Andrissal kislány koromban találkoztam először. Ő volt az egyetlen rajtam kívül, akin láttam hallókészüléket, és kíváncsian figyeltem őt. A nyakában lógott egy kis paksaméta képekkel. Emlékszem a mozdulatokra, ahogyan a szülei lehajolnak hozzá, és forgatják a képecskéket, mutatnak neki néhányat. Andrisnak ez mindig jelentett valamit. Nem véletlenül, hiszen ő képekkel kommunikál. Autista.
Imádott az udvarunkban rohangálni, a háziállatok, a tyúkok kötötték le a figyelmét, ha eljött hozzánk. Később közös kirándulásokon találkoztunk, ahol megpaskolta a fejem. Akkor már jóval magasabbra nőtt, mint én. Önkéntelenül is elmosolyodtam ezen a reakción, tetszett.
Akkoriban nem mertem még úgy kérdezni dolgokat, és nem is értettem sok mindent, de mindig követtem, hogy nagyjából mi történik vele. Nem volt kérdés, hogy most, hogy a nap témája a VOUS-n a gyémánt, őt hozzam nektek, mint egy csiszolatlan gyémántot.
Andris ugyanis amellett, hogy rengeteget fejlődött önmagához képest, környezetének gurujaként él, és tanít az életről. Gyönyörű mandalákat készít.
Édesanyját, Lovas Máriát kértem meg, hogy meséljen fiáról. András 23 évvel ezelőtt született egy problémamentes terhesség után. Születése után 3 hónappal változások álltak be a fejlődésében, mozgászavarokat és teljes siketséget állapítottak meg nála az orvosok.
A rendszeres fejlesztések és a torna sokat lendítettek a fejlődésén, időben kapott hallókészüléket, ám a korai fejlesztés ellenére nem tanult meg beszélni. „Akkor még nem tudtuk, hogy az autizmus nehezíti meg a verbális percepciót” – meséli András anyukája, Marika.
A diagnózist 5 évesen kapta meg, addigra bebizonyosodott, hogy András halmozottan sérült: siket és autista.
Ezek után Andris édesanyja minden fejlesztési lehetőséget felkutatott, a szülők rengeteget foglalkoztak a fiukkal, minden terápiára elvitték, amire csak lehetett.
Idővel rájöttek, hogy képekkel, piktogramokkal, majd később szóképekkel tudnak vele kommunikálni. „Később tudtam meg, hogy az autisták, akik nem tudnak beszélni, képekben kommunikálnak. A kép, azaz a vizualitás a mankójuk, azt fel tudják dolgozni, míg a verbális információ feldolgozásával gondjaik vannak” – mondja.
A mai napig ezen a módon kommunikálnak: rajzokat, képeket, szavakat, metakommunikációs eszközöket használnak, de így is gond néha megmagyarázni valamit Andrisnak.
„Utoljára egy vérző aranyeret kellett neki elmagyarázni, mert kétségbeesett, hogy mi történik vele” – említ egy példát Marika, de hozzáteszi, az internet sokat dobott a kommunikációjukon.
András ugyanis otthonosan mozog a virtuális világban: „Ha valahová utazunk, nem kell navigátor, az ő fejében van az útvonal, és terelgeti a családot. Persze az utazás előtt tüzetesen átnézi a térképet, valószínűleg lefényképezi a fejében, és előhívja az utazás során” – hoz ismét egy példát.
Andrisnak ez a képessége pedig elkél, a család rengeteget jön-megy, viszik magukkal a fiukat, megmutatják, kinyitják számára a világot. És ő is nekik az övét.
Andris különleges képességeinek én is szemtanúja voltam már, egy közös kiránduláson figyeltem fel arra, hogy Andrisban mennyi csodálatos dolog is van a furcsaságai mellett. Láttam őt több ezer darabos kirakós előtt ülni: egy ideig csendben figyelt, majd megfogott egyetlenegy darabot, és pontosan a helyére rakta.
Nos, töredelmesen bevallom, az én kirakós időtöltésem annyiban kimerült, hogy az általam kért képet, amit a szüleimtől kértem tinikoromban karácsonyra, az anyukám rakta ki.
Andrisról ráadásul egyre több olyan információmorzsa is eljutott hozzám, ami elgondolkodtatott. Az egyik az volt, hogy rettenetesen szeretne építkezésen dolgozni, nem fél a fizikai munkától, ám a szülei hiába mozgattak meg minden követ, kerestek meg ismerőst, senki nem merte vállalni érte a felelősséget. Pedig Andris is csak arra vágyott, mint más fogyatékos társai, hogy legyen sikerélménye, és dolgozhasson valamit.
Aztán egy nap megláttam a mandalákat.
Gyönyörű, gyönggyel, homokkal készült mandalák voltak, amiket én is szívesen elfogadtam volna a szobám falára. Először azt hittem, András anyukája készíti őket, aztán a rengeteg áradozó, dicsérő komment között ráleltem Marikáéra is:
„Lányok, most meghatódtam kicsit. Évek óta kerestem és próbálkoztam, mivel lehetne Andrist lekötni, motiválni és színt vinni a hétköznapjaiba. Talán sikerült, mert nagyon szívesen készíti, és látnátok, amikor 'eladja'. Mint egy egészséges fiatal, aki megkapja első fizetését. Rakja a kis motyóját a dobozkájába. Sosem hittem volna, hogy ezt megérem.”
Hát nem pont erre mondják, hogy ez egy gyémánt a sok kavics között?
Mikor rákérdeztem, honnan indult az egész mandalakészítés, kiderül, a történet sokkal messzebbre nyúlik vissza. Andris 13 évig járt egy speciális iskolába, ami sokat segített a szociális viselkedésében és a beilleszkedésben, de ez nem volt elég.
Mivel az orvostudomány sem tudott segíteni Andris viselkedés- és alvásproblémáin, az alternatív terápiák felé fordultak. Az aromaterápiás illóolajokkal le tudták nyugtatni Andris érzékeny idegrendszerét, és teljesen megváltozott a viselkedése.
„Tavaly egy kis motivációval rávettem őt, kihasználva a kézügyességét, hogy apró kis gyöngyökből mandalákat készítsen egy üveglapra. A motiváció az eladás volt, amiért pénzt kapott, és gyarapíthatta a legókészletét.”
Andrisnak ugyanis van egy szobája, ahol egy legóból felépített város az ő világa, amit a saját kreativitása alapján tervezett meg. Mára a mandalakészítés mindennapos tevékenységévé vált, ez a munkája.
Ő maga, Andris is így nevezi. Ismerősök, barátok, rokonok vásárolnak tőle, és ettől nagyon boldog. A mandalakészítés kihat a viselkedésére is, megnyugtatja őt. „Ebből is látható, hogy a mandalának ereje van” – mondja Marika.
A mandala ugyanis energiát sugároz, szimbólum, a körkörös, ismétlődő, szimmetrikus mintázat feltölti a teret, és azt is, aki készíti. „Csodálatos őt nézni is, ahogy készíti a mandalákat.
Azt gondolom, hogy sikerült egy kifejezési formát találnunk, amivel ki tudja fejezni lelkivilágát, és ami boldogságot ad neki. Nekünk nem kell több ennél.
