Ha még iskolába jártok és nem dolgoztok, nem biztos, hogy átérzitek az öreganyás érzésem: milyen szépek is voltak a régi nyarak! Akkor nekünk, dolgozó csajoknak, még nem kellett korán kelnünk, nem kellett egyik helyről a másikra rohanni, max megfőztük az ebédet, kitakarítottunk és jöhetett a szórakozás. Mégis mi az, amit a legjobban visszasírunk?

Miket is beszélek, azok már messze nem reggelek voltak. Hol délben, hol kora délután másztunk ki az ágyból, azt is csak azért, hogy viszonylag „normális időben” induljon el a napunk.

Annyira imádtunk aludni, nem? Még mindig szerelmesek vagyunk az ágyunkba a takarónkkal együtt, hiába kánikula van. Nekünk a takaró kell, mert megvéd mindentől, csak a szörnyű ébresztőóra hangjától nem. De a rongy reggeleknek így véget vethetünk!

Nem számított, hogy nincs hétvége. Mindig volt alkalom egy jó bulira! Ha másért nem, azért, mert unatkoztunk.

Manapság pedig mire munka után végzünk a napi teendőinkkel, szó szerint lemegy a nap.

Spontán döntöttünk a csobbanások mellett, éppen ezért is voltak ilyen felemelőek ezek a frissítő átúszott délutánok.

Ha éppen nem mentünk sehova este, akkor is folyamatosan a barátnőinkkel dumcsiztunk. Meg kellett beszélni, hogy mit ettünk, kivel találkoztunk aznap, mi lesz a másnapi terv. Most pedig mihamarabb irány az ágy, mert reggel valahogy értelmes időben kell felébrednünk.