Anyák, akik lehettek volna boldogabbak, ügyvédek, tanárok, táncosok, manökenek. Az ő idejükben volt egy álmuk, de akkor ez valamiért nem jött össze. Nem lett belőlük semmi, amit elképzeltek, túl szűkek voltak a korlátok, jött a gyerek, így belőlük „csak” anya lett.
Néha ezek az anyák a szereteten túl sóvárogva néznek a gyerekre. Korán kezdenek sugallni gondolatokat a lányaiknak: legyél tanár, legyél orvos, így csináld, úgy csináld. És mikor a gyerek mást választ, felgyülemlik bennük a harag. Nem elég, hogy maguk sem élhették meg az álmaikat, most már a gyereken keresztül sem…?
Tudjátok, milyen rossz egy ilyen anya mellett élni ezeknek a lányoknak? Mikor irigy szó, ócsárlás jön mindenért? Anyák, ne tegyétek ezt! Ma már más világ van, az akkori álmok ma már jelentőségüket vesztették. S ha ez nem elég, szülőként egyébként is hagynotok kellene, hogy a gyerek a maga vágyát kövesse, a maga útját járja. Az talán jobb lenne, ha jogász lányotok lenne, boldogtalan arccal?
Lányok, ti pedig ismerjétek fel a határaitokat! Értsétek és értessétek meg a szüleitekkel, hogy a mai világ már másról szól. Azt is, hogy a határaitok meddig érnek, meddig van beleszólása másnak az életetekbe. De értsétek meg azt is, hogy miért van bennük ennyi keserűség. A szavak nem nektek szólnak, hanem saját maguknak, éppen ezért ne hagyjátok, hogy túl nagy sebet ejtsenek rajtatok.
Beszélgessetek inkább. A miértekről főleg. A többi mellékes. Ha a miértre megvan a válasz, akkor utána már minden rendben lesz.
