Szenteste napján, azaz december 24-én délután felállítjuk az előző napokban vásárolt fenyőfát a nappaliban. Majd közösen feldíszítjük. Ezután elhelyezzük alatta az ajándékokat. Megvacsorázunk: halászlét, töltött húsokat. Miközben a bejglit majszoljuk, kibontjuk az ajándékokat, aztán jöhet a közös filmnézés vagy a társas. Nálunk ez az ünnepi menetrend, de számtalan olyan szokás van, ami családról családra eltér. De mi van olyankor, amikor az ünnepi szokások drasztikusan megváltoznak? Mi az, amihez ragaszkodunk, és mi az, amiben hajlandók vagyunk kompromisszumot kötni, vagy – valamilyen oknál fogva – teljesen átállni más szokásra?
Vannak fordulópontok az életünkben, amikor akarva-akaratlanul változtatunk a szokásainkon – köztük a karácsonnyal kapcsolatosokon is. Ilyen, amikor elköltözünk otthonról, majd amikor az első önálló otthonunkba fészkeljük be magunkat, amikor először kezdünk dolgozni, amikor összeköltözünk életünk szerelmével, amikor munkahelyet váltunk vagy amikor gyerekünk születik. És vannak azok a fordulópontok, amelyek bennünk alakulnak ki, mert valamiben elkezdünk hinni, valamiről elkezdünk gondolkodni, és a gondolatainkat tettek is követik.
De persze az is elég jelentős fordulópont, ha például megnyerjük az lottóötöst.
A karácsonyi szokásokhoz leginkább azért ragaszkodunk, mert – jó esetben – visszahozza a leggondtalanabb, legvidámabb éveinket, benne van az a stabilitás, ami a hétköznapokon sokszor hiányzik az életünkből. Ezért kellenek PONT AZOK a színek a fán, a nagyi vagy az anyu receptje alapján készülő ételek, a szenteste ünnepi menetrendjéhez kötjük magunkat akkor is, ha már önálló otthonunk és saját családunk van. A világ viszont változik, változunk mi is, és néha akarva-akaratlanul változtatnunk kell nekünk is.
Most arra vagyunk kíváncsiak, ti mikor tudjátok felülírni az ünnepi szokásokat, és mikor nem szeretnétek soha.
Ó, szép fenyő!
A karácsonyfa akkor az igazi, ha a plafont súrolja, minden ága gyönyörű, nem csálé, egyformán kerek, zöld, vízkeresztig áll a szobában feldíszítve. Mióta elköltöztem otthonról, egyik lakásban sem volt saját karácsonyfám, még egy egészen pici sem. Tavaly néhány fenyőággal pótoltam az illatot, amiket vázába állítottam, de nem díszítettem fel őket, hanem az ágak mellé, egy üvegtálba halmoztam a díszeket.
Nem szeretnék élő fenyőt, ami aztán vagy életben marad a visszaültetés után, vagy nem. A műfenyővel az a bajom, hogy csak akkor védem a környezetet, ha minimum 15–20 évig ugyanazt a műfenyőt használom, és még így sem vagyok teljesen meggyőzve.
Találtam amúgy nagyon izgalmas megoldásokat a Pinteresten is: valahol egy égősort rögzítenek fenyőfa alakban a falra, máshol lécekből tákolnak össze fenyő alakú fát, amelyekre felkerülhetnek a díszek. Ezek nagyon bejönnek, de hiányozna a fenyőillat, ami egy-egy ág esetében nem járja be a lakást, de a vázába állított ágakba még mindig bele lehet szippantani.
Tudtátok?
A fenyőállítás eredete vitatott. Egyes feljegyzések szerint skandináv hagyomány: a téli napforduló idején faágat vittek a házakba. Skandináviából a harmincéves háború idején (1618–1648) jutott a szokás német területre.
Más feljegyzések szerint Luther Márton volt az első, aki karácsonyfát állított 1536-ban. Csak később kerültek rá más díszek is: először az alma – az élet és a termékenység szimbóluma –, majd a gyertya – a viasz Jézus emberi természetére utal, a gyertyaláng Istenre.
A világ legtöbb keresztény országához hasonlóan Magyarországra is német közvetítéssel jutott el a hagyomány. Brunswick Teréz, az első óvoda alapítója állított először fát az 1820-as években. Először almával, dióval díszítették. A hagyomány szerint mindig december 24-én állították fel.
Piros? Arany? Valami más?
Bár volt, hogy aranyra festett dió és mogyoró is került a fára, máshol pattogatott kukoricából fűztek füzért és azzal díszítették, azért nálunk a piros és az arany díszek voltak jellemzők hosszú évekig. Ez a tudatos színválasztás korábban nem volt ilyen jellemző, hiszen a legrégebbi fadíszeink között doboló, gitározó manók, hosszú lábú szárnyas tündérek, furcsa télapóval díszített gömbök is találhatók. Ma már teljesen egykék, nincsenek meg a társaik, de minden évben helyük van a fán – néha kicsit elrejtve, hogy véletlenül se zavarjanak bele a megkomponált színharmóniába.
Régi díszeik a VOUS-lányoknak is vannak. Emcsi például a Büdös Angyalt mutatta be a szerkesztőségben: „Tudni kell a Büdös Angyalról, hogy meg van tömve szegfűszeggel és mindenféle fűszerrel. Kiskoromban nem igazán szerettem az illatát, sőt, még most se nagyon, és elneveztem Büdös Angyalnak, de higgyétek el, nem büdös.
Ettől függetlenül
minden évben kitüntetett helye van a karácsonyfán, Büdös Angyal nélkül nincs karácsony.
Mojzi a VOUS DIY-felelőse, így el tudjátok képzelni, milyen Winter Wonderland lehet náluk minden évben karácsonykor. „A családi karácsonyfánk minden évben nagyon harmonikus, egységes, klasszikus. Anyukámmal és a nővéremmel egyetemben viszont imádjuk a gegeket és a giccset – persze nem túlzásba esve –, éppen csak a meghökkentésért és a móka kedvéért. Így sokszor elrejtünk a fánkon egy-egy ilyen darabot is.
Erre pedig nincs tökéletesebb dísz ennél a kis Mézi figuránál, ami évről évre a fánkon csücsül, és megmosolyogtat.
Már most tudjuk, hogy fotósunk, Ancsa romantikus történetét a karácsonyfadíszekről az unokák és dédunokák is fogják mesélni egymásnak. „Amikor összeköltöztünk a férjemmel, kevés saját karácsonyfadíszünk volt. Elhatároztuk, hogy mostantól minden évben egy új dísszel lepjük meg magunkat, így sok év múlva mindegyikről eszünkbe fog jutni egy kis történet. A jegesmedve és a mini teáskanna az utóbbi két év szerzeményei.”
Volt egy időszak, amikor vadul kísérleteztünk a díszek színével: volt fekete-ezüst, ezüst, barna-arany, csak piros fánk is, de néhány év után kifulladt a lelkesedés és ragaszkodunk a hagyományos piros-aranyhoz.
Tudtátok?
Kezdetben csak alma, dió, később ostya és édesség is került a fára. A csillogó díszek csak a 19. század végén vették át a hatalmat – előbb a városokban. Vidéken van, ahol a mai napig kerül dió a fára, igaz, aranyra, ezüstre fújva.
A gömbök a paradicsomi almát jelképezik. A boák, girlandok pedig a kígyóra utalnak.
A csúcsdísz korábban szinte mindig csillag alakú volt és a betlehemi csillagot jelképezte. Ezt a hegyes, templomtoronyhoz hasonló forma váltotta fel.
A szaloncukor, amelynek a készítésébe nemrég bepillanthattunk, kifejezetten magyar hagyomány.
Bejgli, halászlé, mézeskalács – mi kerül az ünnepi asztalra?
Mi-cso-da??!! Nálatok nincs hal karácsonykor? Hogyhogy? Hát, mondjuk úgy, hogy a család fele nem eszik halat, így nincs halterror karácsonykor. A menü állandó részét képezi viszont a sonkatekercs és a kaszinótojás, enélkül nincs karácsony. Bejglit sem eszünk – pedig itt a hibátlan recept –, helyette jöhet bármilyen aprósütemény, linzer, krémes, a mami-féle hatlapos sütemény, kókuszkocka.
Mióta az öcsém rendszeresen főz, különlegességek is kerülnek az asztalra. Ahogy haladunk az egészséges életmód felé, már azon sem lepődnék meg, ha egyszer csak #mindenmentes lenne a karácsonyi menü csupa egészséges finomsággal.
Tudtátok?
A hal a megtért és megkeresztelt emberek szimbóluma, mindazokat jelképezi, akik követik Jézust. A halászlének népi hagyományai is vannak: a halpikkelyek az új esztendő bőségét jelképezi.
A szárnyasok közül csirkét nem fogyasztunk ilyenkor, mert az hátrakapar, hátráltatja az új év bőségét. Az előrefele túró disznó viszont gazdagságot jelent – úgyanígy az asztalra kerülő mák, borsó és bab is.
Régi magyar szokás, hogy egy almát annyi fele vágnak, ahányan körbeülik az ünnepi asztalt – ez a család összetartását jelképezi.
Eszünk, iszunk, bulizunk?!
A karácsony a legtöbb családnál egyenlő a rokonok végiglátogatásával, amely egy húzós év vége után még fárasztóbbá és terhesebbé teszi az ünnepet, amely az együttlétről, békéről és nyugalomról szólna. Persze, ha a családtagok külön-külön városban élnek, akkor nehéz együtt lenni utazás nélkül. Szinte csak kompromisszumos megoldások léteznek. Valakinek mindig utaznia kell, és ez a valaki a legtöbb esetben a szülői házból már kirepült fiatal felnőtt.
Amíg a család együtt élt, addig nem voltak nehezek ezek a napok, pontosan tudtuk, mi az ünnepi menetrend: 24-e otthon, 25-e egyik nagyszülő, 26-a másik nagyszülő. A dolgot az kezdte bonyolítani, amikor elköltöztünk otthonról, és cuccokkal, ajándékokkal kellett hazautazni a zsúfolt vonaton karácsony előtt. Vagy amikor vizsgára készültünk karácsony alatt, mert 27-ére sikerült felvenni időpontot. Aztán volt olyan is, amikor 25-én este elmentünk bulizni, így 26-án nagyjából használhatatlanok voltunk.
Egy válás, új párkapcsolat, költözés pedig tovább bonyolítja a dolgot.
