Az intimitás a párkapcsolatban olyan, mint a tüdőben a levegő. Egyik a másik nélkül nem létezhet. Vagyis létezhet, csak az egy rossz kapcsolat. Persze az intimitásért, az érzékiségért meg kell küzdenetek, pláne, ha még nagyon friss a kapcsolatotok, és nem sikerült igazán egymásba olvadnotok.

A jó hír, hogy apró lépésekkel fel lehet építeni egy erős kötődést, érzékiséget az új kapcsolatban is, amikor még csak ismerkedtek egymás lelkével és testével. Az első lépés mindenképpen a bizalom felépítése, hiszen anélkül nem tudjátok a másik kezébe rakni igazán magatokat, és görcsössé válnak a meghittnek szánt pillanataitok.
A bizalom a rendszeres és jó kommunkáción alapul, a sok beszélgetés, egymás gondolatainak megismerése és elfogadása sokat tesz azért, hogy a másik bízni kezdjen bennetek. Általában a beszélgetések megszűnésével tűnik el az intimitás is a kapcsolatokból. Ne hagyjátok! Csiholjátok életre, és őrizzétek együtt a lángot a következő apró kis tettekkel, amelyeket a Mindbodygreen oldaláról hoztam nekek!
Számoljatok le a félelemmel!
Az intimitás és az érzékiség megélésének alapfeltétele, hogy a félelmet, mint olyat, elengedjétek. Ne aggódjatok azon, hogy mi fog történni, mit fog gondolni a másik. Sem arra, hogyan néztek ki. Számoljatok le a body shaminggel, és adjátok át magatokat az érzéseiteknek. Felejtsétek el a felszínességet, bukjatok a víz alá bátran! Ennek pedig az alapfeltétele a következő pont.
Ápoljátok a kapcsolatot!
Beszélgessetek arról, hogy milyen érzések vannak bennetek. Rengeteg hatás ér bennetek mindennap, amit ha nem beszéltek ki magatokból, és bennetek marad a harag, a frusztráltság, akkor nem tudtok egymásra sem figyelni igazán. A jó kommunkáció kell ahhoz is, hogy a konfliktusaitokat fel tudjátok oldani, csak ezután tudtok igazán egymásra hangolódni.
Mondjatok köszönetet mindenért!
Éreztessétek a másikkal, hogy hálásak vagytok azért, hogy van nektek, hogy mellettetek áll, és hogy ő a párotok. A boldog párok alapismérve, hogy a hibák helyett inkább a pozitív dolgokra összpontosítanak. És milyen jól teszik!
Beszélgessetek a szexről!
Tévedés, hogy a szex magától megy mindenkinek. Még az orális kényeztetés sem jelenti ugyanazt minden nőnek és férfinak. Éppen ezért jó beszélni arról, hogy ki mit szeret az együttlétekben, mi nem jöhet szóba egyáltalán, nehogy a legforróbb pillanatok kellős közepén ütközzetek ellenállásba.
Kerüljön a szex elé az érzékiség!
Ne csapjatok rögtön a közepébe, hanem szánjatok egymásra időt. Lassan készüljetek rá, beszélgessetek ruha nélkül, masszírozzátok meg egymást, táncoljatok, előtte vacsorázzatok meghitt környezetben. Ez az erotika előszobája, nem egy jól irányzott mozdulat az erogén zónák felé.
Játsszatok!
Legyetek spontának és játékosak. A humor, a viccelődés, a szívből jövő ösztönös szavak, mozdulatok azok, amelyek igazán megerősítik az intim pillanatokat. Egy mókás fogócska, kergetőzés, harc a pattogatott kukoricáért jó alapja a meghitt, intim pillanatoknak.
Tegyétek félre a telefont!
Csakis kizárólag a másikra figyeljetek! Nincs kiábrándítóbb annál, amikor a párotok a telefont nyomkodja, miközben hozzá beszéltek. Kapcsoljátok ki a telefont a kettesben töltött idő alatt, a telefonozás a legnagyobb vágygyilkos!
Ti legyetek a legfontosabbak magatoknak!
Ti tudjátok, mire vágytok, mik a határaitok. Az rendben van, hogy szeretitek a másikat, és szeretnétek a kedvében járni, de ez nem jelenti azt, hogy a saját határaitokat át kellene lépnetek. Ha valami nem esik jól, akkor mondjátok meg. Éppen így tartsátok tiszteletben azt is, ha a másik valamire nemet mond!
Beszéljetek arról, amire vágytok!
Izgat benneteket a BDSM? Beszéljetek róla! Ne féljetek megfogalmazni azt, ami érdekel benneteket, ami felkelti bennetek a vágyat, hiszen a szex attól lesz igazán jó, hogy ismeritek és teljesítitek egymás vágyait a közösen felállított szabályok keretén belül. Adjatok esélyt mindennek, ki tudja? Lehet, szóban ódzkodtok tőle, de ha kipróbáljátok, akkor rájöttök, hogy bejön.
Nézzetek a másik szemébe!
Nincsen szebb pillanat annál, amikor nagyon mélyen belenéztek egymás szemébe. Ez az egyik helyzet, amikor a lehető legközelebb álltok egymáshoz. Tökéletes megoldás arra az esetre, amikor a másik nagyon sérülékeny, megbántott, ám nem esne jól neki, ha átölelnétek. Ezzel azonban nagyon erősen tudjátok éreztetni, hogy vele vagytok. Igazán. Ott bent.
Tudom, ezek a tippek csak a felszínt kapargatják, de kiindulópontnak nem rosszak. Valahol belül pedig biztosan tudjátok ti is, hogy mi a helyes, mit kell tennetek.