvében is rendszeresen szóba került a családot támogató, egyben tartó nő, illetve Kropkó Péterrel és feleségével készült tavalyi interjúnkból is kiderül, milyen feladatokat kell ellátnia annak, aki a sportolófeleség szerepét választja.

És itt nem azokról a nőkről van szó, akik néhány hónap csillogásért cserébe bevállalják, hogy bármikor lecserélhetik őket egy fiatalabbra, feszesebbre, dekoratívabbra. Nem azokról, akik biodíszletként funkcionálnak, akik mellett pózolni lehet és kell is. Olyan nőkről, akik mindent megtesznek azért, hogy biztos, masszív hátországot biztosítsanak a párjuknak anélkül, hogy teljesen feladnák a saját életüket.

Nem egyszerű, az biztos. Ez derül ki Szuper Levente 2014-es önéletrajzából is, amely újra elérhető az Alexandra Kiadó kínálatában. A sportoló szerint felesége, a nála egy évvel fiatalabb Emese mindenhova szó nélkül követte ugyan, de érezte, hogy a sportolófeleségek kívülről könnyűnek látszó élete sokszor inkább nyűg, mint csillogás a számára.

„Én megkaptam a szerződést, bekerültem egy csapatba, egy közösségbe, ő viszont úgy jött velem, hogy nem tudta, mi vár rá. Pontosabban tudta: semmi. Se munka, se barát, se közösség,

neki saját magának kell azt megteremtenie, amit én tálcán kapok.

Amikor megszületett kislányuk, Aliz, akkor vallotta be magának, hogy a sikerek és fiatal kora ellenére sem vágyik már a „légióséletre” – ahogy ő fogalmaz. Sok-sok családot látott szétmenni a sport miatt, amiatt, hogy a családapa nem tud elég időt a feleségével és a gyerekekkel együtt tölteni. Nincs ott, amikor járni, beszélni kezdenek, nincs mellettük, amikor betegek. Nem vesz részt az életükben, amikor pedig jelen van, akkor is sokszor a mérkőzésen jár az esze, hiszen óriási a nyomás egy élsportolón. „Történjen bármi, a pályán mindig a maximumot kell nyújtani” – írja.

Hasonló ez a színpad szabályaihoz.

Márpedig nem sok kellett hozzá, hogy Szuper Levente inkább a színpadot válassza. Televíziós műsorban szerepel, a Kossuth Rádióban szaval, folyamatosan szinkronizál. Az Indul a bakterház Bendegúzaként gyereksztár a Józsefvárosi Színházban, Revicky Gábor partnereként. Aztán a másik szerelmet választja, hokis lesz.

Profi. Aki 17 évesen külföldre igazolt, Németországtól kezdve Amerikán, Kanadán, Olaszországon át Kazahsztánig mindenhol bizonyított. Azt mondja,

soha nem juthatott volna el eddig, ha nincs mögötte a család, a barátok, az a mentális erő, amit ők adnak neki.

Forrás:
MTI Fotó: Mohai Balázs,Marjai János,Koszticsák Szilárd
dárdai pál

Dárdai Pál: „Ha nem töltene fel a családom mindennap, hamar kiégnék”

Egy sikeres edző, egy szerető férj és egy büszke családapa. Nem a három királyfi modernizált változata következik, és nem is kell az Óperenciás-tengeren túlra mennünk, mindössze a 900 km-re és 10 órányi autóútra található Berlinbe. A német főváros magyar királya, Dárdai Pál mesélt nekünk első könyvéről.

3 random idézet Szuper Levente önéletrajzi könyvéből

Ösztönös tehetség (44. oldal)

„Tényleg remekül érzem ott magam, Csaba bá' szerint nem félek a korongtól, ösztönös tehetség vagyok, legalábbis ezt mondta Papának. Itt a színházban is dicsérnek, szerintük tök természetesen viselkedem a színpadon.

Miért ne lennék természetes?”

Mi lesz, ha nem sikerül? (72. oldal)

„Véletlen volt, ami eddig történt?

Mi lesz, ha nem sikerül?

Olyan ez, mint amikor ki akarsz nyitni egy ajtót. Beteszed a kulcsot, elfordítod, lenyomod a kilincset, s akkor szembesülsz vele, hogy kettőre van zárva.

Még egyszer el kell hogy fordítsd a kulcsot.

Sikerül?

A nagymamámtól és a szüleimtől kapott nevelés hatására sokat beszéltem a Jóistennel, imádkoztam, adjon erőt, hogy másodszor is elfordíthassam azt a bizonyos kulcsot.”

Megint részeg (129. oldal)

„Csendben fekszem az ágyon.

Nehéz nap van mögöttem, s a holnap sem lesz könnyebb.

Próbálok aludni, de nem megy, mert a pár perccel ezelőtt megjött Ed Belfour hangoskodik.

Megint részeg.

Az utóbbi napok szinte pontosan ugyanúgy telnek: kora délután aludt egyet, majd az edzés után eltűnt, és hajnali három-négy körül került elő, s egyik alkalommal sem volt szomjas.

Nincs egyedül.”

Kropkó Péter

„Nálunk az a büntetés, ha nem mehetnek edzésre” – 4 gyerek és tengernyi érem a Kropkó családban

A sakkról nekünk, magyaroknak mi más is juthatna eszünkbe, mint a Polgár lányok és az ő édesapjuk. Polgár László az általa kidolgozott módszerrel oktatta gyermekeit, akik méltán lettek a sakk nemzetközi csillagai. A tehetséggondozásról nekem Kropkó Péter jutott eszembe, aki már több cikkünkben volt szakértő. Az 51-szeres IRONMAN és felesége négy gyermeket nevelnek, akik sorra nyerik a hazai és nemzetközi sportversenyeket.

A cikket ide kattintva olvashatjátok.

Ajánlott cikkek