Egyéb kategória

„David Guettát is sminkeltem már” – interjú a VOUS sminkesével, Pádár Dettivel

Júniusban végig ünnepeltünk: 1 éves lett a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk. Rájöttünk, olyan sokan vagyunk, hogy a sorozatot folytatjuk a szülinapi hónap után is.

vous - 2016.07.05.
„David Guettát is sminkeltem már” – interjú a VOUS sminkesével, Pádár Dettivel

Ahogy már a korábbi interjúkból tudhatjátok, sokan vagyunk, akik külsős szerzőként dolgozunk a VOUS-nál, így van, hogy mi is csak annyit tudunk a másikról, ami az illető cikkeiből kiderül. Így voltam én is Pádár Dettivel, akivel eddig csak futólag találkoztam, amikor 1-2 hetente felbukkant a szerkesztőségben egy irtó nehéz sminkes bőröndöt cipelve. Mikor legutóbb nálunk járt, kihasználtam az alkalmat és feltettem pár kérdést. Ismerjétek meg közelebbről Dettit, a VOUS sminkesét! 

Forrás:
Molnár Ancsa

Hogy vezetett az utad a sminkes szakmához?

Eredetileg fodrásznak készültem, de a nagymamám lebeszélt róla, azzal az indokkal, hogy a fodrászok sokat állnak. Ez így utólag vicces, mivel a sminkes se ülve végzi a munkáját… Megtetszett a kozmetikus szakma, de a szüleim nem támogatták az ötletem. Elkezdtem a főiskolán marketinget tanulni, ott pedig a szakmai angollal gyűlt meg a bajom. Ekkor a szüleim a lehető legjobb döntést hozták: kaptam egy évet, hogy próbáljam ki magam, találjam meg az utamat. Elvégeztem egy sminkes képzést, majd a legismertebb hazai zenecsatornához kerültem. Ennek már 12 éve, és azóta megállás nélkül sminkelek.

Pádár Detti

Detti VOUS-élményei

Detti a kezdetektől a VOUS csapatának tagja.

Kedvenc cikke az volt, amikor csokis sminket készített Violának

Legjobb VOUS-élménye: „A pékségben rendeltem kenyeret, bemondtam a nevemet, majd a lány visszakérdezett, hogy én írok-e a VOUS-ra. Leesett az állam.”

Dettinek a legnagyobb kihívást a heti témaötletek megírása jelenti. „Mindig későn adom le az ötleteimet, és Nóri, a szerkesztőm tudna mesélni, milyen formában küldöm őket…”

De nem csak a sminkelésben bontakozol ki, írói vénád is van.

Nagyon szeretek írni, fogalmazni, már gyerekkorom óta naplót vezettek. Több női portálnál is megfordultam a VOUS előtt, mindig természetes volt számomra, hogy írok is a sminkelés mellett. Amikor elindult a VOUS, először csak az volt a terv, hogy a sminkek elkészítéséről írok cikkeket, aztán jött az ötlet, hogy mi lenne, ha el is készíteném magát a sminket – így nem internetről kell keresni egy „majdnem olyan” sminket. A modellek adottak voltak, hisz itt vannak a VOUS-lányok, így pontosan azt látják az olvasók a képeken, amit én megálmodtam. Visszatérve az íráshoz, sose tekintettem magamra úgy, mint újságíró, nekem ez abszolút nem titulusom, de még arra sem gondoltam korábban, hogy a cikkírás a megélhetésem lehet.

Az viszont régi álmom, hogy könyvet írjak, nem tudom még, miről, de tervben van.

A munkádnak köszönhetően rengeteg ismert emberrel dolgozol. Volt már, hogy félre kellett tenned a rajongó énedet?

Amikor a zenecsatornához kerültem 21 éves koromban, nagy BonanzaBanzai-rajongó voltam, így amikor Ákos belépett az ajtón és kezet fogtunk, leizzadtam egy perc alatt, írtam is a barátnőmnek, hogy nem mosok kezet egy hétig. Talán a legismertebb alanyom David Guetta volt, őt pár évvel ezelőtt sminkeltem, amikor egy magyarországi fellépése kapcsán interjút adott. Nagyon kedves volt, de sajnos elmaradt a közös fotó.

Forrás:
Molnár Ancsa

Sokan gondolják, hogy álommeló a tiétek. Azért gondolom, vannak árnyoldalai is…

Nagyon szeretem ezt a szakmát, persze rengeteg áldozattal jár. Fárasztó, mert folyamatosan állok, emberekkel foglalkozom.

Nemcsak az arcokat szépítem meg, hanem a lelkeket is, hiszen sokaknak jólesik, hogy meghallgatom őket, beszélgetünk, megváltjuk a világot.

Ez sokat ad nekem is, tanulok a vendégeimtől, persze a folyamatos figyelem igénybe vesz. Ezt a részét is szeretem, amúgy is fogékony vagyok erre. Gyakran szövődnek így barátságok is. Volt egy kismama, aki engem kért meg, hogy készítsem el az esküvői sminkjét. Korábban nem igazán sminkelték. A terhesség miatt amúgy is érzékenyebb volt, így amikor elkészült a próbasmink és tükörbe nézett, elsírta magát. Azt mondta, sosem volt még ilyen szép. Már ott is sokat beszélgettünk, de azóta is tartjuk a kapcsolatot, voltam babalátogatáson is. Az ilyen történetek is hozzátartoznak a szakmámhoz.

Forrás:
Molnár Ancsa
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.