Egyéb kategória

A kényelem az új trend: ezzel a táskadivattal nem lesz gond a cipekedés

Lassan kezd elegem lenni az olyan táskákból, amit a karomon kell hordanom. Egyrészt mert nagyon fáj tőle a kezem, másrészt baromi kényelmetlen és „egy kezet el is vesz”.

vous - 2016.10.08.
A kényelem az új trend: ezzel a táskadivattal nem lesz gond a cipekedés

Ki nem állhatom, amikor munka után levezetésképp beugrom valamelyik bevásárlóközpontba, de alig bírom felemeli a kezem, hogy megfogjak egy ruhát, mivel a táskámban van a laptopom, a vizem és még egy csomó minden, ami a nap túléléséhez szükséges.

taska-tornazsak-hatizsak-csefalvay-fanny-grafika

A hátizsákok ma már minden stílusos nő gardróbjában helyet kaphatnak – így hordjátok őket

Néhány éve még nem gondoltam volna, hogy a hátizsákról a túrázáson és az iskolai éveken kívül bármi más is eszembe jut majd. Nem sejtettem, hogy a napi ruhatáram részeként gondolok majd rá. Ám a trendek változásával a szabályok is változnak, a határ a sportos és az elegáns irányzat között pedig elmosódni látszik.

Korábbi cikkünket ITT találjátok!

Na, igen, márpedig vásárlásnál és cipekedésnél nagyon jól jön az ember mindkét keze. Úgyhogy ideje szögre akasztani a karon hordható táskákat, és előszedni a most amúgy is nagyon trendi „kétkezes” szütyőket. Elegánsabb és nagyobb darabokat mutatok nektek, hogy suliba és munkába is kényelmesen hordhassátok.

Hátitáskák, gymbagek, ezúttal nem csak a divatosságotok miatt nyúlunk hozzátok!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
Világ
EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
vous - 2023.06.05.
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát idén az EFOTT fesztivál – jelentette be Dr. Hankó Balázs Zoltán felsőoktatásért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó sajtóeseményen. Elhangzott: az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjában a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.