Kislányként azt hittem, az élet egész egyszerűen két életszakaszra tagolható. Úgy képzeltem, az ember egy ideig gyerek, aztán egyik nap felkel, és onnantól kezdve felnőttként éli az életét. Munkába megy, családja lesz, és hirtelen mindenre tudni fogja a választ.
Gyerekkor
Aztán rá kellett jönnöm, a felnőttek világa nem az ártatlan gyerekkor közvetlen folytatása. Az út, amelyet meg kell tennünk e kettő között, igencsak embert próbáló, és nem mindig kellemes. Ma már úgy gondolom, a felnőttkor akkor köszönt be, amikor az ember megtanul kiállni magáért. Amikor mindezt már nem mástól várja el, hanem fel meri venni a kesztyűt az élet kihívásaival szemben.
Felnőttkor
Velem számtalanszor előfordult már. Utólag sokszor töltöttem azzal az időt, hogy részletesen kielemeztem a helyzetet, miközben teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy olyan igazságtalanság ért, amelyre én rosszul reagáltam.
Végiggondoltam az elhangzott párbeszédeket, és elképzeltem, milyen válaszokat adtam volna, ha nem bénít meg totálisan az adott helyzet. Utólag a válaszaim mindig tömörek, lényegre törőek és roppant frappánsak voltak. A valóság pedig a legtöbb esetben ennek a teljes ellenkezője volt. Hebegés-habogás, udvarias válaszok, belül pedig az a rémes, idegesítő érzés, hogy hagytam, hogy túljárjanak az eszemen vagy átgázoljanak rajtam. Utólag sosem értettem, miért féltem megvédeni magam.
Rájöttem, másoktól nem várhatok tiszteletet, ha azt a látszatot keltem, hogy bizonytalan vagyok magamban. Megtapasztaltam, hogy az emberek annyira tartanak minket, amennyire mi tartjuk önmagunkat. Azt javaslom, törekedjetek egy reális önkép kialakítására, legyetek tisztában a hibáitokkal és az erősségeitekkel egyaránt, és merjétek felvállalni őket. Ha magabiztosnak tűntök, kevesebb igazságtalan helyzetbe kerülhettek majd. Ha bizonytalanok vagytok, azzal sokan visszaélhetnek.
Amikor egy konfliktushelyzetbe kerültök, próbáljátok meg nem indulatból kezelni azt. Legyetek megfontoltak, számoljatok el háromig, mielőtt belekezdenétek egy párbeszédbe.
Legyen szó munkáról vagy szerelemről, soha ne a félelmeitek irányítsanak benneteket. Ha például a párkapcsolatotokban vagy egy barátságban konfliktus alakul ki, inkább kezdeményezzetek beszélgetést a másikkal, és fogalmazzátok meg, mi bánt benneteket. Közösen keressétek meg arra a választ, hogy hogyan lehet a problémákon változtatni. Ha magatokba fordultok, a belső rágódás felemészthet benneteket és a kapcsolatot is. Éljetek a kommunikáció adta lehetőségekkel.
Sokáig azért nem mertem elmondani a másiknak, ha megbántott, mert féltem, hogy azáltal, hogy véleményt nyilvánítok, elveszíthetem őt. Aztán rájöttem, ha ennyitől elveszíthetem, talán a kapcsolatunk mégsem áll elég erős lábakon. Előfordult, hogy azt gondoltam, azzal imponálhatok, ha végtelenül toleráns vagyok. Sajnos ez mindig a visszájára fordult, azáltal, hogy szó nélkül elsiklottam bizonyos problémák felett, legalizáltam őket a kapcsolatban. Hiszen sosem lett kimondva, hogy bennem rossz érzést okoznak.
Nem is az vagy, akinek gondolod magad? – válaszoljatok ezekre a kérdésekre, és kiderül!
Mindenáron a kompromisszumot kutatjátok, kitartóan érveltek az igazatokért, vagy egy feszültebb szituáció már kihozza belőletek a határozott amazont? Mennyire mentek bele a cicaharcba? Válaszoljatok a kérdésekre, és kiderül, mennyire megy a konfliktuskezelés.
Tőltsétek ki a tesztet, itt!
Határok
Véleményem szerint folyamatosan feszegetjük a határokat. Megfigyeljük, meddig mehetünk el a kapcsolatainkban, legyen szó munkahelyi, baráti vagy szerelmi viszonyról.
Sose feledjétek el, a határokat ti magatokat szabhatjátok meg. A legfontosabb, hogy mindezt kellő határozottsággal tegyétek, és még a kapcsolat elején próbáljátok meg lefektetni a szabályokat.
Amikor pályakezdőként elkezdünk dolgozni valahol, általában nem sok elképzelésünk van arról, hogy milyen egy munkahely, mit várhatunk az adott pozíciótól, az ott dolgozó emberektől. A pályánk elején hajlamosak vagyunk számunkra kedvezőtlen megállapodásokat kötni, elfogadni sok igazságtalanságot, mivel féltjük a munkánkat, és nem szeretnénk megkockáztatni a konfliktusokat olyan emberekkel, akikkel a későbbiekben napi szintű kapcsolatban leszünk.
Úgy gondolom, fontos az alázat és a kompromisszumkészség, de ez nem jelenti azt, hogy nem állhatunk ki magunkért. A munkahelyeteken is legyetek magabiztosak, hiszen a képességeitek tették lehetővé számotokra az állás megszerzését. Ez pedig azt jelenti, hogy szükség van rátok, ezt ne feledjétek.
A pályám elején sokszor alábecsültem és rosszul határoztam meg a munkám értékét. Évek teltek el, mire kellő önbizalommal kezdtem el rendelkezni ezen a téren. Úgy gondolom, fontos a kellő referencia megszerzése, amely sokszor azzal jár, hogy az ember több feladatot is elvállal, amely anyagilag nem térül meg. Később a rutin segít kezelni ezeket a helyzeteket. A visszajelzésekből idővel meg tudjuk állapítani a tudásunk valódi értékét.
Legyetek türelmesek önmagatokkal szemben.
Úgy gondolom, az élet minden területén a kommunikáció a legfontosabb tényező. Gyakoroljátok és fejlesszétek az érzéseitek és véleményetek megfogalmazását, mert ha abban igazán jók vagytok, a nehéz szituációkat egyre könnyebben fogjátok tudni megoldani.