Egyéb kategória

Hoppá! Ez történik akkor, ha napi 30 percet sétáltok

Nem kell sokat változtatnotok ahhoz, hogy az egészséges életmód útjára lépjetek. Mindössze napi 30 perc séta már csodákra képes!

vous - 2016.08.01.
Hoppá! Ez történik akkor, ha napi 30 percet sétáltok

Nem is hinnétek, hogy egy kis séta milyen jó hatással tud lenni a szervezetetekre, ráadásul még a memóriátok is felfrissül tőle. Ha 1-2 villamosmegállót inkább sétáltok, akkor már nagyon sokat megtesztek az egészségetekért.

150 kalória

Ha a futásra nehezen veszitek rá magatokat, akkor a séta a megfelelő mozgás számotokra. Csupán azzal, hogy tempósan gyalogoltok, már 150 (!) kalóriát elégethettek. Ezt naponta tudjátok fokozni több és több sétával, végül pedig elkezdhettek lassan futni is.

Nyugalom

Ha sétáltok, akkor nyugodtabbak lesztek a hétköznapokban is, ugyanis mint minden mozgás, így a séta is segít levezetni a stresszt. Sétával összekötött irányított meditációk is léteznek, amely során önmagatokra és a nyugalom elérésére figyelhettek.

Forrás:
pixabay.com

Izmok

Igen, már a sétával is elérhetitek, hogy jobban fejlődjenek a comb- és a vádliizmaitok, így ha komolyabban szeretnétek sportolni, akkor egy biztos alappal indultok és nem fogtok kifulladni az első edzésen.

Mozgás

Mivel az emberi szervezetnek szüksége van a mozgásra, ezért egyre többre fogtok vágyni. Lehet, hogy lassan kedvet kaptok majd a maraton lefutására, vagy jövőre indultok ti is a VOUS-lányokkal az IRONGIRL-futáson.

irongirl

Büszkeségeink: Takács Nóra és a VOUS-lányok teljesítették az IRONGIRL-t

Július utolsó hétvégéjén rendezték meg a FIND YOUR LIMITS! Weekend Családi Sportfesztivált, ahol Takács Nóra lefutotta a BEFiTRUN-félmaratont. Vasárnap délután pedig Nóra és pár VOUS-lány is rajthoz állt az IRONGIRL-futóversenyen.

A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok!

Visszér 

Megelőzhetitek vele a visszér kialakulását is, az állandó mozgás a vérkeringést is felpezsdíti, ami pedig a visszereket nem hagyja kialakulni, így szépek és egészségesek lesznek a lábaitok is. 

Forrás:
iStock
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.