Pedig a bútorbolt berendezett konyhájában még királynőnek éreztem magam. Gondosan kitakarítottak minden nap, aztán napközben jött az embersereg. Mindenki engem akart. A nők és férfiak végigsimították a kezüket a testemen, a légteret betöltötte a sóhaj. Kinyitogattak, belém bújtak, és nagyokat szippantottak az új illatomból.

Azt is imádtam, ahogy elsuttogták nekem, mi mindent csinálnának velem. Hogy a tűzhelyemen készülne el a világ legfinomabb carbonaraja, és hogy az lesz a lakás alfája és ómegája. Ehhez képest csupa trutymó vagyok, és alig emlékszem, milyen voltam ifjúkoromban, amikor még nem voltam csupa ujjlenyomat és penész.

Gyerekjáték a konyha kitakarítása ezzel a néhány egyszerű trükkel!

„Általában a konyha az a hely a lakásban, ami a leggyorsabban válik katasztrofálisan koszossá: gondoljunk csak a pár perc alatt összedobott reggelikre, amik után persze már nincs időnk rendet rakni. Ha nem szerettek takarítani, akkor bizony a konyha az a hely, amit messziről elkerültök – de ez hamarosan megváltozik.”

Linda hozott nektek pár szuperegyszerű trükköt, amivel még a konyha takarítása is gyerekjátéknak fog tűnni.

Pedig minden reggel úgy vártam az első beszállingózó embert, hogy na, most talán ő elvisz. Hogy hazavisz az otthonába és körberajong, befészkeli magát hozzám és majd elmeséli mi, történt aznap, miközben sír a hagyma fölött, és majd egyszerre szippantunk bele a puhuló hagyma illatába, és állapítjuk meg, hogy nincs annál jobb. Hogy ezért meg az ételért érdemes élni.

Aztán besétáltál te, pontosan emlékszem, végighúztad a kezedet az egész testemen, és azt mondtad csillogó szemekkel, hogy hazaviszel.

Főztél nálam sokat, tényleg beleszippantottunk a készülő ételek illatába, és szerettél nálam lenni, ám egy idő után rájöttem, hogy a valós élet kicsit másabb, mint ami a bútorbolt falai között létezik. Egyre fáradtabbá váltál, megkopott a varázsom, és már nem figyeltél rám oda annyira.

Forrás:

iStock

A főzés öröme

Forrás:

Alexandra

Eleinte meglepődtem, hogy mennyire fullasztó tud lenni a napokig rajtam terjengő kulimász, ami a fazekakból csöpögött rám, és a túlhevült sütő is fájón perzselt. Ezeket néha-néha enyhítetted hideg és meleg vizes ronggyal, végigsimogattad a sebeimet, de alig volt idejük begyógyulni, mert újra főzni kezdtél. A fazekakat hozzám vágtad, a paradicsom leve kimarta a bőröm. A kések apró karcolásokat ejtettek rajtam, ezer sebből véreztem, de te valamiért nem vetted figyelembe.

Ezeket még valahogy kibírtam, de az már jobban aggasztott, hogy a hátamon mászni kezdett a penész. Te pedig lazán tudomást sem vettél róla, mondván, addig jó, míg nem látod. De múltkor mondtál valamit, ami igazán szíven ütött, ami mindennél jobban fájt. Azt mondtad ott, a szemem előtt, hogy lassan le kell, hogy cserélj. Tudod, mire gondoltam ekkor? Hogy isten mentse a többi konyhát tőled, és hogy én cserélnélek le téged!

„Szeretnék begyógyulni, de ehhez a te akaratod is kell” – egy összetört szív nyílt levele a gazdájához

Tudtátok, hogy a szívek, ha beszélni tudnának, akkor olyan dolgokat mondanának, amiktől elakadna a szavatok? Ezek a dolgos kis műszerek a mellkasotokban, akik tartják a frontot akkor is, ha boldogok vagytok, és akkor is, ha valami nagyon-nagyon fáj és földhöz vág, most írtak nektek egy levelet. Az életről, a szerelemről, a hitről. Arról, hogy társak a bajban, a jóban. De ez rajtatok is múlik.

Valaki olyasvalakire, aki végre nem a fürdőszobai tisztítószerrel súrolja le a hátam. Aki néhanapján lefúj Savóval, vagy legalább gyakrabban szellőztet, hogy ne nedvesedjek be. Aki néhanapján letörli a port, mert már alig jutok levegőhöz. Aki tisztel annyira, hogy a bugyiját magán tartja, és nem a pultomon él nemi életet. És képzeld, azt tudtad, hogy a rám rohadt ételeket ki szokták dobni? Sőt, néhanapján a szemetet is le szokták vinni, még azelőtt, hogy a kupac élni kezdene.

Még a hangyák is elkerülték, pedig ők aztán mindent megesznek. A pasid pedig rendre kiönti a kajád maradékát a szemétbe, és csak bekap egy falatot a szemed előtt, mintha megette volna. Láttam. Ha szeret, hát biztos nem a főztödért szeret.

Ja, és bocs. Szerintem az új konyhádhoz festék is kell. Mert búcsúzóul egy óriási kellevessel pecsételem le a felmondásom. Azzal, ami már öt napja itt rohad a pultomon. A testemen. Amit egy szemernyit se becsültél meg.