Amikor tükörbe néztek, mit láttok? Mármint magatokat, azt tudom, de azonkívül? Boldogságot, szépséget? Meg szoktátok dicsérni magatokat, ha aznap épp tettetek valami jót? Vagy elmondjátok a tükörképeteknek, milyen jól sikerült a hajatok, a sminketek és amúgy milyen gyönyörűek is vagytok valójában? Nem teszitek? Ez hatalmas hiba.
Nem szoktam magam isteníteni a tükör előtt, mert nem vagyok ilyen, de annyit hallottam korábban azt a teóriát, hogy az embernek igenis meg kell dicsérnie magát olykor-olykor, hogy én is kipróbáltam. Egy ideig akármikor tükörbe néztem, megdicsértem magam. Volt, amikor a hajam, volt, amikor a sminkem. Esténként smink nélkül néztem magamra, és csak azt mondogattam, hogy szép vagyok én így is. Pedig köztudott, hogy imádom a sminkeket, anélkül nem is érzem magam teljes embernek.
Az önbizalom erősen befolyásolja a nők boldogságát, életük teljességét. Hajlamosak vagyunk mások véleményére előbb adni, mint a sajátunkra. Dr. Louanne Brizendine neuropszichológus A női agy című könyvéből kiderült, hogy a nők agyában az úgynevezett cingular cortex felelős az önmagunk felé irányuló negatív gondolatokért,
így a nők – bizonyítottan is – sokkal kritikusabbak önmagukkal szemben.
Szóval, hölgyeim, most egy kis önbecsülés-tuning következik. Hogy mit lát egy valóban magabiztos nő, amikor tükörbe néz? Hát ezt:
Látják a szépséget a tökéletlenségükben
Egy magabiztos nő először felismeri, aztán el is fogadja a fizikai hibáit. Tudomásul veszi, hogy a tökéletesség mint olyan, nem létezik. Nekik az, hogy egy pattanás nőtt az arcukra nem befolyásolja a szépség fogalmát.
Látják a saját erejüket és sebezhetőségüket
Tisztelegve néznek a tükörbe. Felidézik a dolgokat, amikkel eddig szembe kellett nézniük vagy le kellett küzdeniük, ismerik a saját képességeiket. Lehet, hogy szükségük van szeretetre, elfogadásra, de mégis megtanulták, hogyan teremtsenek egyensúlyt mások véleménye és a saját önképük között.
Látják a magabiztosságot, amit örök félelem és kétség övez
Mikor tükörbe néznek, látják az önszeretetet és a bizalmat. Tudják, miben jók és csodálják magukat erősségeikért. De észreveszik a félelmeiket és az önbizalom hiányát is magukban. Egy magabiztos nő bízik a saját intuícióiban és képességeiben. Abban, hogy a kemény dolgokkal szemben is fel tud lépni.
Látják saját döntéseik eredményét
A magabiztos nők nyíltan és őszintén vállalják saját választásukat, viselkedésük mellett kiállnak anélkül, hogy másokat okolnának tetteikért. Mindegy, hogy ez a döntés anyagi csődbe sodorja őket, vagy veszélyezteti a saját egészségüket, boldogságukat. Vállalják azt, akik. Beismerik, ha valamelyik választásuk nem volt a legjobb, de az okos döntéseket ünneplik, a rosszakból pedig tanulnak.
Látják a könnyedséget az életükben
Egy magabiztos nő nem akarja csökkenteni az életben elé kerülő küzdelmek mennyiségét. Ezeket pedig nem is veszik túl komolyan. Elismerik a hibáikat és a kínos pillanatokat, de mosolyogva néznek este a tükörbe, hiszen a nehéz dolgokból is csak tanultak valamit.