Rengeteg olyan esemény játszódik le életünk során, amihez nyugalomra és megfelelő mennyiségű önbizalomra van szükség: egyetemi előadások, állásinterjúk, fontos üzleti megbeszélések, ismerkedés, és még sorolhatnám. Ha nem érzitek magatokat túlságosan magabiztosnak, semmi gond: még jó, hogy vannak módszerek, amelyekkel könnyedén felturbózhatjátok az önbizalomszinteteket!
Alapvetően magabiztosnak érzitek magatokat, de megbicsaklik az önbizalmatok, ha olyan helyzetekre kerül sor, mint egy emberek előtt tartandó prezentáció, vagy esetleg egy fontos állásinterjú? Először is: nem vagytok egyedül! Másodszor pedig: szerencsére léteznek viszonylag egyszerű és tudományosan is jóváhagyott technikák arra, hogy felturbózzátok kicsit az önbizalmatokat. Most hoztunk hármat, próbáljátok ki, és osszátok meg velünk a tapasztalatokat!
1. Képzeljétek magatokat egy szuperhős bőrébe!
Amy Cuddy, egy harvardi szociálpszichológus olyan beszédet tartott az önbizalomról, aminek több mint 30 ezer hallgatója volt. Azonkívül, hogy neki nyilvánvalóan nincsenek önbizalom-problémái, tud egyet s mást a testbeszédről és az önbizalomhiány jeleiről is. Ő ajánlotta elsőként, hogy képzeljük magunkat egy szuperhős vagy egy hódító helyébe erőt próbáló feladatok előtt, legyünk épp egy liftben, a tükör előtt a fürdőszobában, vagy még az ágyban felkelés előtt.
Ennyi azonban még nem elég, egy bizonyos pózt is fel kell venni, ami egész pontosan így néz ki: húzzuk ki magunkat, a hátunk legyen egyenes, a vállunkat húzzuk hátra, düllesszük ki a mellünket, a lábunkat pedig helyezzük egy vonalba a csípőnkkel. Maradjunk így pár percig, próbáljunk mélyeket lélegezni, közben pedig képzeljük el, hogy hihetetlen erő árad szét a testünkben, mintha csak most nyertünk volna meg egy csatát vagy mondjuk a Nobel-díjat.
Akár hiszitek, akár nem, akik alkalmazzák a szuperhőspózt, jobb eredményeket érnek el, mint a többiek, ugyanis a testbeszédünk nemcsak másokra van hatással, hanem önmagunkra is!
2. Képzeljétek el a jövőbeli önmagatokat!
Ha úgy érzitek, majd belehaltok az izgalomba egy fontos esemény előtt, segíthet lenyugodni, ha elképzelitek azt a jövőt, ahol már túl vagytok rajta, és még vagy száz hasonló ilyen eseten. Hal Hershfield, a New York Egyetem marketingtechnológia-professzora végzett egy kutatást, a résztvevőknek pedig le kellett írniuk, hogyan képzelik el magukat tíz év múlva. A tanulmányból kiderült, hogy ha tisztán látjuk jövőbeli önmagunkat, rögtön elkezdünk lépéseket tenni afelé, hogy ez a kép megvalósulhasson, ezáltal pedig könnyebben és biztosabban fogunk döntéseket hozni a jelenünkről – írja a Bright Side.
3. Mondjatok köszönetet az életeteknek!
Jenn Scalia kezdő üzletasszony és egyedülálló anya nehéz perióduson ment át, amikor kirúgták az állásából, épp vált, és a tetejébe nem kis adóssággal kellett szembenéznie. Amikor később visszagondolt arra, hogyan vészelte át ezt a katyvaszt, elmondta: minden napját úgy kezdte, hogy köszönetet mondott az életnek azért, amije van, esténként, lefekvés előtt pedig összegyűjtötte azokat a pozitív élményeket, amik aznap érték. Gyakran készített listát arról is, hogy miket ért el eddig az életben, ahelyett hogy azokra a célokra koncentrált volna, amik még rá várnak.
Ha tanulni akartok Jenn történetéből, elég kiragadni azt, hogy milyen jelentősége van a pozitív gondolatoknak és a megfelelő fókusznak. Ha sok feladat áll előttetek, vagy féltek, hogy nem tudtok teljesíteni valamit, mindig gondoljatok azokra a dolgokra, amiket jól csináltok, a sikerekre, amiket már elértetek, olyan apróságokra, amiket álmotokból felkeltve sem rontanátok el. Így könnyedén feljebb tornázhatjátok az önbizalmatokat.