A környezetünkben sokkal többen küzdenek valamilyen mentális betegséggel, mint hinnénk. Ezek pedig nem oldódnak meg maguktól, pont attól nevezzük őket betegségnek, mert külső segítséggel tudjuk csak legyűrni őket, és ebben semmi szégyellnivaló nincs. Persze sokak számára ez egy olyan kellemetlen téma, amiről nem szívesen beszélnek még közeli ismerősökkel sem, hiszen ez olyan, mint valamiféle stigma: a társadalom megbélyegez, amint megtudja, hogy valami nem stimmel veletek. Ráadásul még a legjobb barátaink is máshogy tekintenek ránk, ha kiderül, hogy depresszióval vagy mondjuk pánikrohammal küzdünk, és ez megmutatkozik a kommunikációjukban, akármennyire igyekeznek leplezni véleményünket.
Következzenek most azok az apró jelek, amikből tudhatjuk, ha valaki lenézi azok módszereit, akik mentális egészségre törekednek.
1. Mikor a terápia szitokszó
Egy 2004-es kutatás szerint az amerikai lakosság mintegy fele járt már valamiféle terápiás kezelésre – írja a Bustle. Ráadásul a különböző terápiák hasznosságát számtalan kutatás alátámasztja: egy szakemberrel való rendszeres találkozás számos érzelmi vagy mentális zavar kezelését könnyíti meg a pácienseknek, valamint arra is megtanít, hogyan ne térjenek vissza, ha egyszer már sikeresen túljutottak rajtuk. Ennek ellenére a terápia továbbra is szitokszó maradt: aki terápiára jár, annak sokak szerint bizonyára olyan problémája van, amitől jobb tartani a tíz lépés távolságot.
Nem segítenek a helyzeten a filmek és könyvek sem, amik erősítik az emberekben a terápiával kapcsolatos sztereotípiákat: százszor láttuk már a jelenetet, mikor a beteg a pszichológus kanapéján fetrengve nyavalyog életének többnyire jelentéktelen problémáiról, és lehetőleg eltakarja az arcát közben. Ha van olyan barátotok vagy ismerősötök, aki pszichológushoz vagy terápiára jár, ne hozzátok előtte kapcsolatba a pszichiátrián, elmegyógyintézetben kezelt betegeket azokkal, akik pszichológusnál keresnek segítséget. Hiszen akárhogy szabadkoztok utána, hogy „de te nem vagy az”, tudni fogják, mi az általános véleményetek.
2. A függőség nem vicc!
Az addikció sokkal komolyabb probléma, mint hogy vicc tárgyává váljon: egy kutatás szerint 23,5 millió amerikai küzd alkohol- vagy drogproblémákkal – írja a Bustle. Pedig milyen gyakran hangzik el a közelünkben viccből valami olyasmi, hogy „te teljesen telefonfüggő vagy”, vagy hogy „kávémániás”. Sosem tudhatjuk, kit bántunk meg azzal, ha felnagyítunk egy olyan szokást, amit a másik fél rendszeresen művel. Inkább nevezzük nevükön a dolgokat!
3. „Elgurult a gyógyszer?”
Sokszor hallunk olyasmit, hogy „mi van már, elgurult a gyógyszered?!”. Pedig a vénnyel kapható gyógyszerek sokak életében fontos szerepet játszanak, sőt, sokaknak az egészsége függ tőlük. Sosem tudhatjátok, hogy milyen gyógyszert szednek azok, akik társaságában elsüttök egy ilyen poént, és valószínűleg ti sem tartanátok viccesnek, ha valaki kölcsönkérne pár csepp inzulint a napi adagotokból. Legyetek inkább tekintettel az ilyesmire, és ha már mindenáron poénkodni akartok, keressetek egy másik témát!
4. Étkezési zavarok
Mikor a gimnázium előtti gólyatáborban voltam, és nem tudtam megenni a forró paradicsomlevest meg a rántott húst a 40 fokban, egy leendő osztálytársam odafordult hozzám, és azt kérdezte: „Te anorexiás vagy?” Az étkezési zavar szintén egy olyan stigma, ami rajta marad az emberen már akkor is, ha csak a gyanúja felmerül valakinél. Ha egy nő túlságosan vékony, vagy egy férfit valamilyen furcsa diétán kapunk, máris azt suttogják mögöttük, hogy bizonyára anorexiások vagy bulimiások. Pedig sokkal komolyabb és gyakoribb problémáról van szó, mint hinnénk: csak az Egyesült Államokban 20 millió nő és 10 millió férfi szenved valamilyen étkezési zavartól.
Ezen pedig nem sokat segítenek a hasonló gyanúsítgatások és pletykák, sőt, akár a probléma okozójává is válhatnak! Ha például valakit rendszeresen azzal cukkolnak a munkatársai, hogy mennyit eszik vagy hogy kövér, lehetséges, hogy megfelelési kényszerből olyan gyorsan változtat az étkezési szokásain, hogy belebetegszik. Hagyjuk egymást békén evés közben, és ne viccelődjünk anorexiával – mert az anorexia egyáltalán nem vicces.
5. Árulkodó csönd
Mindezek miatt sokan választják azt, hogy mélyen hallgatnak mindenféle mentális betegséggel kapcsolatban – csakhogy a csönd is sokszor bántóan hat. Ha tudomásotokra jut, hogy egy ismerősötök valamilyen mentális betegségben szenved, a legjobb, amit tehettek, ha feltesztek pár kellemetlen kérdést. Kérdezzetek rá, hogy milyen szavak, kifejezések hatnak bántónak ezzel kapcsolatban, kérdezzétek meg, hogyan tudjátok segíteni és támogatni a másikat. Ha pedig azt látjátok, hogy ez az ismerős olyan segítséget vesz igénybe, amiről nincs jó véleményetek, maradjatok nyitottak: hátha pont az ő esete fogja megváltoztatni a véleményeteket!