Egyéb kategória

„Letolom flegmán térdig, ülj bele szépen” – A legnépszerűbb hazai előadók szexista szövegei

Úgy gondolom, a zenei ízlés olyan dolog, amiről nem éri meg vitatkozni. Sosem kritizálok valakit azért, ha olyan stílusú zenét hallgat, ami nekem nem jön be, viszont amellett nem tudok elmenni szó nélkül, ha valaki borzasztóan ostoba dalszövegeket ír, úgy, hogy tudja, milliók ízlését, gondolkodását, véleményét befolyásolhatja vele.

vous - 2017.10.08.
„Letolom flegmán térdig, ülj bele szépen” – A legnépszerűbb hazai előadók szexista szövegei

Pár nappal ezelőtt robbant be a Senkise nevű formáció legújabb száma, az u,u,u, melynek zenéjét Schmidt Gergő készítette, ByeAlex énekel benne, Majka pedig tolja a szövegelést. Mivel Magyarország legismertebb előadói közé tartozik a két úriember, nem csoda, hogy futótűzként terjed a dal, kettő nap alatt 180 ezer kattintást hozott össze.

Ez mind szép és jó addig, amíg meg nem halljuk, miről is szól ez a szám. Kiemelem a lényegi részt:

Relax van, popsit le, csüccs az ágyra,

Ritmusra jár a szívem és a lávalámpa.

Szoros a nadrág, mert már ingerlett régen,

Letolom flegmán térdig, ülj bele szépen.

Objektum doboz

Nehéz ehhez mit hozzáfűzni, mainstream popslágereknél ritkán hallunk ennyire primitív szöveget. Én csak arra tudok gondolni, hogy Alex megunta, hogy cikizik a külseje miatt, nem tartják elég férfiasnak, így maga mellé vett egy „kemény” rappert és az arcunkba tolja, hogy amúgy ő ilyen flegma a nőkkel. Ráadásul a klipben félbevágott narancsra joghurtnak tűnő cuccot spriccelnek. Nagyon ötletes! Biztos van, akinek ez jön be, de a kommentek alapján még a rajongók is kiakadtak.

Ez még polgárpukkasztásnak is ocsmány! Kicsit túltoltátok!

Ez egy ostoba, szexista szemét lett. Erre ne legyél büszke az X-Faktorban, mert ez tartalmilag és etikailag is erősen kifogásolható. Tényleg van egypár jó számod, az nem vitás. Ez azonban megdöbbentően primitívre sikerült. Nem is értem, hogy akinek van édesanyja, lánytestvére, barátnője stb., hogyan azonosulhat ezzel. (Mielőtt még bárki beszólna… a külföldi számok sem tetszenek ilyen tartalommal…) Kedves Alex! A női lét nagyon nem erről szól, csak úgy mondom… 🙂

Elszomorít az a tény, hogy ez a dal is sajnos feljogosítja a férfiakat arra, hogy így kell beszélni és viselkedni egy nővel, ami számomra elfogadhatatlan.

Hát, valahogy így.

De nehogy azt higgyétek, egyedi az eset, nemrég a Hiro művésznéven tevékenykedő rapper Párizs című száma is felkúszott az első helyre a legnépszerűbb klipek listáján. Ő az exét alázza a szövegével, bár azt nyilatkozta, nem egy konkrét lánynak szól a dal, nem nehéz rájönni, hogy valaki bizony megbánthatta repperünket.

Elmentünk volna egy álomútra,

olyanok a fogaid akár a murva,

ugyanaz lettél mint a többi,

te is egy utolsó k….!

Objektum doboz

Ha az említett számokat nem ismertétek, most jöjjön egy olyan szöveg, amely pár évvel ezelőtt a könyökünkön jött ki. A Halott Pénz Diazzal és Menthával olyan számot hozott össze, ami fuldoklik az olcsó közhelyektől, és persze itt is találunk olyan sorokat, amelyek miatt passzol a listánkba a Hello lányok.

hello Jessica you are beautiful

lököm a bókot míg kilépsz a bugyiból,

rám lőtt Kupidó és a dumám nem oltás

helló Klau tiéd a legdurvább dekoltázs.

Objektum doboz

Ismerős, ugye?

Én csak azt tudom mondani, 2017-ben ez inkább ciki, mint menő. Ti is így gondoljátok?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.