Új, Jupiter-szerű bolygót fedeztek fel a csillagászok a szomszédos naprendszerben. Az egyelőre 2MASS J1119–1137-nek nevezett bolygó körülbelül 10 millió éves – galaktikus években mérve tehát még csak csecsemőkorban jár.
Az új bolygó méretét körülbelül a Jupiter 4-8-szorosára tippelik, lakhelye pedig a szomszédos naprendszer, 95 fényévnyire helyezkedik el a Földtől. Nem fedeztek fel körülötte keringő csillagot – a bolygó a sötétlő végtelen térben teljesen magányosan kering.
Az elmúlt évtizedben számos extraszoláris bolygót – tehát sima bolygót – fedeztek fel, ebből körülbelül százat úgy sikerült észrevenni, hogy a körülöttük keringő csillagok váltakozó fénymennyiséget bocsátottak ki magukból (mondhatni pislogtak) bolygóik gravitációs mezője miatt. Ennek ellenére ezek közül csak nagyon kevés fiatal bolygót sikerült közvetlenül is képen vagy videón rögzíteni – írja a Daily Mail.
Itt azonban nem volt csillag, ami odavonta volna a csillagászok figyelmét. A bolygó fénye a NASA teleszkópjain tűnt fel először, és kezdetben problémát okozott annak a megállapítása, hogy egy öregebb csillagról vagy egy bolygóról van-e szó.
„A távoli, öregebb csillagok és vörös óriások a galaxisunk távoli csücskeiben helyezkednek el, és gyakran hordoznak nagyon hasonló karaktereket, mint a fiatalabb bolygók” – mondta Jacqueline Faherty. Hogy biztosak legyenek abban, hogy bolygóról van szó, a csapat ellenőrizte az eredményeit a Chilei Gemini South teleszkóppal. Az égitest korát pedig azért tudták behatárolni, mert az idősebb bolygók sokkal intenzívebb infravörös fényt sugároznak magukból.
A 2MASS J1119–1137 létezése igencsak jó hír a csillagászoknak, ugyanis azt remélik, hogy a bolygót tanulmányozva új ismeretekre tehetnek szert a naprendszerünkön kívüli bolygók keletkezésével kapcsolatban.