Egyéb kategória

5 dolog, amire tanítsátok meg a lányotokat 13 éves kora előtt!

Vannak olyan dolgok, amikre bizony hamar meg kell tanítani a kislányokat. Kamaszkorban ugyanis rengeteg olyan kihívással találkoznak majd, amit sokkal könnyebben legyőzhetnek, ha előre felkészítjük őket.
vous - 2015.12.21.
5 dolog, amire tanítsátok meg a lányotokat 13 éves kora előtt!

A legtöbb ember életében a kamaszkor rengeteg kihívást rejt, azonban tény, hogy a nőket jobban megviseli. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a lányok önbecsülése ebben a korban sokkal jobban visszaesik, mint a férfiaké. Azonban ez megelőzhető, ha időben megtanítunk nekik néhány nagyon fontos dolgot – írja a Mashable.

Ez a legjobb módja annak, hogy tanuljanak, valamint érezzék, hogy szeretjük és tiszteljük őket.

Bátran fejezzék ki az érzelmeiket, és tartsák tiszteletben másokét

Mindig azt feltételezik, hogy a nők bárhol, bármikor kimutatják az érzelmeiket. Ez azonban nem feltétlenül van így, sőt, kamaszkorban inkább az jellemző, hogy a lányok elnyomják, elrejtik az érzéseiket. Nem mutatják ki, ha valaminek örülnek, de azt sem osztják meg, ha valami fáj – ez pedig hosszú távon nem egészséges.

Tanulják meg szeretni a saját testüket

Most, hogy a tévéből és a magazinokból állandóan tökéletes testű modellek néznek vissza ránk, nagyon nehéz megértetni a kamasz lányokkal, hogy ők is gyönyörűek. Mi lehet a megoldás? A sport! A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a rendszeres mozgás pozitív hatással van az önbizalomra.

Forrás:
pixabay.com

Hogyan kezeljék a kiközösítést

Ez egy nehéz eset, hiszen nem létezik olyan szülő, aki elviselné, hogy a gyerekét terrorizálják. A legfontosabb, hogy bízzanak a gyerekek a szülőkben annyira, hogy megosszák velük, ha valami nincs rendben. Kezdetben jobb, ha ilyen helyzetben a felnőttek nem avatkoznak bele, csak tanácsot adnak a gyereknek, ha azonban a szekálás folytatódik, akkor közbe kell lépni.

Legyenek határozottak, érvényesítsék az akaratukat

Hillary Clinton, Serena Williams, Angela Merkel – most erősebb női példaképek állnak előttünk, mint valaha. A nők nagy része azonban még mindig úgy érzi, hogy inkább a háttérben kell maradnia. Fontos, hogy a kamasz lányok merjék kimutatni, mit éreznek, legyenek céljaik és tudják, hogyan érvényesíthetik az akaratukat.

Hogyan kezeljék a kudarcot

A kamasz lányokat több stressz éri, mint a fiúkat – derül ki a kutatásokból. Ez valószínűleg a kudarcokból, a negatív élményekből ered, vagyis inkább abból, hogy nem tudják, hogyan kezeljék őket. Ahelyett, hogy kritizálnák magukat, inkább fogadják el és szeresség önmagukat. Merítsenek erőt a kritikából, vagy abból, ha valami nem sikerül, és koncentráljanak az erősségeikre, mutassák meg, miben jók igazán!

És persze a legfontosabb, hogy mindig érezzék, szeretik őket!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.