Nincs igazi műveltség az érdeklődésem mögött, de tény, hogy órákig el tudok wikipédiázgatni meg guglizgatni különféle történelmi témák bűvöletében. Lenyűgöző, ahogyan korok és kultúrák másképpen értékelik ugyanazt az eseményt, és ahogyan valóban a győztesek írják a történelmet. A Szulejmán-széria többé-kevésbé hiteles, nagy botrány is volt ebből Törökországban. Nem tetszett a népeknek, hogy I. Szulejmánt, az Oszmán Birodalom világhírű urát gyarló emberként és véreskezű zsarnokként (is) ábrázolja egy modern játékfilm, pedig Erdogan török államfő sokat tett azért, hogy a történelem aranykorát és az iszlám virágzását pozitív korszakként ábrázolják a készítők.

Ő volt az is, aki később pokoli kínok között iktatta ki Vazult is, közben pedig még saját hitét is megtagadta puszta hatalmi okok miatt, behódolva az egész Európát uraló pápa akaratának. Nem szeretünk erre gondolni, pedig hát ez is az igazsághoz tartozik, ahogyan az is, hogy a nagy Szulejmán a saját fiát végeztette ki, hogy kedvenc ágyasától született gyermeke kerüljön a trónra, közben pedig azért falta a nőket, nagykanállal.

Persze vannak csúsztatások: érdekes korszak a mohácsi csata ideje. Itt eleve a főszereplőket a történelmi személyeknél bő tízessel idősebb színészek alakították a sorozatban, szegény II. Lajos magyar király meg egy negyven-ötven körüli pasasra sikeredett, holott a mohácsi események idején még húszéves ifjonc volt, és persze a halála is másképp történt egy kicsit…

Forrás:

dmedya.com

Jó, jó, persze, van némi üresjáratnak mondható szerelmi enyelgés, amikor a hősszerelmes nézi a múzsát, a múzsa nézi a hősszerelmest, és közben semmi egyéb nem történik. A romantikus vonal nem mentes a nyáltól, de őszinte leszek: durva világban élünk, végtelenül cinikus tudok lenni én is, ezért aztán néha-néha jólesik egy kis lovagkori plátói szerelem a változatosság kedvéért.

Az viszont abszolút pluszpont, hogy a kötelező romantika ellenére meglepően realista a jellemábrázolás, nem úgy, mint a dél-amerikai szappanoperákban (nyugalom, tizenöt éves koromban láttam utoljára egyet!). Itt nincsenek angyalian jó vagy ördögien rossz karakterek, mindenki hús-vér figura, ami ad egyfajta hitelt a látottaknak. Maga Hürrem szeretni való karakter, akinek szurkolunk, de közben manipulatív, törtető, hisztis nő is, aki elképesztő gonoszságokra képes.

A képi világ meg csodálatos. Szépek a helyszínek, a ruhák, a kiegészítők, a tájak, és most olcsó leszek: sok a jó csaj és pasi is. Érdemes keresgélni kicsit a neten, a török verzió sokkal élvezetesebb, mert mindenki eredeti nyelven szólal meg. Az RTL Klub sajnos mindent leszinkronizált, pedig sokkal izgalmasabb, ha orosz, olasz, latin, arab szót is hallani, felirattal.

Október 10-én került a boltokba Resad Ekrem Kocu regénye, a Köszem szultána is. Ő a nők szultanátusaként emlegetett időszak legmeghatározóbb nőalakja Hürrem szultána mellett. Ez az az időszak, amikor egyszerű rabszolgák is meghódíthatták a szultán szívét, hogy aztán a világpolitika alakításában is aktívan részt vegyenek. Ezeknek a nőknek nagyobb hatalmuk volt a díván (a régi államtanács) döntései felett, mint a kor nagyvezéreinek…

Hürremhez hasonlóan Köszem szultána is keresztényként, egy ortodox pap lányaként született, majd egy bosnyák beglerbég vette meg negyven kecskéért és pár tehénért, és küldte Isztambulba 15 évesen.

A könyv kegyesebb: itt a főszereplő szerelemből szökik meg egy janicsárral, majd a hajókatasztrófa után a szultán hajója menti meg. A főhős a szultáni palotában, III. Murad szultán halálos ágyánál találkozik a tizennégy éves Ahmettel, akiből Murat még aznap éjjel bekövetkezett halála miatt szultán lesz. A tinik természetesen rögtön egymásba szeretnek, de Köszemnek – ami annyit tesz: „a nyáj vezére” – persze Hürremhez hasonlóan nincs könnyű dolga a palotában…