Na, hogy sikerült a szilveszteri buli? Kihevertétek már? És megvan minden részlete? Ha volt egy kis filmszakadásotok, most talán el tudjátok képzelni, milyen lehet, ha valaki amnéziában szenved. Persze viccesnek tűnhet egy-egy átdorbézolt éjszaka után, mikor a haverok mesélik el, mit műveltetek, de egy igazi emlékezetvesztéses állapot, főleg, ha nem időleges, egészen felkavaró és embert, sőt családot próbáló krízishelyzet.
Szerencsére velem még soha nem fordult elő, hogy az ovis korszak után ne emlékezzek a korábban történtekre, így saját sztorival ezúttal nem szolgálhatok nektek, de annál több regényben és filmben dolgozták fel a különös és bizony nem is olyan ritka jelenséget.
Van ugye a Másnaposok-féle, a mindent bele partik utáni állapot, amikor azért a történet mozaikdarabjai szép lassan összeállnak. Ezek viszont a legritkább esetben vállalhatóak. Jobb nem is emlékezni rájuk.
Valójában cseppet sem vicces
A valódi amnézia leggyakrabban valamilyen fejsérülés miatt alakul ki.
Az agyunk – a testünk többi részével egyetemben – ugyan egy zseniálisan kitalált rendszer, amit az agyfolyadék védelmez. Ennek segítségével egy-egy ütés az egész felületén eloszlik, így tompítva annak erejét. Van azonban, amikor ez sem elég, ilyenkor a behatás helyén vagy a vízben való tehetetlen elmozdulás miatt az azzal szemben lévő területen károsodnak az idegsejtek.
Nem mindenkinél ugyanolyan
A koponyát ért ütés miatti agyrázkódás gyakran jár együtt eszméletvesztéssel, amiből van, aki néhány óra múlva úgy ébred fel, hogy pontosan emlékszik mindenre. Vannak azonban, akiknek – főleg egy nagyobb baleset után – el kell mesélni, miért is vannak kórházban. Sokan csak magára a sérülésre nem emlékeznek, ez az ún. kongrád amnézia.
Van úgy, hogy mindössze néhány másodperc vagy perc hiányzik az érintettek életéből, ami legtöbbször épp a balesetet közvetlenül megelőző idő, ekkor beszélünk retrográd amnéziáról.
Ha a sérülés például egy autóban történt, előfordul, hogy a beteg tudja, hová indult, merre járt, mit csinált, de arra, hogy valakit elütött vagy hogy egy villanyoszlopnak csapódott, már nem.
Ennek az ellentéte a anterográd amnézia, amikor épp a későbbi dolgokat, a sérülést és az azt követő eseményeket nem tudja felidézni az illető, így például tanulni is képtelen.
Mint a filmeken
Láttátok az Aludj csak, én álmodom! című filmet? Ott egy metró ütötte el Sandra Bullock kiszemeltjét, akit aztán a kórházban meglátogat, a magához térő pasi meg semmire sem emlékszik a korábbi életéből. A családja viszont azt hiszi, a mellette virrasztó csaj a menyasszonya. Ő persze nem szól, hogy nem az. A film vége ellenben nem az, hogy tényleg egy pár lesznek, hiszen mégiscsak kell egy kis fordulat a sztoriba. Nem árulom el, hogyan végződik a lamúr, ha nem láttátok, nézzétek meg, nagyon romcsi.
A valóságban kevésbé lehet romantikus állapot, amikor valakinek olyan súlyos koponyasérülése van, hogy az amnéziája maradandóvá válik.
Ez történt egy angol férfival is, akit a 2010-es focivilágbajnoki meccs alatt úgy megvertek, hogy azt sem tudta, ki ő, hogy van egy lánya, és az a nő, aki folyamatosan körülötte sertepertél és ápolja, már több évtizede a párja.
Így hát az ezüstlakodalmuk környékén újra megismerkedtek, a felesége, Karen pedig mindent részletesen elmesélt neki korábbi életéből. A nő személyisége olyannyira magával ragadta férjét, hogy 26 év után másodszor is megkérte a kezét, és – tiszta lappal indulva – újra össze is házasodtak.
Az amnézia és a bűn
Az Amnézia című thrillerben csak az induláskor látjuk ilyen hősiesnek a beteg partnerét. A nő (Nicole Kidman) ugyanis anterográd amnéziában szenved, ezért minden egyes nap kitörlődik az összes korábbi emléke. Orvosa tanácsára titkokban videónaplót kezd vezetni, amit reggelenként újra és újra megnéz, hogy emlékezhessen önmagára. A Colin Firth által alakított odaadó férjről kiderül, hogy tulajdonképpen ő az oka annak, hogy a neje – okkal – egyre paranoiásabbá válik, és a mese, amivel a feleségét eteti, cseppet sem olyan tündéri, mint mondja.
A Mementóban viszont az amnéziás főhős felesége már nem él, megölték. A férj úgy dönt, hogy kideríti, mi történt vele, és főképp, hogy ki végzett az asszonnyal. Miután emlékei neki is minden éjjel kitörlődnek, mindez elég meredek vállalásnak tűnik.
A rendező viszont mindezt úgy mutatja be, hogy mi is részesei leszünk ennek a kusza és idegölő eseménysorozatnak, ami csak a film végére áll össze bennünk, nézőkben is értelmes egésszé. Ha az említett mozik közül csak egyet néztek meg, ez legyen az.
Betegség is állhat a háttérben
Nemcsak egy ütés okozta sokktól károsodhat a memória, de sok betegség melléktüneteként is előfordulhatnak emlékezési zavarok.
Ezt gyakran nem is az érintett, hanem a család, a munkatársak vagy a barátok veszik észre. Előfordulhat különböző agyi működési zavar, Alzheimer-kór, epilepszia, és akár migrén miatt is, de agyvelő- vagy agyhártyagyulladás, szélütés és agyvérzés is okozhatja.
Átmenetileg bizonyos mérgezések is emlékezetvesztéssel járhatnak, így például a gyógyszermérgezés, a túlzott alkoholfogyasztás vagy kábítószerek.
Arról, hogy milyen az, ha valakinek fényképszerű emlékezete van, itt olvashattok. Ha pedig nosztalgiáznátok egy kicsit a legutóbbi eszméletlen buliról, vagy csak meghallgatnátok egy jó számot, kattintsatok a Belmondo videójára.