Budapestről Moszkváig, majd onnan 3 napon át, Oroszországot vonattal átszelve, éjjel-nappal utazva jutott el Szibériában élő édesanyjához és testvéréhez az immár kilenc éve Magyarországon élő bohém cipődizájner, Anna Zaboeva, aki mostanság leginkább dokumentumfilmek forgatásával tölti idejét. A kalandos utazás után néhány nappal budapesti stúdiólakásában Roger kutya társaságában beszélgettünk Annával.
Talán sokaknak nem kell bemutatni Anna Zaboevát, akinek belvárosi cipőüzletéből sok-sok egyedi dizájnerdarab került ki, hogy a budapesti utcák szürkeségét és a nemzetközi vörös szőnyeges fesztiválok csillogó világát is megszínesítse. Anna azonban most nem elsősorban a cipőtervezésről és a munkájáról, hanem a transzszibériai vonalon való utazásról mesélt.
Hogy is volt?
A Szibériából indult Anna a Mediawave Fesztiválon szeretett bele Magyarországba, majd 9 évvel ezelőtt, január elsején már azzal a szándékkal érkezett vissza Budapestre, hogy szerencsét próbál és letelepszik.
Filmes végzettségéből kiindulva adott volt, hogy ezen a területen keres munkát. Egy amerikai cégnél helyezkedett el szerkesztőként, akik egy budapesti stúdióban forgatták le Oroszországban sugárzott műsoraikat.
Miután Anna otthon textilmérnöki diplomát is szerzett, ösztöndíjasként kitanulta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) – illetve kis manufaktúráknál – a cipőkészítést. Hamarosan megnyitotta a Siberia névre elkeresztelt, egyedi hangulatvilágú és árukészletű üzletét, ahol saját tervezésű és készítésű lábbeliket, táskákat és egyéb kiegészítőket árult.
Közben persze megtanult magyarul is, majd elindult webshopja, ahonnan külföldi követői is könnyen megrendelhették a legújabb kreálmányait.
A viszonylag olcsó darabok mindössze néhány kaptafa segítségével születtek meg, ami Annának egy idő után kezdett unalmassá válni. Manapság már Olaszországban készítteti el a cipőkészítéshez szükséges kellékeket, így a repertoárja sokkal gazdagabb és bátrabb.
Egyszersmind drágább is, de azt mondja, nem akar a fast fashion üzletekkel versenyezni. Boltját be is zárta, már csak online shopja működik, egyedi megrendelésekkel. Vásárlói manapság már leginkább külföldiek, cipői pedig gyakran felbukkannak nemzetközi filmfesztiválokon.
Most kicsit mást szeretne
Anna azonban erősen művészi beállítottságú alkotóként folyamatosan az új kihívásokat keresi. Azt mondja, mostanság a dokumentumfilm-készítés tölti ki leginkább mindennapjait. Tervei között szerepel az édesapja szülőföldjén élő három etnikum (hanti, manysi és komi) történetének kutatása, akik úgy tarják, egykoron a magyarokkal együtt vándoroltak el az őshazából. Míg ők észak felé vették az irányt, mi a Kárpát-medence felé vándoroltunk.
Az Urál hegység felé vezető filmes projektet megelőzően – ami feltehetően egy több hónapos távollétet jelent majd – Anna családlátogatásra indult Szibériába. 7 éve volt utoljára otthon, és ha már elindultak a férjével, megadták a módját. Moszkvától nem repülővel, hanem vonattal, pontosabban a Transzszibériai expresszel tették meg a háromezer kilométeres távot Novoszibirszkig.
„Sokkal izgalmasabb így az utazás, arról nem is beszélve, hogy sokkal olcsóbb is. Sőt kényelmesebb, nem kell szorongani egy pici helyen egy széken ülve vagy sorban állni a felszállás és az ellenőrzések során. Itt mindenkinek névre szóló jegye van, és az útlevelével kell igazolnia magát – mesélte Anna.
– Két kalauz gondoskodik arról, hogy amikor valaki leszáll, akkor az ágyán az ágyneműt tisztára cserélje, forró teát hozzon, és ha szeretnéd, ételt is rendelhetsz. Mi nagyjából 50 eurót fizettünk ezért az óriási távolságért.
Leg, leg, leg
Az Oroszországot átszelő Transzszibériai vasútvonal a Föld leghosszabb vasútvonala. Ha valaki teljes egészében végigmegy rajta, éppen 9288,2 km távolságot tesz meg Moszkvától Vlagyivosztokig, ami alatt 8 időzónát lép át.
3 napig vonatoztunk, ami közben szinte végig egy ágyban feküdtünk – folytatta a mesét Anna. – Persze a nagyobb városoknál megálltunk, hiszen ott fel és le is szálltak emberek, a vasutasok pedig mindeközben letördelték a jeget a fékekről és a vagonokról. Sokakkal összebarátkoztunk.
Volt közöttük egy 19 éves katona, aki most szerelt le, és az édesanyjához utazott haza. A többnapos útja alatt semmi mást nem csinált, csak az egyenruhájára egyenként felvarrta a díszeket.”
Anna azt mesélte, Szibériában egyáltalán nem fázott. A vonatablakban volt egy hőmérő, ami –15 fokot mutatott, de ennél azért rendszerint jóval hidegebb van, nem ritka a –35 fok sem.
„Én Magyarországon sokkal többet fázom, mint ott. Itt a lakásokban nagyon hideg van télen, ott viszont minimum 28 fok. Ha Szibériában nem fűtenének rendesen, minden elfagyna, ezért bent mindenhol nagyon meleg van. Ha valaki felszáll egy buszra, vagy bárhová bemegy, azonnal le is kell vennie a kabátját.
Amikor kint van az ember, akkor az a lényeg, hogy a cipője és a felsője jó meleg legyen, így biztosan nem fázik meg. Főleg úgy, hogy mindig be lehet menni valahová melegedni, hiszen még az aluljárókban is fűtenek.
Én egyébként is szeretem a hideget, a havat. A nagy fehér csillogás olyan széppé tesz mindent, és azt is imádom, ahogyan a lábam alatt ropog a hó. Én azt gondolom, hogy télen hideg helyre kell utazni, nyáron pedig melegre, és nem fordítva.”
Anna azt mondta, igazából a távolság az, ami miatt nem jutott el ilyen hosszú ideig a családjához. Azt mondja, ilyenkor minimum 3 hetet vagy 1 hónapot rá kell szánnia az embernek az utazásra, a bolt mellett pedig erre nem volt ideje. Az édesanyjával persze találkozott „félúton” Szentpéterváron, és Magyarországon is meglátogatta őt.
„A bátyám gyermekeivel, akik már nem is olyan kicsit, most találkoztam először. Vicces, mert pont úgy néznek ki, mint én, nagyon hasonlítanak rám. Persze a bővebb családot is felkerestük, és sokat sétáltunk Novoszibirszkben is, ahol egyébként régen minden ház fából készült. Még sok ma is áll közülük, amiket mi is megcsodáltunk, de nagyon sok az új, sokemeletes ház.
Sokat fotóztunk, többek között egy olyan szegénynegyednél is, aminek a tőszomszédságában ott áll egy magas luxuslakásokból álló lakópark. A telkek ára nagyon magas lett a városban, így hamarosan ezeknek az apró kis házikóknak a helyén is biztosan felhőkarcolók épülnek majd.”
Novoszibirszk
A közel másfél millió lakosú város Szibéria legnagyobb települése, ipari, tudományos, kulturális és oktatási központja. Fejlődése szorosan összefügg a Transzszibériai vasútvonal építésével, majd azzal, hogy a II. világháborúban ide evakuálták a nehézipari üzemeket a Szovjetunió európai területeiről. Éghajlatát tekintve talán meglepő, de a mínusz 40 fokos téli hideg mellett nyáron gyakran 37 fokot is mérnek a környéken.