Múlt héten nagyon furcsa álmom volt. A legjobb barátnőmmel csókolóztam, olyan volt, mint egy romantikus filmben. Azóta alig merek ránézni élőben, mert mindig eszembe jut.

Abban biztos vagyok, hogy minden lány álmodozott már az esküvőjéről, sőt abban is, hogy a legtöbben már álmodtatok is vele. De lényegében mindegy is, hogy a saját esküvőtökről álmodtatok, vagy csak vendégként voltatok hivatalosak egyre, az biztos, hogy egy nagyon fontos dolog áll az esküvős álmok hátterében.

Sajnos ez nem valami idióta vicc. Ez az én életem. Nagy pocakkal sétálgatok az utcán, pedig nem így terveztem…

 Máshol húzódnak a vágyhatárok, más jelent örömet és máshol magasodnak azok a csúcsok, amelyek elérése igazi érzelmi- egzisztenciális-lelki örömöt adnak.

Akkor kirepültünk, mint a madarak a fészekből. Kirepültünk érettségi után, mi lányok, óvónők vagy harmincan és még sok ezren abban az évben. Meg előttünk, utánunk is hussant a fiatalság az ég felé, a tengerek fölé. Hittük mindannyian, a végtelennek nincs határa.

Valószínűleg mindenki tudja, hogy J. M. Barrie fiktív regényalakja, Pán Péter egy csintalan fiú, aki két okból is nagyon különleges. Egyrészt tud repülni, és soha nem nő fel. Repülni mi is tudunk – álmunkban. De miről mesél ez az élmény?

Mindenki álmodik, és mégis csak kevesen tudják felidézni ébredés után az álmukban történteket. Vannak azonban olyanok, akik tisztán emlékeznek minden részletre. Szerencsétlen, ha épp rémálmot látunk és az ég bele az emlékezetünkbe, de természetesen néha pajkos mosoly köszön vissza a tükörből, ha egy világsztárral tölthettük álombéli óráinkat, ami valljuk be, jól indítja a napot! De mi a helyzet azokkal az álmokkal, amik nem is tűnnek álomnak?

Az álmok létünk talán legmisztikusabb képződményei, már ősidők óta foglalkoztatják az emberiséget, még a Bibliában is helyet kapott az álomfejtés tudománya.