Egy empatikus ember ismérve, hogy mindenki fájdalmát, érzését beszippantja, átérzi, a nárcisztikus egyén pedig ennek az ellenkezője. A Yourtango posztjában egy névtelen író gyönyörű líraisággal jeleníti meg előttünk ezt a mérgező kötődést, mely egyszerre szenvedélyes és szívet tépő.
„Én empatikus vagyok, a párom pedig nárcisztikus volt. Azt hiszem, a nárcisztikus emberek különlegesek. Azt hinnétek, hogy buták és bunkók, de valójában belül sebzettek, amit az önző önérvényesítéssel reagálnak le. Ott voltam én, az empatikus, a gyógyító, aki meghallgatja őt. Ettem a fájdalmát reggel, délben, este.
A nárcisztikus emberekkel könnyen kötődünk emiatt, és ők nem törődnek a határainkkal. Mindig elfelejtjük, mikor egy nárcisztikus emberbe szeretünk bele, hogy ők befogadók, nem adnak vissza sokat, sőt, csak nagyon keveset, épp hogy csak életben maradj. Úgy néznek ki, mintha arra várnának, hogy megjavítsd őket, pedig nem.
Egy idő után egyre manipulatívabbá válnak, és mindent az ellenőrzésük alatt akarnak tartani, azt akarják, minden a kedvük szerint történjen.
Szeretve akarnak lenni, és szeretni, de nárcisztikus énjük felülkerekedik a legerősebb szerelmen is.
A kapcsolatuk általában ott szakad meg, mikor rájönnek, hogy nem tudják irányítás alatt tartani a dolgokat, mert nagy az ellenkezés a másik fél irányából. Ilyenkor kilépnek, mert ez már nem olyan jó játék.”
A kérdés az, mi lesz azokkal, akik benne maradnak? A bántalmazott kapcsolatok pszichológiájáról Eszter már írt nektek.