A szerkesztőségben kivételesen még senki nincs bent reggel 8:30-kor, pedig ilyenkor már félig megtelik a szoba, ahol dolgozunk. Hallgatom, ahogy dolgozik a kávéfőző, én pedig a temetésemről elmélkedem. Mert valamiért, ahogy annyi dolgot az életünkben, ezt is szeretnénk kézben tartani.
Szeretnénk tudni, milyen zene szól majd. Szeretnénk meghatározni, milyen legyen a beszéd, milyen színű virágot hozzanak a sírunkra. Sőt, talán azt is, hogy sírjanak vagy inkább nevessenek-e búcsúzó rokonaink, barátaink, ismerőseink. Hogy az egész utolsó út egy show legyen, emlékezetes esemény, vagy hagyományos búcsúzás, vagy valami más. Ha elvonatkoztatunk a bennünket érintő érzelmi részétől, teljesen egyértelmű, hogy a temetkezés ugyanolyan üzlet, mint az esküvő, a gyerekszületés (vagy maga a gyerek), vagy a ballagás. Tulajdonképpen pont azért, mert érzelmileg ezek nagyon fontos dolgok, szeretnénk a legtöbbet kihozni belőle, így képesek vagyunk vagyonokat áldozni arra, hogy minden tökéletes legyen.
Vannak, akiket egyéb eszmék is motiválnak. Például szeretnék, ha az életmódjukhoz hasonlóan a temetésük is zöld legyen, fontosnak tartják, hogy ne a Föld lássa kárát annak, hogy ők már nincsenek. A hagyományos temetés – legyen az koporsós vagy hamvasztás – ugyanis jelenlegi formájában nem nevezhető környezetbarátnak. Ahogy azonban kialakul egy egyre környezettudatosabb réteg, számukra fontos, hogy utolsó útjukon is a lehető legkisebb legyen az ökolábnyomuk. Nem véletlen, hogy a riportok szerint a zöld temetés ott van a jövő legnépszerűbb kegyeleti trendjei között.
Kérdések a halálról, amiket nem merünk feltenni, de tudni szeretnénk rá a választ
Még mindig nagyon félünk, ha halálról van szó. Félünk beszélni róla, szembesülni vele, és többnyire bénultság lesz úrrá rajtunk, ha megcsap bennünket a halál jeges szele. Mit kell mondani egy haldoklónak? Szabad beszélni a halálról? Singer Magdolna, veszteségekkel foglalkozó terapeuta segít megkeresni a válaszokat.
A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.
Szülessetek újjá faként
Anna Citelli és Raoul Bretzel olasz dizájnerek egészen közel hozták a megoldást ahhoz, hogy valaha faként születhessünk újjá. A Capsula Mundi névre keresztelt nyughely természetes, lebomló anyagokból készült tojás, amelyben a testet magzatpózban helyezik végső nyugalomra. A tojás fölé fát ültetnek, amely növekvő gyökereivel körbefonja a tojást.
A tervezők így nemcsak a temetés módját, hanem a temetők képét is megváltoztatnák, hiszen sírkövek és fejfák helyett ligetek és erdők születnének. Mivel úgy érezték, sokan érdeklődnek az amúgy még csak terveken létező temetési forma iránt, közösségi adományból szerették volna összegyűjteni a pénzt az induláshoz idén nyáron, de nem gyűlt össze az összeg, egyelőre várnunk kell arra, hogy fák legyünk.
Bár egyelőre nem születhetünk újjá faként, de a hamvainkat elhelyezhetik úgynevezett kegyeleti erdőkben, amelyeket temetkezési célokra használnak.
Nyugat-Európában a kétezres években terjedt el ez a temetkezési módszer, amelynek környezetvédelmi okai is vannak. Németországban ma már 160 kegyeleti erdő található, Nagy-Britanniában 2010 óta egyre elteljedtebb az öko temetkezésnek ez a fajtája. Magyarországon is kérhetjük már, hogy biológiailag lebomló urnába kerüljenek a hamvaink, majd az emlékerdőben, a kiválasztott fa gyökérzónájában helyezzenek bennünket örök nyugalomra. Az első kegyeleti erdő Tata közelében fekszik a Gerecse Naturpark területén.
Legyen belőletek komposzt
Porból lettünk és porrá leszünk – ezt tartotta szem előtt Katrina Spade építész, amikor útjára indította az Urban Death Project programot. Arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy utolsó tettünkkel ne szennyezzük a környezetet, a legjobb, ha a szeretteink és mi is komposzttá válunk, amiből új élet sarjadhat. Az ötlet amúgy nem ördögtől való. Érvelése szerint az Amerikai Egyesült Államokban évente egy Golden Gate-hídnyi fémhulladékot és annyi faanyagot temetünk el, amennyi 1800 családi ház felépítéséhez elegendő lenne. A nyolc ötvenméteres medencényi formaldehidről nem is beszélve.
Olyan különleges, háromemeletes épületet tervezett, ahol bensőséges szertartáson búcsúzhatnak el tőlünk a szeretteink, hogy aztán a holttestünk megkezdhesse útját a komposzttá válás útján – lefele. A komposztot fa- és virágültetéshez használják majd fel. Ezt a projektet is megtalálhatjátok a Kickstarteren, ahol most arra gyűjtenek, hogy tökéletesítsék a projektet, hogy 3–5 év múlva már valóra válhasson ez a temetkezési forma.
Amikor az ételünk fal fel bennünket
Jae Rhim Lee és Mike Ma arra jutottak, hogy olyan temetési módszerre van szükség, amely a testünkben található, annak bomlásakor felszabaduló káros anyagokat „tünteti el”. (Amerikai kutatók 219 káros vegyületet számoltak össze a testünkben a rovatirtótól kezdve a tartósítószeren át a nehézfémekig.) Kutatásaik során arra jöttek rá, hogy erre a legalkalmasabbak bizonyos ehető gombafajok. Ha a spóráikkal átitatott nindzsapizsama-szerű overállban temetnek el, akkor a cseperedő gombák nemcsak lebontják a szöveteket, hanem meg is kötik a káros anyagokat – tiszta komposztot hátrahagyva. A projekt megjelenése óta az Infinity Burial Suit ma már házi kedvencek számára is megvásárolható.
„A like természetesen az együttérzés jele!” – avagy hogyan gyászolunk ma az online korszakban?
Beköszöntött az online gyászolás kora. Már nem gyertyagyújtással fejezzük ki a részvétünket és a fájdalmunkat, hanem posztolással, emotikonokkal és üzenetekkel.
A cikket ide kattintva olvashatjátok.
