Egyéb kategória

„Nem voltam felkészülve, hogy mások anyukája is lesz” – élet egy nevelőszülő lányaként

Én abban a kiváltságban részesültem, hogy van családom, aki felnevelt és mind a mai napig képes biztos hátteret nyújtani nekem, amiért örökké hálás leszek. Ellenben nincs mindenki ilyen szerencsés helyzetben. Sok gyermek szegénységben nő fel, úgy, hogy napokig nincs mit ennie. Nem tanulnak meg szocializálódni, nem látnak maguk előtt felnőtt példát, akire felnézhetnének, hisz elhagyták őket. A hétköznapok angyalai azok az emberek, akik úgy döntenek, hogy magukhoz veszik ezeket a gyerekeket, és addig nevelik őket, amíg tehetik. Ilyen angyal az édesanyám is, aki tulajdonképpen nevelőszülő.
vous - 2016.05.27.
„Nem voltam felkészülve, hogy mások anyukája is lesz” – élet egy nevelőszülő lányaként

Sokan nem tudják, mit is csinál pontosan egy nevelőszülő. Vannak, akik azt hiszik, hogy ő egy olyan személy, aki örökbe fogadja az elárvult gyerekeket. Míg mások szentül meg vannak győződve arról, hogy amolyan óvónő, aki eljár otthonról dolgozni, aztán délután négykor dolga befejeztével hazamegy. Hát az igazság mindkettőtől távol áll.

Nevelőszülő alapvetően az, aki a saját háztartásában neveli a nap 24 órájában a gyámhivatal által rábízott gyermekeket egészen 18 éves korukig. Ez egy olyan hivatás, amit sokan alábecsülnek, pedig akinek van egy kis rálátása, tudhatja, nem könnyű munka és nem is való mindenkinek. Ezt én támaszthatom alá a legjobban, aki már több mint 10 éve él nevelőszülő gyermekeként. Figyelem, az életem következik!

Anyukámnak több indíttatása volt, miért pont nevelőszülő szeretne lenni. Leginkább azért, mert tudjátok, olyan tyúkanyó típus, mindenkit szeretne megóvni, és ha éppen tanácsra lenne szükségetek, azzal is mindig ki tud segíteni. Másodsorban pedig személyes okok miatt, hisz az ő apukáját, vagyis az én tatámat is nevelőszülők nevelték fel. Úgy tűnik, ez amolyan visszatérő családi hagyomány nálunk. Édesanyám akkor vágott bele, amikor általános iskola első osztályába jártam, mire pedig minden formalitáson túlesett, negyedik osztályos lettem. Ekkor kapta meg pályafutásának első gyerekeit is.

Hogy is szólítsalak?

Tény és való, el voltam kényeztetve. Folyton én voltam a figyelem középpontjában. Két fiú után mondjuk mit is várunk, én voltam a család egy szem lánya. Anyukámmal sokszor voltunk csak kettesben otthon, lehet, éppen ezért alakult ki köztünk nagyon szoros kapcsolat.

Aztán hirtelen többen lettünk a házban és egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy mekkora egy irigy béka vagyok.

Soha nem gondoltam arra, hogy nekem egyszer majd rosszul fog esni, ha mások ölelgetik őt, sőt az is váratlan volt, hogy másokat is megdicsért mellettem. De arra végleg nem készültem fel, hogy idegen gyerekeknek lesz az új anyukája. Még most is emlékszem, ahogy anyának szólították az én édesanyámat. Nyilván kicsi voltam még ahhoz, hogy tudjam, ezeknek a gyerekeknek nincs senkijük, akire felnézhetnének. Anya viszont azonnal kitalált egy megoldást a problémámra: a nevelt gyerekek majd mamának hívják, nekem pedig maradhat anyának. Úgy tűnik, bevált, hisz már több mint 10 éve mindenki mamája.

Most akkor kell tanulni vagy nem?

Nem mondhatom azt, hogy nem próbált meg felkészíteni. Anyukám az első porontyok érkezése előtt elmondta az én gyermeki nyelvemen, hogy más gyerekek is itt fognak élni velünk, és hogy fogadjam őket szeretettel. Ez utóbbival nem is volt gond, nyilván barátkoztam velük, együtt játszottunk, sőt abba az iskolába is lettek beíratva, ahova én jártam. Aztán jött a feketeleves.

Tudni kell, hogy világéletemben jó tanuló voltam, amiért rendesen meg is kellett küzdenem, komolyan mondom, pokolian sokat kellett tanulnom. Ami egészen addig természetesnek is tűnt, amíg meg nem jöttek házunk új lakói. Anya nekik is elmondta, hogy a tanulás jó, okosak lesznek, azzal mehetnek egyetemre és végül kapnak majd egy jól fizető állást. Annyiszor elismételte ezt, ahányszor csak lehetett, ellenben ha a nevelt gyerekek úgy gondolták, hogy nem tanulnak, akkor anya nem kötelezhette őket, majdhogynem azt csináltak, amihez kedvük volt.

És akkor képzeljétek el a szegény kis (stréber) Szandikát, aki szombat délután tanul, de titokban folyton az ablakon bámul ki, hogy lássa, milyen jót biciklizik odakint a többi gyerek. Emlékszem, rettenetesen nehezen dolgoztam fel: most akkor nekem miért kell tanulni, ha nekik nem?! Éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy ne irigykedve sóvárogjak én is egy tanulásmentes hétvége után.

Bántottad az anyukámat?

Forrás:
iStock

Talán a legnehezebb a vitákat kezelni. Nagyon jóban lettem az asztaltestvéreimmel, és sokszor úgy tűnt, hogy minden klappol, aztán hirtelen fenekestül felfordult minden. Volt, hogy egy lánnyal szuperül kijöttünk, mégis nálunk töltött ideje alatt háromszor elszökött.

Se szó, se beszéd kétszer kivágta a szúnyoghálót, kiugrott az ablakon és átmászott a kerítésen. Harmadjára angolosan az ajtón keresztül távozott. És ilyenkor felmerül a kérdés, hogyan viszonyulsz hozzá, amikor a rendőrség viszi haza az elszökött lányt?

A nevelőszülő ételt, szobát ad neki, meghallgatja őt, sőt még veled is jóban van, és mégis elszökik.

Részemről a válasz, hogy sehogyan. Amikor láttam, hogy anyukám mindent megtesz azért, hogy egy számára idegen gyerek semmiben se szenvedjen hiányt, ő mégis hálátlan, akkor többé már nem tudtam teljesen úgy tekinteni rá, ahogy azelőtt. Ahogyan a nevelőszülő is, úgy én is csalódom. Abba bele se szeretnék menni, milyen, amikor meglopnak minket vagy anyáról hazugságokat terjesztenek. Ezt a fajta hálátlanságot egy vér szerinti gyerek se tudná jó szemmel nézni.

Nagyon szeretem, ne menjen el!

Ahogy telt-múlt az idő, egyre csak felnőttem és rá kellett jönnöm, hogy a legfájdalmasabb nem a hazugság vagy a becsapás, hanem az az érzelmi kötődés, ami az évek alatt alakul ki a nevelőszülő, nevelt gyerek és vér szerinti gyerek között. 18 körül lehettem, amikor anya először kisbabát kapott. Nem is kell mondanom, tündéri volt, anya is, én is teljesen beleszerettünk, szó szerint a szemünk fénye volt. Az egy év alatt, amíg nálunk volt rengeteg szeretetet adott nekünk, így komoly ragaszkodás alakult ki köztünk.

Aztán a gyámhatóság úgy gondolta, hogy visszamehet az édesanyjához. Pont ahhoz, aki korábban eldobta magától.

Emlékszem, amikor vissza kellett adnunk a picit, anyukám ki se jött a szobából, mert sírt. Én vittem ki az utcára és adtam a kezébe a vér szerinti anyukának. Szó szerint megszakadt a szívem. Az az egy év pont elég volt ahhoz, hogy úgy érezzük, hozzánk tartozik, éppen ezért, amikor vissza kellett adnunk, az rettenetes volt. Természetesen nem csak kisbabákhoz lehet túlságosan kötődni, hisz azt is nagyon nehéz feldolgozni, amikor valaki 10 évnyi neveltetés után kerül el tőlünk.

Segíts, mert más nem tud

Per pillanat hat gyereket nevel anyukám egyedül, bár voltunk már tízen is a házban. Apukám meghalt, a bátyáim pedig kint élnek Svédországban, így jórészt rajtam kívül nincs, aki segíthetne neki. És valljuk be, hat lurkó az egy minióvoda. Palacsintát általában órákon keresztül sütünk, hogy mindenkinek jusson elég. Levesből nem elég egy fazéknyi, általában két kondérnál meg se állunk.

Egy átlagos napunk se olyan, mint más családoknál. A tanulást, ahogy régen most se lehet erőltetni, nyilván a kisebbeket nem hagyjuk elveszni. Ilyenkor rotációban tanulunk. Az egyik verset tanul, a második másol, a harmadik matekházit csinál. Közben persze ott a második, imádott babánk is, aki hallatja a hangját, ha valamiből kimarad. Ha pedig épp nem tanultatok, akkor anyával felváltva koordináljuk a társaságot. Lesz egy tanulós csapat, egy kint az udvaron játszós és egy bent mesenézős brigád. Anya természetesen párhuzamosan mos, főz, takarít, vasal, füvet vág, begyújt a kályhába.

Azt nem is részletezem, milyen, amikor három gyereknek egymás után van szülői értekezlete, vagy amikor influenzajárvány idején szépen sorra mindenkin végigmegy a betegség.

Rengeteg dolog van nálunk és mindig történik éppen valami. Amikor felkerültem Pestre, nagyon sokszor volt lelkiismeret-furdalásom, amiért én épp pihengetek a koliban, amíg anya levegőt se tud venni otthon. Sőt, talán mind a mai napig vannak ilyen érzéseim, de anyukám teljes mértékben támogat, és nem hagyja, hogy letérjek a saját utamról.

Mert annak könnyű…

Mindezek után úgy gondolom, senkinek sem kell bizonygatnom, mennyi fáradsággal jár ez a hivatás. Az biztos, hogy csak a pénzért nem lehet csinálni. Rengeteg türelem, felelősségvállalás és szeretet kell ahhoz, hogy valaki ennyi gyereket kordában tartson és felneveljen. Remélem, hogy minden nevelőszülő erős és kitartó, mert nagyon sok gyerek él intézetben vagy lakásotthonban, ami közel sem olyan jó, mint egy családban nevelkedni. Igaz, manapság már nem olyan ritka a nevelőszülői hivatás, mégis mikor elmesélem az embereknek a történetünket, mindig elcsodálkoznak, hogy is bírja egyáltalán anyukám. Csak annyit mondhatok, hogy én sem tudom, de az biztos, hogy egy földre szállt angyal.

Az összes nevelőszülő megérdemli, hogy jobban megbecsüljük őket!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
Otthon
Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
vous - 2024.05.30.
A kinyitható kanapé nagyon praktikus akár mindennapos alváshoz is. Miért? Azért, mert egyszerre több funkciót is ellát, miközben rendkívül kényelmes bútordarab. De ne rohanjunk ennyire előre, vegyük sorra az előnyöket!