Egyéb kategória

Faképnél hagyták a menyasszonyt, aki erre elképesztő dolgot tett

Senki nem akar annak a nőnek a helyében lenni, akivel közlik az esküvője előtt öt nappal, hogy bocs, drágám, ez mégsem fog menni. Ez sajnos megtörtént Shelby Swinkkel, aki még ebből a helyzetből is szuper módon kivágta magát. Reméljük, nem kerül arra a sor, de ha igen, így csináljátok utána!
vous - 2016.01.07.
Faképnél hagyták a menyasszonyt, aki erre elképesztő dolgot tett

Shelby természetesen a szakítás híre hallatán először sokkot kapott. Nem csoda, hiszen négy éve voltak együtt a párjával, és kevesebb mint egy hét volt hátra az esküvőjükig, mikor borult a bili. Mindenki azt ajánlotta a lánynak, hogy dobja ki a menyasszonyi ruhát, hogy könnyebben feldolgozza az esetet, de ez elég őrülten hangzik azért, nem? Nos, Shelby is így gondolta és úgy döntött, ha már nem jött össze az esküvő, ő azért tisztességesen elbúcsúztatja az álomruhát.

Azt gondoltam, a ruhától való megszabadulás lehet a szabadságom jelképe is, annak, hogy a hátam mögött hagyok mindent, ami fáj.

– mondta az egykori ara, aki szervezett egy bulit, ahol a pezsgő mellé a meghívottak kaptak némi festéket is, amivel összekenték egymást és a menyasszonyi ruhát. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én odavagyok az ötletért! A képeket elnézve pedig ez messze jobban sikerült buli egy drága esküvőnél, ami a sztori ismeretében úgyis válással végződött volna. Nem igaz?

Forrás:
elizabethhoardphotography

Forrás:
elizabethhoardphotography

Forrás:
elizabethhoardphotography

Forrás:
elizabethhoardphotography

Forrás:
elizabethhoardphotography

Még több képet a Nagy Menyasszonyi Ruhát Összefestékező Buliról itt találtok!

Utána csinálnátok?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.