Alig két hét van hátra az esküvőnkig, pedig a lánykérés most volt februárban. Az ember akkor még azt hiszi, az egész fénypontja a nagy nap lesz, de az igazság az, hogy az csak egy szelete az egésznek. Ha valamikor ebben a helyzetben mindennél jobban igaz az a bizonyos állítás, hogy a megtett út az, ami igazán számít.
Mondom ezt úgy, hogy az esküvőszervezés egyáltalán nem olyan stresszmentes, ahogyan azt sokan hiszik, mielőtt belevágnak. Nem mentes az összezörrenéstől, de mégis, a szervezés menete során számtalan pillanat van, amit muszáj átélnetek a nagy nap előtt. Mert csak így lesz kerek az egész.
Elvetni egy csomó koncepciót
És idegbajt kapni, hogy ez miért nem megy olyan könnyen, mint hittétek. Aztán egymás szemébe nézni, és elfeledkezni minden nyűgről.
Összezörrenni, mert az egyiknek A tetszik, a másiknak B
Aztán összebújni, hogy jó lesz mindkettő, vagy egyik sem, mert nem ez a lényeg.
Esténként lefekvés előtt feltenni azt a bizonyos kérdést:
„Izgulsz már?”
Egész estés nyűglődés után meghozni egy nyomorult döntést
És ezekből a döntésekből millió van. Utána viszont mérhetetlen megkönnyebbülés vesz rajtatok erőt, meg az, hogy minden mindenhogyan jó lesz.
Zenéket hallgatni, hogy melyik legyen a bevonuló zene
És elvetni egy csomót, mert nem akartok már az első lépésnél bőgni.
Érezni, hogy ez a legbiztosabb döntés, amit meghoztatok az életetekben
És viccelődni azzal, hogy ne fusson el a másik az oltár elől.
Örülni, hogy az esküvő után legálisan eltűnhettek a világ szeme elől egy hétre
A nászútba senki sem köt bele, semmi nem állhat az útjába: se suli, se munka, se a kaméleonotok. Apropó, itt egy bakancslista nászútra meg azutánra!
Megőrülni a bürokráciától
Nem adják ám könnyen azt a papírt!
Hiperrugalmassá válni
Utolsó pillanatban lemondott szolgáltatások és váratlan kiadások, helló!
Ha ezeken átestek, az felér egy komoly kihívás teljesítésével. És megéri, mert a végén magatok is rácsodálkoztok majd arra, hogy ha összefogtok, akkor mi mindenre vagytok képesek. Együtt.
