Talán Katie Piper neve nem cseng ismerősen, azonban szomorú történetét biztosan hallottátok már. Katie-t egykori barátja fogva tartotta, majd a férfi egyik ismerőse savval öntötte le a brit modellt. Katie nemrég egy bikinis fotón mutatta meg, szerencsére teljesen jól van.
Olyannyira, hogy a 33 éves Katie-nek azóta gyermeke is született és boldog párkapcsolatban él, sőt, saját tévéműsora is van. De ne szaladjunk ennyire előre, ismerjétek meg Katie történetét.
Katie 2008-ban a Facebookon ismerkedett meg Daniel Lynch-csel, aki a kapcsolatuk elején már erőszakoskodott a nővel. Bántalmazta és meg is erőszakolta. Mikor a lány szakítani akart a férfivel, az nyolc órán keresztül fogva tartotta, végül elengedte. Pár nappal később egy találkozóra hívta Katie-t. A találkára menet Lynch egyik ismerőse savat öntött Katie arcába.
Katie a bal szemére megvakult, a sav szétmarta az arcát, az orrát, az egyik fülét és a nyelőcsövét is. Az eset után a kórházban eltávolították az arcát és a fenekéből és hátából vett bőrrel építették újra azt. A lány sokáig beszélni és enni sem tudott, könyörgött anyjának, hogy ölje meg. Támadóit végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Szerencsére a lány kitartásának és az orvosoknak köszönhetően Katie ma már teljesen felépült, létrehozott egy alapítványt olyan nők számára, akik külsejét szintén hasonló égési vagy baleseti sérülések tették tönkre. Saját műsora van, Bodyshockers, magyarul Extrém testmódósítók néven fut a TLC műsorán.
Katie nemrég egy bikinis képet tett közzé magáról, amin csak úgy ragyog:
Savval leöntött arcú lány írt divattörténelmet
Laxmi 15 éves volt, mikor egy 32 éves férfi leöntötte savval – csupán azért, mert a lány nem akart hozzámenni. Ám ahelyett, hogy eltakarná az arcát, bátran vállalja sebeit, sőt, történelmet írt azzal, hogy egy divatmárka arca lett.
A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok!