A keleti országokban a haj felékszerezésének nagy hagyománya van, gondoljatok csak a gésákra! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én még gyerekkoromból emlékszem arra, hogy ceruzát próbáltam hajtűnek használni, mintha gésa lennék. Persze közel sem nézett ki olyan menőn, mint a filmekben a japán nők frizurája.
A tradicionális japán hajbavalóknak gyűjtőneve is van: kanzasi. A hajtűtől kezdve a különböző fésűkig több típusba sorolhatóak a japán nők hajékszerei, és többek voltak puszta dísznél. Az igen színes, sokszor látványos kiegészítők sok mindent elárulhattak a viselőjükről, mint például a korát, társadalmi rangját, pozícióját, anyagi helyzetét, családi állapotát. Ezenfelül a gésáknál a gésaképzés különböző stádiumait is jelölték, vészhelyzetben pedig önvédeli eszközzé, fegyverré váltak.
Ma már a hajtűk formáját is nyugatiasították, noha a faváltozat lehet, nem tetszene nektek annyira, vannak olyan dizájndarabok, melyek igencsak csábítanak arra, hogy kontyba tegyétek a hajatokat. Az ásványi kristályokkal, őszi levelekkel díszített darabok ugyanis meglehetősen szépek, de ha Darth Vadert szeretnétek viselni a hajatokban, az is kivitelezhető. Sasoljátok csak!