Egyéb kategória

Hagyjátok az élvezetet a végére és lassítsatok a komoly kapcsolatért!

Akár tetszik, akár nem, ha már az elején csak szexről szól a kapcsolatotok, az nem is igazán kapcsolat. Elég sokan vagyunk úgy, hogy ezt csak kemény leckék árán tanuljuk meg. Úgyhogy ahelyett, hogy beleugranátok egy kis fellángolásba, gondoljátok át a dolgokat, és kicsit lassítsatok le.

vous - 2016.04.28.
Hagyjátok az élvezetet a végére és lassítsatok a komoly kapcsolatért!

Egy forró hancúr a parkolóban mindig izgalmas kaland, és ha ezt akarjátok, nincs is vele semmi gond. De ha abban reménykedtek, hogy egy egyéjszakás kaland valami sokkal komolyabbá fog alakulni, akkor ki kell ábrándítsalak titeket. Ugyanis annak az esélye, hogy egy fiú, miután lefeküdt veletek, még meg akarna ismerni, a nullához közelít. Én is megütöttem már párszor a bokámat azzal, hogy túl hamar engedtem a csábításnak, és ki gondolta volna, nem is lett belőle semmi komoly. Ha ti nem szeretnétek így járni, kövessétek a YourTango szakértőjének tanácsát.

A legfontosabb: hagyjatok egy kis időt az udvarlásra! Tudom, hogy rohanó világban élünk, és ma már sétálni se lehet lassan, inkább csak gyorsgyalogolni. Mégis jobb az, ha szántok elég időt arra, hogy megismerjétek a partnereteket, és kiderítsétek, tényleg egymáshoz illetek-e.

Forrás:
www.pexels.com

Úgy is mondhatnám, hogy élvezzétek ki az utazást, és ne csak a végcél lebegjen a szemetek előtt! Fogjátok egymás kezét, váltsatok néhány érzéki csókot, hallgassátok meg egymást és törődjetek is egymással. Szorosabb köteléket kettőtök között csak hosszas, közös munka árán érhettek el.

Az, hogy eleinte visszafogjátok magatokat és fejlesztitek a kapcsolatotokat, a későbbiekben észbontó szexhez vezethet. Nem hangzik rosszul, ugye? Mire az ágyba kerülnétek, kellően meg fogjátok ismerni egymást, bízni fogtok egymásban, és ez létfontosságú egy párkapcsolatban. Azonban ha túl gyorsan haladtok, azzal könnyedén megégethetitek magatokat, és csak elveszítitek egy különleges kapcsolat reményét.

Azt tanácsolom, lányok, hogy dőljetek hátra kényelmesen, és hagyjátok az élvezeteket a végére!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.