Egyéb kategória

Kávé helyett zöld turmix? – Muhahaha

A zöld turmixok áldásos hatásairól ódákat zengenek a dietetikusok és a lifestyle-bloggerek. A fogyasztását mindenkinek ajánlják: állítólag ha reggel ezt isszátok, egész nap energikusak lesztek – hosszú távon pedig egészségesek. Kipróbáltam, milyen, ha kávé és reggeli helyett ezzel kezditek a napotokat. Röviden összefoglalva: mókás.

vous - 2016.03.26.
Kávé helyett zöld turmix? – Muhahaha

Két dolgot tisztázni szeretnék. Az egyik, hogy igazából nem én döntöttem így. Egy átlagos szerkesztőségi meeting alkalmával felmerült, hogy valakinek ki kéne próbálnia ezt a dolgot. Próbáltam a létező legelfoglaltabban nyomkodni a telefonom, de mivel én magam voltam az a hülye, aki ezt az ötletet bedobta a közösbe, éreztem, hogy nincs menekvés. Azt hittem, lesz egy lelkes jelentkező, aki ráharap erre a „szuper” feladatra. Nem volt. Eszter, a főszerkesztőnk tanár szerepbe került: csendben ültünk, próbáltunk természetesen viselkedni, és azért imádkoztunk, hogy ne minket szúrjon ki magának. Persze, hogy ugyanaz történt, mint a suliban minden órán, amire épp nem tanultam: elhangzott a nevem, és a sorsom megpecsételődött.

A másik dolog, amit szeretnék leszögezni, hogy nem vártam csodát a kísérlettől. A zöld turmix állítólag helyrerakja az ember emésztését, segít a méregtelenítésben, lúgosítja a szervezetet, a levelekben lévő klorofill pedig javítja a vér oxigénszállító képességét – de nem 5 nap alatt. Inkább arra voltam kíváncsi, mennyire reális az, hogy valaki kávé helyett minden reggelt ezzel az itallal indítson.

Hétfő (1. nap)

A felkelést 20 perccel korábbra időzítettem, hogy legyen időm megcsinálni és meginni a turmixot, aztán elmosogatni magam után. Könnyen ment a felkelés: lelkes voltam és kipihent. Megcsináltam a turmixot, aztán amikor belekóstoltam ért a kellemes csalódás: ez a bizarr színű cucc igazából baromi finom! Naivan azt gondoltam, hogy lehúzom majd, mint egy pohár narancslevet, és már megyek is a dolgomra – na, ez nem így történt. Mivel nem szoktam reggelizni, sokként érte a gyomromat a cucc. Sok időbe telt elfogyasztani, mert nem akarta bevenni a szervezetem: a zöld turmix eltelít, ebben nem hazudik az internet népe. El is késtem a munkából. Az asztalomon a szerkesztőség közös aznapi kávéadagja pihent, ami egyáltalán nem zavart: fejben dől el minden – gondoltam –, én pedig eldöntöttem, hogy nem iszom kávét, és ehhez tartottam is magam.

Így készítsetek zöld turmixot!

A zöld turmixok 3 fő összetevőből állnak: zöld levelekből, gyümölcsökből és vízből. Ez a 3 elem ízlés szerint variálható. Az én receptem:

  • 2 csésze spenót és egy kis petrezselyem
  • 1 banán, 1 közepes alma, 1 fél citrom leve
  • 3 dl víz

Kedd (2. nap)

Előző este nagyon hamar kidőltem. Általában éjfélig még mindenfélét szoktam intézni, előző este viszont „leállt” az agyam este nyolc körül, és nem tudtam tovább koncentrálni. Hiába feküdtem le korábban, mint szoktam – nagyon nehezen ment a felkelés. Már a második nap reggelén kávéra vágytam. Jólesett volna a kezembe fogni a meleg papírpoharat munkába menet, és kortyolni a jó meleg kapucsínómat, miközben a hideg szél csípi az arcomat. A VOUS-lányok közös kávéadagja megint az asztalon pihent. Még mindig nem zavart, de azért irigyeltem a többieket, amiért a nap nehezebb pillanataiban rájárhattak.

Nekem nem is igazán a koffein hiányzott, mint inkább a kávézás szertartása.

Ha nehezen fog az agyam, iszom egy pohárral. Közben kicsit kikapcsolok, és utána máris jobban megy a munka. Miközben a zöld turmix energetizáló hatását méltatják a külföldi oldalak, én egyáltalán nem érzem magam energikusnak tőle. Inkább enervált vagyok – pedig nem volt fárasztóbb az eltelt két napom, mint úgy általában. A másik bajom vele, hogy miután megiszom, rövid időre telít csak el, aztán farkaséhes leszek.

Szerda (3. nap)

Forrás:
Molnár Viola Anna

A felkelés maga a pokol. Kitapasztaltam, hogy 30 perccel korábban kell felkelnem, ha turmixszal akarom indítani a napomat egy elviteles kávé helyett. Tehát 30 perccel korábban kelek a szokásos időpontnál – de nem támaszkodhatok a kávéra mint életben tartó italra. Fáj kinyitni a szemem. Olyan, mintha 5:30-kor kelnék, pedig már 7:55 van. 7:55??? Elaludtam. Már rég indulásra kész állapotban kéne lennem, de még az ágyban fekszem. Már az ágyban fekve is csak arra tudok gondolni, hogy szükségem van a koffeinre az életben maradáshoz. Cikkeket kell írnom és szerkesztenem, ma interjúzom is, este pedig hírügyeletes leszek.

13 óra munka koffein nélkül? LOL.

Az elalvás miatt körülbelül 20 percem van az indulásig. Döntenem kell: turmixot készítek vagy sminkelek. Mivel a koffein harmadik napja nem tartja össze az arcvonásaimat, nem tehetem meg, hogy ne a smink mellett döntsek. Oké, csaltam, kihagytam a turmixomat már a 3. napon. DE! Kávét nem ittam – és igaz, hogy csak este, de azért a napi vitaminadagomat becsületesen megittam.

Csütörtök (4. nap?)

Forrás:
Molnár Viola Anna

Már megint elaludtam. B*szki! Ezt nem hiszem el! Pedig nem vagyok az az elalvós típus. Tizenéves korom óta képes vagyok a felelősségteljes életre, most mégis mi van velem?!

A tükörbe nézve az arcom olyan, mintha Picasso festette volna. Semmi nincs a rendeltetésszerű helyén: a fejem koffein nélkül önálló életet él.

A szervezetem az utolsókat rúgja – tudom, érzem. Eljött a vég: be kell ismernem, nem fogok tudni ma dolgozni, ha nem iszok egy kávét. Gyenge vagyok, elbuktam. Az első szembejövő kávézóba beszaladok egy kapucsínóért. Nagyon jó megfogni. Az első korttyal megégetem a nyelvemet – elég hamar elfelejtettem, hogy tűzforró és várni kell vele. Miután megiszom, visszatér belém a lélek. Boldog vagyok, érzem, hogy így már menni fog a nap. 5-10 perccel később, a földalattin magamba roskadva ülök. Kőkemény bűntudatot érzek. Ledöbbenek, hogy ennyire gyenge vagyok.

Nem akarok álszent lenni: pont 10 percig tartott az önmarcangolásom, aztán visszatért az életem – és a lelkiállapotom – a normális kerékvágásba. Igen, elbuktam: nem bírtam ki 5 napot kávé helyett zöld turmixszal. Elképzelhetőnek tartom, hogy alkalmanként ez legyen a reggelim – de minden reggel kizárt. Sajnos vannak napok, amikor kell egy kis extra löket – de ez legyen a legnagyobb bajom.

Nem dohányzom, nem iszom rendszeresen alkoholt, és kávéból sem napi három bögrével fogyasztok, csak eggyel. Ahhoz viszont ragaszkodom. Ennyi káros szenvedélyem csak lehet…

Ajánlott cikkek