
Colorado autósai egyik délután hirtelen arra lettek figyelmesek, hogy egy egész libacsalád álldogál az úton. Miután nagy autósor keletkezett az eltévedt madarak miatt, a semmiből előkerült a nap hőse, egy férfi, aki minden jel szerint eléggé madárbarát volt ahhoz, hogy megoldja a fennálló problémát. Az esetről az egyik kocsiban ülő hölgy számolt be a KRDO csatornának, az ő elmondása szerint a libacsalád két felnőtt madárból és öt, apró libabébiből állt, a madarak pedig láthatóan még sosem találkoztak ezelőtt a civilizáció nyomaival.
Ha már volt valaha dolgotok libákkal, akkor tudjátok, hogy mennyire gyorsak, így már önmagában az is lenyűgöző, hogy a férfi el tudta kapni őket. De amit tett a madarak épségéért, bizony felbecsülhetetlen.
Ahogy a videón is látszik, a sikeres mentőakció befejezéseként a férfi kinyitotta a kocsija csomagtartóját, először a szülőket engedte szabadon, aztán pedig egyenként kiemelte a kicsiket, akik nagyon igyekeztek nem eltotyogni egymástól. A libacsalád így egy csodás tóparton találhatta magát, immár teljes biztonságban.