Hogyan áll most a magyar filmipar?
Jó filmek készülnek, elég film készül, a fejlesztések után színvonalasak, mind a közönség, mind a művészfilmek tekintetében. Nagy sikereket ért el a magyar film az utóbbi időkben, kezdve a Saul fiával, a Liza, a rókatündérrel, vagy a Balaton Method, hogy különlegeset is említsek, vagy akár a Horváth Lili rendezésében decemberben mozikba kerülő Szerdai gyerek, aminek társproducere vagyok.
Ez egy elsőfilmes rendező filmje, amatőr színészekkel, egy fiatal amatőr lány főszereplésével, és nagy sikert ért el Karlovy Varyban egy A kategóriás fesztiválon. Szóval jól haladunk, jól van a magyar film. Most készül Herendy Gábor Kincsem című szuperprodukciója, mi előkészítjük Kocsis Ági filmjét Éden címmel, Mundruczó Kornél szintén gyártás előtt áll, és még sorolhatnám.
Új erőre kapott?
Én inkább azt mondanám, hogy folytatódik a magyar film sikere, csak volt egy intervallum, egy kétéves kihagyás, amikor átálltunk egy másik rendszerre. Persze a régiben is születtek nagy filmek, mint az Üvegtigris-filmek, a Valami Amerika vagy az art műfajban Tarr, Fliegauf, Mundruczó, Kocsis Ági és Hajdú Szabi filmjei. Viszont ez az egész rendszer eladósodott, szükséges volt egy anyagi rendbetétel, és ez idő alatt tény, hogy nem készültek filmek. Most pedig, miután felállt az új rendszer, elkezdték finanszírozni a filmeket, és tulajdonképpen elkezdett megint működni tovább. Viszont most biztos alapokon nyugszik, kiszámíthatóbb és kevésbé kiszolgáltatott az esetleges külföldi koproducereknek, mint régen.
Mennyire lendítheti fel a Saul fia sikere a magyar filmipart?
Minden siker pozitívan hat vissza az egész filmiparra.
Ha egy film ilyen fantasztikus nemzetközi sikereket ér el, mint a Saul fia, az felkelti az érdeklődést a többi magyar film iránt is.
Nem is olyan régen például volt egy fényes korszaka a román filmnek, amikor készült egy-két zseniális román alkotás, emiatt pedig az egész román filmipart nagy érdeklődés övezte éveken keresztül, ami talán még a mai napig is kitart. Így én személy szerint – bár sajnos nem a mi filmünk – borzasztóan örülök a Saul sikerének. És most kell ütni a vasat, amíg meleg! Biztos, hogy most figyelnek ránk.
Melyik filmed áll különösen közel a szívedhez?
Én minden filmhez érzelmileg kötődöm, azokhoz is, amikkel buktunk, így nem tudnék kiemelni egyet sem. Mindig arra koncentrálok, amin épp dolgozom. Iszonyatosan izgalmas, hogy Kocsis Ági új filmje, az Éden mikorra, hogyan áll össze.
Egy nagy nemzetközi koprodukciónak szánjuk, egy nagyon jó könyv, nagyon tehetséges női rendezővel, női főszereplővel, női producerrel és egy holland női társproducerrel. Persze a férjem (Kovács Gábor, filmproducer – szerk.) is részt vesz benne, hiszen ő az igazi szakmai háttér, de ez a film erősen női vonalon indult el.
Férj és feleségként együtt dolgozni nem mindig lehet egyszerű. Vannak olykor konfliktusok?
Vannak hangos viták akár az irodában is, persze, de mi mindent kimondunk, semmit nem söprünk a szőnyeg alá. És ahol minden kimondásra kerül, ott értelemszerűen viták is vannak.
De mindig meg tudunk állapodni egy közös nevezőben. Egy filmünk sem készült el a másik beleegyezése nélkül, persze vannak olyan filmek, amikben például én nem veszek részt, csak Gábor csinálja, ilyen például az RTL Klub hamarosan bemutatásra kerülő vadonatúj sorozata. És van olyan, amiben én vagyok a hangsúlyosabb, mint az Éden.
De mindig, mindent megbeszélünk. Eleve én nem rendelkezek olyan szakmai tudással, mint ő, tehát érdemes rá hallgatnom. Együtt dolgozunk már több mint huszonkét éve, úgyhogy most már valószínűleg nem fogunk váltani másra.
Mi ketten vagyunk a csomagban.
Szoktatok leülni filmet nézni csak úgy, szórakozásból?
Nagyon sokat szoktunk mozizni, inkább moziban, mint otthon nézünk filmeket. Viszont óhatatlan, hogy az ember ne szakmai szemmel nézzen. Minden filmet kielemzünk, megállapítjuk, hogy milyen büdzséből készülhetett, a szakmai szemünket nem tudjuk lecsukni. Úgyhogy nálunk egy romantikus mozizás is sokszor szakmázás.
Mi a kedvenc filmed, könyved?
Imádom az összes Haneke-filmet (Michael Haneke, osztrák filmrendező – szerk.), a Fehér szalagot és a Szerelmet kifejezetten. Nagyon szeretem Tarr Béla filmjeit is, ahhoz kapcsolódva imádom Krasznahorkai könyveit. Tulajdonképpen Tarr miatt kezdtem el őt olvasni, amiért nagyon hálás vagyok neki. Az utóbbi idők egyik kedvence pedig a Liza, a rókatündér. De nekem inkább korszakaim vannak, amikor imádok egy rendezőt, aztán jön egy másik.
Hogyan kell elképzelni Pataki Ági mindennapjait? Hogyan kapcsolódsz ki?
Hektikusan élek. Mindent csinálok, ami jólesik, vagyis inkább már csak olyat csinálok, ami jólesik.
Egy bizonyos mértékig jólesik dolgozni, most például nagyon fontos és érdekes feladatom van: létezik egy inkubátor pályázat, amit a Nemzeti Filmalap írt ki elsőfilmesek számára, és felkértek az egyik mentornak, hogy megszűrjük a beérkező pályázatokat és szakmailag figyeljük a projekteket. Ez az elkövetkezendő egy évben nagyon sok munkát fog jelenteni, sok időmet igénybe fogja venni. Plusz a Kocsis Ági-filmet készítjük elő, így most van mit csinálnom.
De mindig időt szakítok arra, hogy elmenjek futni, a kutyával sétálni vagy tornázni, hogy jól is érezzem magam az életben. Ahhoz ezek mind hozzátartoznak.
Ezek szerint a sport fontos szerepet tölt be az életedben.
Az utóbbi 15 évben szoktattam rá magam a sportra, ami először kényszer volt, ma már öröm. Amíg az ember fiatal, jól néz ki, nem hízik meg, semmi olyan nem történik, ami negatívan befolyásolja a külsejét. De a korral elkezdődnek a problémák.
Egészen egyszerűen szerintem kötelessége minden nőnek megtenni magáért mindent, amit csak tud ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében.
Cindy Crawford nemrég közel 50 évesen mutatta meg magát, és egyre több szupermodell hódít hatvanon felül is. Te is vállalsz még fotózásokat?
Amikor abbahagytam a modellkedést – szerintem így is későn, 38 évesen –, azt gondoltam, hogy soha többet nem állok már gép elé. Már elmúltam negyvenéves, amikor egy dán kozmetikai cég megkeresett, hogy legyek a magyarországi arca. El is vállaltam, pedig nem gondoltam rá, hogy ez megtörténhet még velem.
Vágyódni már nem vágyódom rá, de ez nem jelenti azt, hogy ha jön egy felkérés, azt ne vállalnám el szívesen, ha illik hozzám. Évente feltűnök egy-egy női magazin címlapján. Ezeket nagyon szívesen csinálom, de keresni már nem keresem az alkalmat. Ha viszont eltalál, nem térek ki előle.
A mai napig járok divatbemutatókra is, érdekelnek a fiatal divattervezők, szerintem most jobban is, mint akkor, amikor még én is a divatszakmában dolgoztam. Most már egy bizonyos távolságból, kényelmesen hátradőlve szemlélhetem, így pedig sokkal kellemesebb, mint a dolgos hétköznapokban részt venni.
Egyre több magyar lány hódítja meg a világ kifutóit, elég csak Palvin Barbarára, Mihalik Enikőre vagy Srej Zsófira gondolni. Szerinted könnyebb most befutni?
Sokkal. Eleve nyitva vannak a határok, mindenki oda megy, ahova hívják, vagy ahova akar, ez nagyon nagy különbség. Én a ’70-es években kezdtem, akkor ez fel sem merült. 18 évesen kaptam egy nyugati szerződést, de ez akkor azt jelentette, hogy disszidálnom kellett volna, hogy eleget tudjak tenni a feltételeknek. Én pedig ezt nem akartam megtenni, nem akartam elszakadni itthonról.
Viszont van, aki megtette, Kállay-Saunders András mamája, Kállay Kati például vállalta. Szóval ez a lehetőség akkor is létezett, de csak úgy, ha bezártad magad mögött az ajtót. Ez nagy különbség. Most viszont bármi megtörténhet. Igaz, abból a szempontból nehezebb most, hogy iszonyatosan nagy a verseny, a piac sokkal több modellt termel ki.
Az ország első szupermodelljeként mindig is büszkén viselted a korodat. Van valami szépségtipped?
Azt hiszem, egy bizonyos kor után az embernek már nem kell megfelelni senkinek, csupán a saját kis mikrokörnyezetének. Nincs is kifejezett szépségtippem. A lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben.
El kell fogadni, hogy egy idő után a szépség már nem feltétlenül olyan fontos, ha megvan a belső egyensúlyod, akkor jól vagy.
