Egyéb kategória

Nem hiszitek el, melyik magyar város került fel a Lonely Planet listájára!

Oké, talán egy kicsit korainak tűnhet máris egy tavaszi vakációt tervezni, de emlékezzetek csak vissza, tavaly is milyen gyorsan elrepült az idő! A Lonely Planet útikönyv előre gondolkodott, és megírta, hova érdemes a leginkább ellátogatni 2017-ben, a legolcsóbb úti célok közé pedig egy magyar város is felkerült.

vous - 2016.10.28.
Nem hiszitek el, melyik magyar város került fel a Lonely Planet listájára!

Annyi szuper hely van a világon, hogy nehéz dűlőre jutni, ha felmerül a kérdés: hova utazzatok el kirándulni, nyaralni, vagy akár telelni. Szerencsére van segítségünk, a Lonely Planet ugyanis többféleképp is összegyűjtötte a legjobb úti célokat. És képzeljétek, Magyarország is felkerült az egyik listára, Debrecen lett ugyanis az 5. legolcsóbb város, ahová érdemes elutazni!

Forrás:
wikipedia.org

Az útikönyv szerint mióta Debrecenben is van lehetőség repülőre szállni, a kapuk megnyíltak a kíváncsi látogatók előtt. A város pedig szuper úti cél, mivel nagyon gazdag történelmi épületekben, modern művészeti alkotásokban, sőt, még a fesztiválok között is válogathatunk. Arról nem is beszélve, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park is a közelben van, ezért mindenkinek bátran ajánlják a várost!

A legjobb helyszínek, ha külföldi kirándulásra vágytok

A Lonely Planet ezen kívül most azt is megírta, melyik lesz 2017 top úti célja. A válasz pedig nem más, mint Kanada! Ha jobban belegondoltok, érthető, hogy ez az ország szerezte meg az első helyet. Csodálatosak a nemzeti parkok, itt rendezik meg a Torontói Nemzetközi Filmfesztivált, a kaja isteni, és nem utolsósorban elképesztő a kilátás. Nézzétek csak!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Persze nem csak Kanadáról szól a könyv; azt is elárulták, melyik a top 10 ország, amit érdemes lesz meglátogatni jövőre:

1. Kanada

2. Kolumbia

3. Finnország

Objektum doboz

4. Dominikai Köztársaság

5. Nepál

6. Bermuda

Objektum doboz

7. Mongólia

8. Omán

9. Mianmar

10. Etiópia

Objektum doboz

Ti hova mennétek el legszívesebben a listáról?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.