Akár egy hollywoodi film is kezdődhetne így, azonban ez az eset valójában megtörtént. Az osztrák lány egy vérvétel alkalmával tudta meg, hogy egyik szülőjével sem azonos a vércsoportja, így biológiailag nem lehet az ő gyerekük. Kiderült, hogy a grazi kórházban, ahol született összecserélték egy másik babával. Az eset még tavaly történt, akkor a család feljelentést tett, az ügyész pedig úgy gondolta, nyilvánosságot érdemel az ügy.
Azóta a kórház egy felhívást tett közzé, azt kérik, hogy jelentkezzen náluk minden olyan édesanya, aki 1990-ben az adott időszakban, az adott kórházban szült.
Mivel én is 25 éves vagyok, ugyanebben az évben születtem, elgondolkoztam, mit tennék, ha ez velem történne. Kicsit most ez az osztrák lány leszek.
Ez felfoghatatlan. Életem végig nem tudnám feldolgozni, hogy az a nő, aki értem jött az oviba, aki minden nap öltöztetett, gondoskodott rólam, aggódott értem, és a saját életét adta volna értem, nem a szülőanyám. Nem, ilyen nincs. És mi van apával? Aki egyszer ott felejtett a bölcsiben, aki mindentől és mindenkitől megvédett, a nagybetűs APA. Létezik, hogy a szülői szeretet ilyen feltétel nélküli, ha nincs genetikai kapcsolat? Gondoljatok az örökbe fogadó szülőkre, hiszen ugyanúgy tudja egy örökbe fogadó imádni a gyermekét, mint amennyire néha a biológiai szülő elhanyagolja.
Ezzel pedig a szeretet kérdés nagyjából eldőlt, de mi a helyzet az osztrák lány esetében az igazi szülőkkel?
Az első reakcióm biztosan az lenne, hogy nem szeretném megismerni a vér szerinti családom, hiszen nem őket tekintem a legfontosabb embereknek az életemben.
Ők nem a szüleim!
Nincsenek közös emlékek, nincs szeretet, hiába a gének… Bár azt sem akarnám, hogy egész életemben azon rágódjak, vajon kik az igazi szüleim, hogy néznek ki, hasonlítok-e rájuk, milyen emberek. Egyszer biztosan találkozni szeretnék velük, de nem tartanám velük a kapcsolatot, NEM ŐK A SZÜLEIM!
Azokat pedig, akik felneveltek, még jobban szeretném!
