Azt mondják, egyre kevésbé figyelünk egymásra. A Humans of New York viszont rácáfol erre: az emberi történeteket bemutató Facebook-oldal töretlen népszerűségnek örvend, pedig nem tesz mást, mint bemutatja a városban élők személyes történeteit. A posztok újra és újra bebizonyítják: ha nem is tudunk sokat a másikról, igenis kíváncsiak vagyunk rá.
Brandon Stanton 2010-ben kezdett portrékat készíteni: az utcákat járva olyan embereket fotózott, akikben valami érdekeset látott. Brandon kíváncsiságát viszont nem elégítette ki pusztán a fotó – kérdezett is a vele szembejövő portréalanyoktól, majd amikor valami izgalmas, vicces vagy váratlan dolog hangzott el, megírta.
Brandon már több alkalommal elárulta, hogy az igazán tartalmas beszélgetések általában pofonegyszerű kérdésekkel indulnak. Például ezekkel:
A történetek egyre csak gyűlnek – ahogy az oldal rajongói is. Mindenkit magukkal ragadnak az átlagemberek átlagon felüli tanácsai és történetei. Ha ti lemaradtatok volna róla, most hoztunk nektek pár posztot.
Akik kortalanok
„Akkor ismerkedtünk meg, amikor a volt férjemmel rábíztuk a közös házunk renoválását. A volt férjemet egyáltalán nem érdekelte a felújítás. Olyanokat mondott, hogy 'menj Howarddal, és válasszátok ki az ablakkereteket!', meg 'menj Howarddal, és válasszátok ki az ajtókat!'. Howarddal olyan jól megvoltunk, hogy végül a volt férjem csak annyit mondott: „Menj, Howarddal.”
Aki még kicsi
„Első osztályos leszek. Kemény dolgokat fogunk csinálni.”
Aki harmincöt
„Nemrég múltam harmincöt. Épp minden egy hatalmas kérdőjel számomra. A kutyám januárban halt meg. Felmondtam a munkahelyemen. Rövidre vágattam a hajamat. Tegnap este összevesztem a barátommal, és fogalmam sincs, mi fog történni ezután. Úgy érzem, az összeomlás szélén állok. Sosem voltam az a típus, aki az anyaságról, az esküvője napjáról vagy akár csak az esküvői ruhájáról álmodozott volna. De most már harmincöt vagyok, és egyre többször teszem fel magamnak azt a kérdést, megtörténnek-e ezek majd velem valaha. És ha igen, mikor? És kivel? Tizennyolc éves korom óta pultosként dolgoztam. Megszoktam. Biztonságos volt. Nem volt hibalehetőség a dologban: egy Manhattan koktélt csak egyféleképp lehet elkészíteni. Azért mondtam fel, hogy kicsússzon a lábam alól a talaj. A szépségiparban szerzett végzettségemet akartam használni és fodrászként elhelyezkedni. De most már rengeteg szalonban voltam interjún, és eddig nem történt semmi. Kezdem elveszíteni a magabiztosságomat. Úgy érzem, mintha minden összeomlana körülöttem. Azt hiszem, pont azért voltam tizenhét évig pultos, mert ettől az élethelyzettől féltem.”
Aki folyton újraszületik
„Újraindítom az életem, már megint. Eljött Andy 5.0 ideje!”
Aki talán túl öreg
„Nem jövök rá, hogy az emberek lettek kevésbé érdekesek, vagy én érdeklődöm egyre kevésbé irántuk.”
Erre a posztra egyébként okos komment érkezett. Egy férfi azt írta a poszt alá:
„Az utóbbi.
Ha valamit megtanultam a Humans of New York oldaltól, akkor az az, hogy mindenkinek van egy tanulságos története – már ha nyitottak vagyunk rá és hajlandóak vagyunk meghallgatni.
