Egyéb kategória

Problémák, amiket csak a fekete hajú lányok érthetnek igazán

Tisztázzuk: természetesen fekete hajúnak lenni a világ egyik legkirályabb dolga. Számomra a fekete haj az etalon, imádtam. Egy baj volt: festett fekete voltam. Ebből adódóan pedig voltak problémáim, olyanok, amiket igazán csak a fekete hajú lányok érthetnek.
vous - 2016.05.03.
Problémák, amiket csak a fekete hajú lányok érthetnek igazán

Két hónapja erősítem a barnák táborát és gyökeresen megváltozott az életem. Néha még eljátszom a gondolattal, hogy újra leveszem a polcról a kékesfekete hajfestéket, de nem. Egyrészt mert a környezetem szerint jobban áll a világos, másrészt mert tudom, hogy a hajam se szerette annyira a feketét. Ettől függetlenül irigykedve nézem az utcán a fekete hajú lányokat, és tudom, hogy vannak dolgok, amiket csak mi ők érthetnek.

Nem lehet egyszerre fürdőt venni és hajat mosni

Hacsak nem akartok lila vagy sötétbarna vízben fürödni. Ugyanez a helyzet nyáron, ha éjszaka megizzadtok, bizony annak az ágynemű látja kárát.

Forrás:
giphy.com

Haj, haj mindenhol

Egyszer valahol azt hallottam, hogy a fekete hajfesték rosszabb, mint a hidrogén. A haj nem hálálja meg, és őrült módon hullani kezd. Többek között ezért lett fekete csempe a fürdőszobámban.

Forrás:
giphy.com

Amikor a napfényben megcsillan egy barna tincs

OH, NO! Nem tudom, ti hogy voltatok vele, én ki nem állhattam, amikor a fekete hajam a napsütésben barna csillogású volt. Rohantam haza festeni.

Forrás:
giphy.com

Ti vagytok mindig a „kivételek”

Vannak a barnák, a szőkék és A FEKETÉK.

Forrás:
giphy.com

Hajfestés után hajat mosni csakis kesztyűben

Főleg akkor, ha világos a körmötök, hiszen könnyedén befogja a festék.

Forrás:
giphy.com

Egyébként pedig viseljétek úgy a fekete hajat, mint egy koronát!

Forrás:
giphy.com
Címkék: #fekete #haj
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.