Egyéb kategória

Bakancslista sminkimádóknak – Trendek, amiket még 30 éves korotok előtt muszáj kipróbálnotok

Ó, az a rettegett 30-as szám, ami a korunkat jelzi, igaz? Húszévesen már sejtjük, hogy nem akarunk idősebbnek tűnni, de ekkor még nem tudjuk, milyen jó dolgunk van! De aggodalomra semmi ok! Amint beköszönt a harminc, hálát adunk az égnek, amiért felnőttünk, és ugyan nem mennék vissza az időben, még egy évet sem! Harmincnak lenni bizony nagyon jó!

vous - 2016.08.12.
Bakancslista sminkimádóknak – Trendek, amiket még 30 éves korotok előtt muszáj kipróbálnotok

…de csak akkor, ha eleget éltünk, tapasztaltunk huszonévesen. Ha egy kicsit lázadtunk, ha benne voltunk az őrültségekben, a spontán utazásokban, a reggelig tartó bulikban, ahonnan aztán indultunk is a munkába… Persze mindenki máshogy éli az életét, önmagát – én a fentieket magamból merítettem.

A sminkelés terén is lehet lázadni, sőt érdemes is! Fiatalon még minden jól áll, csak azt nem tudjuk, mi az, ami igazán hozzánk illik. Minden trendet a magunkénak érzünk, akarjuk az újat, a frisset, a formabontót. Főleg a húszas évek elején még szeretünk idősebbnek mutatkozni, ami legtöbbször jól is sikerül, mivel a sminkelés még nem annyira megy (tisztelet a kivételnek!). Mindenünk a füstös szem, akár nappal is, ugye?

Ha a harmadik X-en túl szeretnétek nyugodt szívvel, hiányérzet nélkül igent mondani a nyugodtságra, a kifinomultságra, akkor íme néhány trend, amit mindenképp próbáljatok ki!

Rúzsozzatok!

Próbáljatok ki sötét színeket az ajkaitokon, válasszatok a fekete, a sötétkék, de még inkább a burgundi, a mélybordó vagy a padlizsánlila közül. Utóbbiak később is hordható színek, hiszen ahogy halad az idő, úgy érdemes a világosabb árnyalatok felé nyúlni, hogy frissebbnek hassunk. Mielőtt azonban ez beköszöntene, egy kis „darkos életérzés” néha belefér, feltéve, ha olyan árnyalatot választunk, amiben mégiscsak van egy kis élet.

Forrás:
Molnár Anikó

Pillák, pillák, pillák

Ne féljetek az óriási szempilláktól! A jó pillafestési technikával és egy jó minőségű szempillaspirállal csodákat lehet elérni. Hódításunk egyik fontos eszköze, és lelkünk kapujának, vagyis szemünknek őrzője. Idősebb, érett korban az ember szereti a megszokottat, ezért a jól bevált barna és fekete spirálok a nyerők. Azonban húszévesen kötelező a kék, a lila, a zöld pillákat kipróbálni. Igaz, én már elmúltam harminc, de még mindig gyakran festem a pillámat színes spirállal, elsősorban lilával.

vízálló szempillaspirál

Megtaláltuk azt a vízálló szempillaspirált, ami még a Titanic végét is túléli

A VOUS-lányok, nem félve a sírástól, hagymát ragadtak, és leteszteltek öt különböző vízállóként hirdetett szempillaspirált. Ha kíváncsiak vagytok, melyik potyogott le, melyik kenődött el és melyik maradt a helyén, ide kattintva megnézhetitek!

Jöhetnek a színek!

Próbáljatok ki metál, neon és egyéb harsány színű szemhéjfestékeket! Később a ráncok és csökkenő vérmérsékletünk miatt visszaveszünk a szemhéjfesték fényéből, színének erőteljességéből, mert jobban kihozza az egyenetlenségeket.

Forrás:
Molnár Anikó

Csillámok és glitterek minden mennyiségben

Csillogjatok! Buliba az egyik legjobb ragyogásfokozó a csillámpor, egyébként pedig gyönyörűen csillog tőle a szem. Kell ennél több?

Forrás:
Molnár Anikó

Merész cicaszemek? Naná!

Ne féljetek a hangsúlyos tusvonaltól! Persze ne érjen a halántékotokig, de lehet bátran vastag és merész ívű. Később ez már túlzás lehet. Ha még extrábbak akartok lenni, akkor fessetek színes tusvonalakat – égkék, fűzöld, citromsárga, pink, minden, amit el tudtok képzelni!

pin up smink

Nézzünk szembe a nők rémálmával! A smink, amihez elengedhetetlen a tökéletes tusvonal

„Ha a sminkelést a matekhoz hasonlítanánk, a tusvonal meghúzása valószínűleg olyan lenne, mint a deriválás vagy egy másodfokú egyenlet kiszámítása. Ideje hát szembenézni a félelmeinkkel és megtanulni cicaszemet festeni!” – szól egy korábbi cikkem, amiben lépésről lépésre készítek el egy pin-up girl stílusú sminket.

Ha kíváncsiak vagytok a tökéletes tusvonal elkészítésére, ITT megnézhetitek!

Highlighterezzetek!

Hódoljatok a trendeknek, és csontosítsatok, de ne kakaóbarnával, és ne is Kim Kardashian módjára! A highlighter az egyik legjobb találmány, ám fényével érdemes óvatosan bánni, nem polírozni! Inkább puha mozdulatokkal és ujjbeggyel felvinni az arccsontra. Nem hagyjuk el 30 éves korunk után sem, de ekkor már kifinomultabb az ízlésünk, így a láthatatlanul formáló dolgok izgatnak minket, nőket.

Forrás:
Hámori Zsófia

Viszlát, alapozó!

Mondjatok búcsút néha az alapozónak vagy akár az egész sminknek. Ahogy közeledik az a kerek 30-as, egyre jobban igényeljük a makulátlan bőrt. Vajon mi lesz 40 felé? Nem mintha tinik akarnánk maradni egész életünkben, mert szerintem igazi felnőtt nőnek lenni jó, de akárhogy is szeretem a bőrömet natúron tartani, jobban szeretek itthonról elindulni színezett hidratálóval és egy alapsminkkel. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy élvezzük ki csodálatos fiatalságunkat, amikor épp megadatik!

Ahogy már többször írtam, szerintem a smink egyénre szabott kell legyen. Én 33 évesen továbbra is hordom a metál színű szemhéjfestéket, a csillámot – persze nem hétköznapra –, és imádom a neon rúzsokat, a fényeket.

A legjobban talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy húszéves korom esszenciáját hoztam magammal ide harmincon túlra: a dolgok maradtak, csak átalakultak, letisztultak.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.