Egyéb kategória

Idegesítő? Agysorvasztó? – Minden, amit tudni akartatok SpongyaBobról, de nem kérdeztétek meg eddig

„Ki lakik odalent, kit rejt a víz?” SpongyaBob a legszüreálisabb mesehős, akit valaha képernyőn láthattunk. Ez a kis sárga szivacs hivatalosan 1999 óta szórakoztat minket, korosztálytól függetlenül. Néztük öt évvel ezelőtt is, és nevetünk rajta most is. Végül is kinek nem vicces egy szivacs nadrágban? Most nemcsak megtudhattok róla mindent, amit eddig nem, hanem megismerkedhettek a jelenlegi magyar szinkronhangjával, Baráth Istvánnal is.
vous - 2015.12.29.
Idegesítő? Agysorvasztó? – Minden, amit tudni akartatok SpongyaBobról, de nem kérdeztétek meg eddig

Miért pont szivacs?

Stephen Hillenburg SpongyaBob megalkotója, aki animátor és tengerbiológus. Már jóval a sikeresnek számító Rocko előtt is megfogalmazódott benne SpongyaBob karaktere. Az igazi inspirációt az jelentette, amikor 1984-ben érettségi után csatlakozott az Ocean Institute-hoz.

A munka mellett rajzolta meg a SpongyaBob rajzfilm előfutárát képregényben, ez volt a The Intertidal Zone (Árapály). Ebben a víz alatti élőlények élővilágát akarta bemutatni, és már kezdett kirajzolódni a sárga szivacs. Ez még nem a szórakoztatás, inkább az oktatás célját szolgálta.

Mi folyik a víz alatt?

A helyszín Bikinifenék (Biniki Bottom), lakói pedig SpongyaBob Kockanadrág, Csillag Patrik, Rák úr, Tintás Tunyacsáp és Csigusz, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A sorozatot 1999-ben mutatták be a Kids’ Choice Awardson, ezután került adásba.

SpongyaBob karaktere sokat formálódott még a kezdetek kezdete előtt: eredetileg SpongyaFiúnak (SpongeBoy) akarták nevezni, a sorozat neve pedig SpongeBoy Ahoy! lett volna. Végül mindkettőt megváltoztatták, és így lett nekünk a semmivel sem összetéveszthető Kockanadrágunk.

SpongyaBob bemutatása után gyorsan az élre tört, és letaszította a trónról a Fecsegő Tipegőket.

Forrás:
Wikipedia

De kicsoda SpongyaBob?

Egy nagyon lelkes, nagyon naiv, de annál stréberebb tengeri szivacs. Egy ananászban lakik, szomszédja Tunyacsáp, akit minden zavar. Egy étteremben dolgozik szakácsként, és lelkesen készíti a herkentyűburgereket. Legjobb barátja Patrik, a szintén nagyon lelkes, de annál butább tengeri csillag.

Az alapsztori egyszerűnek hangzik, mégis SpongyaBob az egyetlen olyan rajzfilm, amely bekerült a műszeres televíziós közönségméréssel foglalkozó szolgáltató cég, az AGB Nielsen top 10-es népszerűségi listájába.

Miben állhat sikere?

A kérdés megválaszolásában Baráth István volt segítségemre, aki a 3. évadtól kölcsönzi hangját SpongyaBobnak:

„A siker szerintem abban rejlik, hogy mindenkihez szól, pont a karakter kettőssége miatt. Nem gyerek, de nem teljesen felnőtt. Illetve ott vannak még a további karakterek is. Egyszerűen annyi opció van, hogy biztos mindenki megtalálja a kedvencét közülük.

Régi rajzfilmek közül nem is jut eszembe ennyire naiv, illetve mások számára idegesítő karakter, mint ő. Biztos ez egy piaci rés volt akkor.

Baráth István szinkronszínész

1990-ben született, 10 éves kora óta szinkronizál. Számtalan rajzfilm- és animekarakternek kölcsönözte már a hangját, köztük SpongyaBob csak az egyik. Az első 3 és az 5. Harry Potter-filmben Dudley Dursley-t szinkronizálta, filmsztárok közül Joseph Gordon-Levitt szinkronhangja volt az 500 nap nyár című filmben.

Valóban gyerekeknek szól?

Főleg a második évadtól nyúltak kicsit a felnőttesebb témák felé, ekkoriban jöttek ki a klasszikus epizódok is: a Buborékbarát, A titkos doboz vagy a Tunyacsáp szabadnapja. A sorozat 2002 elején volt a csúcson, ekkor készültek ezek az epizódok.

Idegesítő vagy cuki a hangja?

A külföldi, eredeti szinkronhang Tom Kenny, aki SpongyaBobon kívül más, Nickelodeonon futó sorozathősöknek is kölcsönözte a hangját. A magyar szinkron – amelyről általánosságban többet tudhattok meg ide kattintva – egy kicsit másként alakult.

Az első és a második évadban Minárovits Péter, a harmadik évadtól kezdve Baráth István a karakter szinkronhangja. Sokan úgy gondolják, hogy SpongyaBobnak inkább idegesítő, mint cuki hangja van. Baráth István a következőket mesélte a hangról:

„A hangon elég sokat változtatok. Mivel nincs meghatározva, pontosan hány éves ez a karakter, csak annyit tudni róla, hogy nem gyerek, illetve nem is egy igazi felnőtt. Valahogy a kettő között mozog. Egy húszas éveiben lévő gyermek lényegében. Azonkívül, hogy változtatok picit a hangon, én inkább a naivságát próbálom hozni a karakternek.”

Elbutítja a gyerekeket?

SpongyaBob karakterét és a mesét számos kritika érte. A Huffington Post is írt arról, amikor a Virginiai Egyetemen vizsgáltak meg hatvan négyéves gyereket, hogyan reagálnak a mesére. Véletlenszerűen három csoportra osztották őket: az első csoport rajzolt, a második egy lassabb tempójú rajzfilmet nézett, míg a harmadik csoport a SpongyaBobot követte. Ezután a gyerekeken különböző, agyműködést vizsgáló teszteket hajtottak végre, és arra a következtetésre jutottak, hogy akik a szivacs víz alatti világát nézték, 12 ponttal rosszabbul teljesítettek, mint a másik két csoport.

A Nickelodeon szóvivője azonnal a sorozat védelmére kelt, és a teszt körülményeit kritizálta: nem a négyévesek a célközönség, hanem a 6–11 éves korosztály. Valamint hatvan válogatás nélküli gyerek, akik csupán rövid ideig nézték a sorozatot, nem lehet alapja egy tudományos kutatásnak. Rövid szájkarate után SpongyaBob győzedelmeskedett, és a televízió általános rossz hatását tették okolhatóvá a rosszabb eredményekért.

Kedves és szerethető? Igen!

Forrás:
Flickr

Ki merem jelenteni, hogy SpongyaBob karaktere korosztálytól függetlenül igazán szerethető. Egy kedves szivacs, akiben a rosszindulat írmagja sem található meg. Ezért nézünk el neki mindent, amit naivsága miatt tesz. Baráth István sincs ezzel másképp:

Már azelőtt megszerettem, mielőtt a hangomat adtam volna hozzá, mivel csak a harmadik évad óta dolgozom a sorozattal. Az elmúlt évek során csak jobban megismertem. Szeretetem nem változott iránta.

Ajánlott cikkek