Egyéb kategória

Egyre több nő hal meg a szülőszobákban Amerikában

Egy művész 1200 kézzel varrott kórházi köpenyt készített, egy-egy darabot minden amerikai nő emlékére, aki 2013-ban belehalt a szülésbe.
vous - 2016.01.08.
Egyre több nő hal meg a szülőszobákban Amerikában

A legtöbb nő nem aggódik azon, hogy szülés közben életét veszti, de az USA szülőszobai halálozási aránya egészen megdöbbentő – hívta fel a figyelmet egy művész, Michelle Hartney.

Michelle és a chicagói szülésznők és önkéntesek közösen készítették el az 1200 kézzel varrott kórházi köpenyt a 2013-ban szülés közben elhunyt anyák emlékére, és elindították a Mother’s Right projektet.

A World Health Organization statisztikái alapján ugyanis az amerikai anyák halálozási rátája a legmagasabb a fejlett országok közül. A szám 1995 óta 160%-kal nőtt.

Van egy olyan meggyőződés, hogy az Egyesült Államok a legjobb hely a világon arra, hogy a nők gyereket szüljenek, de ez nem igaz – nyilatkozta a művész.

A Mother’s Right eseményei a nyílt utcán zajlanak, ahol a köpenyeket ők és az arra járó nők, anyák közösen háromszögekbe hajtják, pont úgy, ahogy az amerikai zászlót a katonák temetésénél.

Michelle úgy gondolja, hogy ha ezt a fontos kérdést összeköti a művészettel, akkor nagyobb hatással lesz az emberekre, mint az általános statisztikai adatok. Célja, hogy az orvosok tényleg mindent megtegyenek azért, hogy a szülőszobában megfelelően ellássák a nőket.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.