Egyéb kategória

„Hogy hozhattál ide egy 10 éve begyakorolt dalt?” – ez történt az X-Faktor mentorházában

Múlt héten megtudhattuk az X-Faktorban, a táborból melyik versenyzők jutottak tovább a mentorházba. Ma pedig tovább fokozódtak az izgalmak, mivel az énekeseknek ismét bizonyítaniuk kellett!

vous - 2016.10.29.
„Hogy hozhattál ide egy 10 éve begyakorolt dalt?” – ez történt az X-Faktor mentorházában

A stúdióból a zsűrik már a mentorházba vándoroltak át, ahol a csapatok legügyesebb énekesei közül kellett kiválasztaniuk, kiket visznek magukkal az élő adásba.

A 25 év felettiek

Első körben Gáspár Laci hallgatta meg a 25 év feletti versenyzőket, azonban nem volt mindenkivel túlságosan elégedett. Colette például egy olyan dallal állt ki, amivel már korábban nyert versenyt, és biztosra akart menni. Laci viszont nem örült a döntésnek, mert szerinte csak elővett a fiókból valami régit, holott ez az X-Faktor, itt tényleg oda kellene tennie magát.

Objektum doboz

Végül Balogh Eszter, Fejes Szandra és Ónodi János mellett döntött a mentor.

A Zenekarok

Másodikként ByeAlex mentorházába pillanthattunk be, ahol a csapatok között kellett választania az énekesnek. Itt sem volt hiány meglepetésekből, a kétfős Dynamite Dudes egyik tagja ugyanis törött lábbal sétált be, a másik pedig családi okok miatt nem tudta folytatni a versenyt, így a helyét egy új srác vette át, amiről a mentor is most hallott először.

Objektum doboz

Az élő adásban végül a Ham Ko Hammel, a Crossroadszal és a Soulbreakerszel találkozhatunk majd, holnap este pedig folytatódik a verseny, és kiderül, kiket visz tovább Puskás Peti és Tóth Gabi.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.