Egyéb kategória

Katonai alapdarabból ikonikus kabát – inkognitóban teszteltük a Burberryt

A legtöbb nőnek van belőle otthon, szinte mindenhez illik és igazi időtlen darab – na, mi az? Nem, nem a kis fekete! Ezúttal a több mint 150 éves múlttal rendelkező Burberry ballonkabátok történetét ismerhetitek meg, ráadásul életem első és valószínűleg egyben utolsó Burberry-ruhapróbájának élményeit is elmesélem.

vous - 2016.05.20.
Katonai alapdarabból ikonikus kabát – inkognitóban teszteltük a Burberryt

Katonai viseletből évszázados trend

Az angol divatház története 1856-ban kezdődött, amikor a fiatal Thomas Burberry megnyitotta első saját üzletét a Basingstoke nevű angol kisvárosban. Kezdetben sport- és vadászruhákat készített, majd szabadalmaztatta vízálló anyagát, a gabardint. A Burberry ház történetében ezután jött a nem várt siker: az első világháború idején ugyanis a brit hadsereg lett a fiatal tervező legnagyobb megrendelője.

A ma már világhírű trencskó – ami az angol trench coat szóból ered – ekkor indult hódító útjára. Az akkori fazonra ekkor kerültek rá a pántok és az öv, ami ma már a kabát védjegye. A vállon lévő pántokra a katonai jelvények miatt volt szükség, míg az övre a fegyverek hordozása miatt volt. A külső kiegészítők mellett itt jelent meg először a védjegyükké vált kockás minta, ami ekkor még a kabát béléseként volt látható. A férfiak körében a kabát vízhatlansága, időtálló szabása és minősége miatt óriási sikert aratott. A háborúból hazatérő veteránok a béke időszakában is előszeretettel hordták, így a trencskó idővel egyre inkább elterjedt a nők körében is.

Forrás:
burberry.com, AFP Europress Fotóügynökség

Siker a mozivásznon

A nők körében is hódító ballonkabát hamar uniszex darabbá változott, végül a katonák után Hollywood kedvenceinek szívét is elrabolta. Az '50-es, '60-as években a filmipar gyakori kellévé vált, és számtalanszor köszönt vissza máig ismert filmekből. A trencskót olyan színészek viselték, mint például Humphrey Bogart, A rózsaszín párduc legendás nyomozója, vagy épp Audrey Hepburn az Álom luxuskivitelben című filmben.

A testalkatotokhoz válasszatok tavaszi kabátot!

A tavasz érkezését nemcsak a napsütés és az eperszezon miatt, de a vékony kabátok megérkezése miatt is lelkesen vártuk. Eljött végre az idő, amikor a vastag télikabátokat a szekrény aljára száműzhetjük és új, tavaszi darabokat szerezhetünk be. Ha netán még nem találtátok meg álmaitok kabátját, ide kattintva megnézhetitek, idén tavasszal mely fazonok hódítanak.

Nagy nevek és sikeres kampányok

Nem meglepő, hogy a kabát ekkora sikert aratott, hiszen egy igazi multiszezonális darab, aminek a legtöbb nő gardróbjában bérelt helye van. A klasszikus ballon minden szettet elegánssá és kifinomulttá varázsol. Ráadásul az évről évre felbukkanó színes, új elemekkel ellátott darabok a szürke őszi hétköznapokat is képesek feldobni.

A trencskó nemcsak a hétköznapi nőket, de olyan neveket ejt rabul, mint például Katalin hercegné, Erzsébet királynő, Victoria Beckham, David Beckham és Emma Stone. A kampány arcai közt láthattuk már Kate Mosst, Emma Watsont, Cara Delevingne-t, Rosie Huntington-Whiteley-t és A dány lányból ismert Eddie Redmayne-t.

Forrás:
burberry.com

Én is felpróbáltam!

Hogy ne csak beszéljek a dizájnermárka sikerességéről és arról, mennyire szuper is a trencskó, én is felpróbáltam egy Burberry darabot. Igen-igen, besétáltam az Andrássy úti üzletbe és közelebbről is meglestem, miért is szeretik ennyire az elhíresült ballonkabátot.

Bevallom, féltem, amikor az angol divatház boltjába készültem. Egyszerű, farmeres-tornacipős lány vagyok, aki ritkán jár csillogó és több mint százéves múlttal rendelkező boltban. Sőt, mondhatni soha! Mivel köztudott, hogy a Burberry darabokat nem az átlagember pénztárcájához mérten tervezik, volt bennem félelem: mi lesz, ha kinéznek a boltból? Mi lesz, ha már első ránézésre megállapítják, hogy nem vagyok odavaló? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak benne, s hogy mi történt a boltban? Nem az, amire számítottam!

Nyitás után nem sokkal belibbentem a csillogó-villogó üzletbe, ahol két szuperkedves eladó és egy szintén barátságos biztonsági őr fogadott.

Felkészülten érkeztem egy fedősztorival: a nővérem Firenzében beleszeretett egy ballonkabátba, amit én itt lecsekkolok neki, mielőtt ő felutazna Pestre, hogy megvegye.

Forrás:
burberry.com, Engel Nóra

Az ott dolgozók első perctől kezdve segítőkészek és figyelmesek voltak, a történetemet látszólag elhitték, majd a hölgy felkísért próbálni. Mindenben a segítségemre volt és szeretettel hozta elő az igencsak drága darabot, amit mellesleg úgy éreztem, rám öntöttek. Gyönyörű volt a színe, gyönyörű volt a kockás belseje, gyönyörű volt minden. Visszafogott, de kellemes parfümillatot árasztott magából a kabát, amiben szinte levegőt venni is féltem. Az eladóhölgy végig segített mindenben, rám adta az övet és ő maga jegyezte meg, hogy nyugodtan fotózzak. Igen, merthogy itt is szoktak, épp úgy, mint amikor a H&M-ben nem tudjuk eldönteni, melyik felsőt vegyük meg.

A kezdeti idegességem percek alatt elmúlt, sőt, azonnal bűntudatom lett. Legszívesebben beismertem volna, hogy én bizony csak a kabátokat jöttem megcsodálni és biztos vagyok benne, hogy akkor is ugyanilyen kedvesen fogadtak volna.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.